Uradalmak.
Uradalmak.
A vármegye szívében a Szécsényi-család uradalmai terültek el. Az övék volt Szécsény, Hollókő, Salgó és Somoskő vára, Szécsényt a XV. század közepén építették. Salgó vára azonban egy ideig (1454–56. ) a Lévai Cseh-családot uralta. A Szécsényi-család nagykiterjedésű birtokairól az 1455. évi oklevélből nyerünk tájékozást, midőn Szécsényi László uradalmait Országh Mihály nádornak és Losonczy Albertnek zálogosította el. E záloglevél szerint Szécsényi László birtoka volt: Szécsény város, Farkasfalva, Ujváros, Endrefalva, Felfalu, Dolyán, Gécz, Rimócz, Varsány, Sipek, a két Csitár, Keresztúr, Dráhi, Varbók, Strázs, továbbá Hollókő vár és annak tartozékai: Puszta-Almás, Zsuny, Bátka; végül Somoskő vára és tartozékai: Váralja, Ujfalu, Lapújtő, Vendégi, Baglyasalja, Czered, Barátony, Hidegkút, Óbást. Szécsényi László halála után e nagykiterjedésű uradalmak királyi adomány útján a Guthi Országh és a Losonczy-családokra szállottak. Az utóbbiak bírták az egykori Szécsényi uradalmakon kívül, 1461-ben Sztregovát, Ábel-Lehotát, Maraczkát, Nedelistyét, Süllyét és Kármánházát. 1481-ben pedig Somoskő – tartozékaiként Bolykot, Libercsét és Szinóbányát. Ugyanekkor Hollókő tartozékai között Ecseg helység, Konczhida-puszta, Lócz és Farkas-Almás is előfordulnak.
A nagy uradalmakhoz tartoztak még az esztergomi érsek és a váczi püspök birtokai is. A váczi püspöké volt Nógrád vára, az ekkor Nógrád vármegyéhez tartozó Vácz (1414–1489.) városa, továbbá Verőcze város, Kálló, Csővár (ma Pestmegyében), Sáp, Guta, Kosd, Szántó és Berkenye helységek. Az esztergomi érsek bírta 1438 óta, Patak és Dejtár mezővárosokat, Vadkertet, Hugyagot, az egyik Szátokot és Fülek-Püspökit.
A nagy uradalmakon kívül a XV. században még számos birtokos volt a vármegye területén. Csánki Dezső »Magyarország Történeti Földrajza« czímű nagybecsű munkájában, melyet forrásul használtunk fel, 181 birtokost sorol fel a Hunyadiak korából, köztük három egyházi testületet is: a Jeruzsálemi Szent János lovagrend esztergomi Szent Istvánról nevezett társházát, a gombaszögi pálosokat és a sághi premontrei konventet.
A köznemességből nagyobb birtokosok voltak e korszakban: a Vizslási Barócz-család 1456–1481-ben Mizsérfa pusztán, Vizsláson, Kazáron, Szőrösön; a Berényiek Karancs-Berényben és Szent-Erzsébet helységekben; a Berki család 1483-ban megveszi Uzsát; a Czudarok 1415-ben Lőrinczi; Varsány és Selyp helységekben földesurak. A Derencsényiek 1413-ban nyerik adományul Zsigmondtól Vámos-Kalapács, Kozárvölgy, Kökényes, Egyházas és Vámos-Terenye, Újlak, Németi stbi birtokokat; a Garai család Szügy és Csesztve fele részét bírta; a Jánokyak 1451-ben pereskednek Garáb, Szalatnya, Váralja, Kozmalehota, Borosznok és Kármánháza fölött. A Kazai Kakas családot 1416-ban Bárkány, Varbók, Szente, Luczin részeibe iktatták be; a Kornis család 1493-ban Romhány és Kalonda földesura; a Madách család 1470-ben Borsosberény és Szomolva helységeket 577nyerte adományul; a Méhi család 1374–1383-ban Tapolcza, Litke, Tőrincs, Dályó, Gerege, Ság, Ludvég, Újfalu, Baharán, Hartyán, Ettes, Kotroszó, Lapújtő, stb. falvakban volt birtokos. A Kaploni Orbonás család 1421-ben nyerte adományul Zsigmond királytól Szügy helységet; a Pásztohiak még 1424 előtt bírták Buják és Szanda várakat, 1454-ben pedig Tepkét és Bárkányt; a Palásthi Radó család Nagy-Libercse, Felső-Libercse, Újfalu (Závoda) stb. helységeket bírta. melyek 1447-ben, Radó Simon magvaszakadtával, Vingárti Geréb János birtokába kerültek; a Sághy család 1448–1481-ben Mucsiny, Litke, Tőrincs, Geregye, Dályó, Ság, Ettes és Újfalu helységekben bírt földesuri joggal; a Keszi Székelyek 1499-ben osztoznak Keszi, Tarnócz, Geregye, Tőrincs és Arany helységeken; a Szobi család 1440-ben kapja I. Ulászlótól a magvaszakadt Alsó-Petényiek birtokát Alsó-Petényben; 1472-ben Csesztve, Petény, Guta, Szirák, Szob, Szente és Sőj helységekben, 1473-ban ezeken kívül még Selyp, Berczel, Pencz és Horpács helységekben bírt földesúri joggal. Az Uzsai család 1488-ban Uzsán, Daróczon és Bágyonban, a Mohorai Vidfiak pedig a XV. században Mohorán és Garábon voltak birtokosok. (Csánki Dezső i. m. I. 89–120.)
