172. NAGYON FURCSA ESETEK
172. NAGYON FURCSA ESETEK
I.
A hús
A hús
A marhák, sertések és egyéb hasznos háziállatok gyűlésre gyűltek össze. Viharos, szenvedélyes volt a gyűlés. Általában az állatok igen furcsának, sőt fölháborítónak találták, hogy őket úgy hurcolják a vágóhídra, mint az orosz és japán katonákat. De legkeservesebben az esett az állatoknak, s ez a gyűlésen kifejezésre is jutott, hogy az ő húsuk árán néhány ember gazdagodjék. Ezer és ezer ember pedig ne ehessen húst, mert a hús drága. Fölvettetett a gyűlésen az az eszme, hogy a vágnivaló állatok proklamációt intéznek az emberekhez. Ez azonban azon múlt el, hogy egyelőre az állatok között még nincs írástudó, mint az emberek között. A titkos gyűlés egy fiatal tinónak azzal a gonosz kijelentésével ért véget, hogy ha az állatok csapnának föl húsárusítónak és henteseket, valamint mészárosokat vágatnának, jóval olcsóbban tudnák adni a húst a mai húsáraknál.
II.
Az alkohol
Az alkohol
Az antialkoholisták budapesti bankettjén történt. Azon a banketten, mely még persze nem volt meg. Egy tréfás városházi úr az alkoholmentes italok helyett tokaji bort szolgáltatott föl a bankettezőknek. Az elnök emelte először ajkához a poharat. Nyomban megérezte a csalást. Sőt azt is tudta, hogy tokajit iszik. Bizonyosan megsejtették – gondolta –, hogy ő kivételesen a borocskát is megissza. Mosolygott, hallgatott és ivott. Úgy gondolkozott, mosolygott, hallgatott és ivott a társaság minden tagja. Gyönyörű hangulat töltötte be az áldomás termét. A búcsútósztban az elnök azt fejtegette, hogy íme a lélek megindulását eléri az ember alkohol nélkül is.
III.
Sakk
Sakk
Két arabus sakkozgatott a sivatagon. Nem ismerték egymást. Szembelovagoltak. Leszállottak a lovaikról és leültek sakkozni. Elsakkozgattak néhány hetet. Élelmük volt bőven. Az mellékes, hogy mindegyiknek sürgős ügyei lettek volna. Az egyiknek lovat kellett volna eladni egy kikötőben pénzes angoloknak. A másik, ki írástudó volt, egy Korán-magyarázó gyülekezetről késett le.
Már sakkoztak vagy hat hete, mikor pihenésképpen végre beszélgetésbe fogtak. Megmondták egymásnak nevüket, vidéküket, foglalkozásukat. Ez a beszélgetés sokáig tartott természetesen. Egy-egy kérdésre három órai gondolkozás után válaszoltak egymásnak az arabusok. Az egyik így szólt az arabusok közül:
– Van nekem egy európai ismerősöm, aki tud arabusul, s leveleket szokott nekem írni. Azt írja az egyik levelében, hogy Európában nagy divat lett a sakk. Sokan sakkoznak, és nagyon jól. A fene hiszi ugyan, de mindegy. Csak ázsiai faj érthet e gyönyörű művészethez. Hanem azt írja az én barátom, hogy van ott egy nép. A nevét elfelejtettem. Annak a fiai zseniális sakkozók. Úgy rakják meg a többi sakkozókat, ahogy akarják. Nem tudom, miféle nép lehet az. Egy kicsit szégyenlem is a dolgot.
Alig három nap múlva a másik arabus is megszólalt:
– Ha csakugyan vannak jó sakkozók Európában, csak – ázsiaiak lehetnek.
Budapesti Napló 1905. szeptember 3.
A.
