171. KONGRESSZUSOK BUDAPESTEN
171. KONGRESSZUSOK BUDAPESTEN
Kezdenek Keletre tolódni a hiúság vásárjai. A kongresszusokat csúfolja így a hiú Lombroso. Lombrosonak nincsen igaza egészben. Viszont örüljünk, hogy Nyugatról erre mifelénk jönnek el az emberek. Ez a fejlődésnek természetes és becsületes útja.
A boldogabb Nyugaton sem boldogok az emberek. Sehol sem azok. De a mieinknél szerencsésebb és haladottabb tájain a földnek, mégis csak másként van. Gyönyörű nyugtalanság lakozik más társadalmakban. Nagyon magyarosan szólván, más társadalmakban mindenkinek fáj – a más feje. Itt kezdődik a kultúra és a kultúrtársadalom. Mi még ettől messze vagyunk. A mi társadalmunk állapota még: a kejf. A törökös belebámulás a világba.
A hiúság vásárjaira talán már nincs szükség Nyugaton. Annál nagyobb szükség van reájuk nálunk.
Nevezetes kongresszusok esnek most Budapesten. Állatorvosi kongresszus, börtönügyi kongresszus, s jön utánuk az antialkoholisták kongresszusa.
Elárasztódik idegenekkel Budapest, s már ez óriási haszon. Nem az idegenforgalom mániákusainak érveiért. Hanem mert, mert egy kicsit falu vagyunk. És egy falu kizökken a maga malomtaposó, szűkös, szegény életéből, ha idegen toppan házikói közé. Ez kellene nekünk. Az idegeneken át lássuk meg végre a világot, mely lázasan törtet ezernyi ösvényén a kultúrának.
Egyébként pedig csakugyan humanista világ a mi világunk. Ez a három kongresszus is igazolja. Kipling után mit beszéljünk arról, hogy jó lesz figyelnünk az állatokra? Velük közösen lakjuk e sárgolyót. Segítenek nekünk mindenben. Bizony megjárnók híres emberi kultúránkkal, ha valami csodából például holnap magunkra hagynának bennünket – az állatok. Bajtársaink ők. Róluk gondoskodni, ő értük gondolkozni nagyszerű érdekünk.
Mert mi primitív társadalom vagyunk, természetesen nyomorúságunk is rászorított bennünket az állatok istápolására. Mégis büszkélkedhetünk valamicskét vendégeink előtt. Mezőgazdaságos voltunk meglehetősen fejletté – igaz, hogy csak magyarosan fejletté – tette a mi állatkultúránkat.
A börtönügyi kongresszus hetedik immár a nemzetek között s végtelenül, lelkek mélyéig érő, súlyos problémákat görget. Soha még ilyen lázasan nem rohant a világ. Egyrészről a társadalom tökéletesítése, másrészről az ember egyénjoga lobogtatják a vezető zászlót. A társadalomtökéletesítés gondolata – szebb és zsarnokibb. Úgy látjuk, ennek a jegyében ül össze a budapesti kongresszus is. Ami helyes. Ám gondolat gondolatot ver le manapság. Ami tegnap még bűn volt, ma már nem az. Éppen a kongresszusok nagy ostorozója, Lombroso, segédkezett a lavina megindításában. Ma már a nem bűnösök számára nincs annyi mentség, mint azok számára, kik vétenek a társadalom ellen. És tán ez is helyes. Most már fontos dolog az nagyon, hogy a társadalom mit mível az ő ellene vétkezőkkel. Hogy akarja magához simítani őket? Miként bánik velük? Egytől félünk. A kongresszus az esküdtszéki intézmény ellen készül kikelni. Jó lesz vigyázni. Az esküdtszék nem sok, de talán kevés, a társadalom elég zsarnok a maga eredendő voltában. E zsarnokságot nem kell növelni. Máskülönben pedig főelv legyen, hogy a társadalomnak csak védekezni van joga. Ez régi bölcsesség.
Az antialkoholistákról bizonnyal fogunk még külön írni.
Most ezúttal köszöntjük az idesereglett idegeneket. Nincs igazi kultúrtársadalmunk. De a társadalom elején csodálatosan kultúraszomjas, önkéntes vezérkar áll. Különb talán a nyugati társadalmakénál is. Ismerjenek meg és szeressenek meg bennünket vendégeink. Megérdemlik ezt azok, akikkel ők találkozni fognak.
Budapesti Napló 1905. szeptember 3.
Lellei.
