A paraszt vármegye.
A paraszt vármegye.
Hogy a vármegye a közigazgatást sem hanyagolta el, arra nézve érdekes adalék Pápai János szolgabírónak 1660 január 9-én kelt körlevele, melylyel az 1659-iki új törvények némely czikkeit meghirdeti s azok alapján a vármegye intézkedéseit tudatja.* Nagy befolyásra tett azonban szert a vármegye egy geniális intézkedésével, a melylyel a török kormányzat legnagyobb hibáját, a közbiztonság elhanyagolását igyekezett pótolni. Ez az úgynevezett parasztvármegyének, a köz-őrségnek megteremtése volt. Míg egyrészről a nádor útján igyekezett kieszközölni azt, hogy önvédelem jogán a magyar nép fegyverhez jusson, addig másrészt a felfegyverzett népnek alkalmas szervezetet adott.
Lásd Honnyik II. 180.1.
Említettem, hogy a hódoltsági falvaknak legnagyobb csapását a kóborló szabad hajdúk alkották. Kik voltak e hajdúk? Szamosközy 1603-ból így rajzolja 302őket: a hajdúk oly önkénytesek, magyarok, ráczok, tótok és más gyülevész nép, kik öltözeteiket, élelmöket, pénzöket, szóval mindenöket préda és rablásból szerzik, melyet nem a törökök, hanem a földmívelő szegénység ellen követnek el, kiknek ő szerintők nemcsak minden vagyonát, hanem életét is büntetlen el lehet venni; közellenségei ezek a kereszténységnek, kalózai az emberiségnek.
A kóbor hajdúk ellen számos törvény hozott szigorú rendszabályokat. Igy az 1557: 23. t.-cz, 1563:23. t.-cz., 1574:14. t.-cz., 1597:24. t.-cz. Az 1598. évi országgyűlés 29. t.-czikke kénytelen volt végre kimondani, hogy a bármi szín alatt szerte kóborló szabad hajdút, ha akárhol elfogatik, mindenki szabadon megölheti. Mivel pedig a hajdúk üldözését a török is szorgalmazta, sőt 1664-ben már maga a szultán is írja, ha ily rabló huszárt és hajdút ellentállás esetében kéttollú fejszével vagy kapával megölik a lakosok, ne vonassanak kérdőre, a vármegye rendeinek kapóra jött a dolog, hogy hatalmi körüket és szorgos gondolkodásukat a hódoltság népével éreztethessék.
A vármegye a „paraszt vármegyé”-nek nevezett rendőri szervezetet lassan és fokozatosan léptette életbe s azt 1638-ban Füleken tartott pecsételő székéből kiadott öt kis pecsétes iratában szervezeti szabályzattal látta el. A vármegye területét e szerint a szükségnek megfelelő kerületekre osztották. A kerületbéli parasztvármegyének feje volt a paraszt-kapitány vagy főgondviselő, ki alatt állott más községekben lakó több hadnagy és minden nagyobb faluban egy-egy tizedes. A szolgálati állomások betöltése évenként történt oly módon, hogy „az parasztság válasszon 4–4 értékes (vagyonos), bátor, gyors és jámbor embert az tájon, a hol szükséges az hadnagy tétele, és azok az választott személyek viceispánunk eleében, az Paraszt vármegyétül melléjek adandó emberekkel feljöjjenek az végre, hogy e négy választott emberek közül az, melyiket az hadnagyságra érdemesebbnek és alkalmatosabbnak ítél, Viceispánunk azt válassza s kötelezze hittel az hadnagyságra. Az újhadnagyok is minden faluban, az hol az szükség kívánja, tizedeseket esküdtessenek meg.”
Az 1638-iki szabályzat szerint minden útlevél nélkül kóborló hajdút a parasztvármegye 100 frt bírság terhe alatt köteles elfogni és megbüntetés végett a végházak kapitányaihoz, vagy az alispánhoz bekísérni. A parasztvármegye köteles volt ellenőrizni, hogy a végházbeliek a falubeliek lovát, akár kölcsönképen, elvehessék; hogy a falvak lakossága a törökök kívánságára a községek és puszták új határjárását ne eszközölje; hogy a végházbeliek a szegénységet szekéradásra ne kényszerítsék, hogy magokat a parasztság által ne őriztessék, hogy a káromkodók szigoruan megbüntettessenek. A falu bírája a parasztvármegye kapitányának idézésére köteles volt megjelenni, de ezek fölöttök joghatóságot nem gyakorolhattak. Midőn a végbeliek zászlóstúl csatára indultak, a zászló alól megszökötteket a parasztság köteles volt elfogni, mikor pedig a paraszthadnagyok a közös védelem végett felkelést hirdetnek, a ki nem engedelmeskedik, az 2 frt bírságot fizet. Ez a szervezet azután 1667-ben új szervezetnek adott helyet.
A parasztvármegye a közbiztonság előmozdításán kívül a megyei élet és hatalom erősbödését és a magyarság szorosabb összetartását eredményezte. Igy például a dunamelléki falvak 1663-ban április 2-án Kunszentmiklós mellett a Feketehalom nevű dombon összegyűlvén, a „helyeknek megmaradásáért a rajtok hatalmaskodók ellen, az kik az magyar pártról vagynak, irtanak szabályrendeleteket.”* Az így alkotott községi rendőrségi szabályzat a közigazgatási jog történelmébe rendkívül érdekes czímet iktatott be.
V. ö.: Gyárfás István. A Paraszt vármegye. Értekezések a Tört. Tud. Köréb. IX. k. 11. szám.
Másrészt a parasztvármegye áldásos tevékenységét elismerte a török is, meghajtá a lófarkos lobogót a megyei intézmény előtt, a midőn például Mehemet szolnoki bég megengedte, hogy a parasztság „illendő fegyverrel vármegye akaratából” a tolvajok ellen felkelhessen. 1671-ben pedig a budai beglerbég azt írta: Az mivel a nemes Vármegye impositiójábúl tartoztok, megadgyátok, de az ispánok bírságot ne vegyenek stb.”
