A vármegye szerepe.
A vármegye szerepe.
Salamon Ferencz az ő tevékeny életének egyik legszebb és legnagyobb alkotásában, a hódoltság történetében, mesteri kézzel rajzolja meg a vármegye szerepét az ősi, de a hódoltsághoz tartozó vármegyei területen. Az újabb kutatás csak megerősítheti és megvilágosíthatja az ott rajzolt kép részleteit, de abból sem elvenni valója, sem ahhoz hozzáadni valója nincsen.
Pest vármegye, mely már előbb egyesült volt Pilis vármegyével, éppen a török uralom fénykorában egyesült Solt vármegyével és alakult át Pest-Pilis-Solt vármegyévé. 1569-ben Miksa III-dik dekretuma mondja ki az 52-ik czikkben, hogy „Mivel Külső-Szolnok és Fejérvári-Solth megyék, a törökök által elfoglaltatván, alispánnal és szolgabírákkal nem bírnak, azon megyékben pedig különféle megvizsgálandó ügyek találtatnak – ennek utánna az ítéletek – Solth széknek – Pest megye által szolgáltassanak.” Pedig Pest is, Pilis is nyakig a török kezében volt akkor s a vármegye közgyűléseit a füleki várban tartotta. Azonban Pestmegyének meg voltak a maga alispánjai, volt négy járásában egy-egy szolgabírája, tartott megyegyűléseket és vezetett jegyzőkönyveket.
A megyegyűlés rendes adókat vetett ki és reparcziálta az országgyűlések által a végvárak fenntartására és erősítésére elrendelt robotokat és az így kivetett adókat be is hajtotta, a robotokat kiszolgáltatta. 1634-ben pld. Földváry György szolgabíró a solti járásból 659 frtot számol el adóban. 1657-ben Jánossy Mihály a Solti járás szolgabírája. Járását ugyan csak 25 portára becsüli, de ezekre 76 frt adót vetett ki 3 frtjával; sőt 1662-ben búzát szállít járásából a füleki várba.
Fizetik a magyar adót Kőrös és Kecskemét is. Nagykőrösről 1671-ben jelenti a szolgabíró, hogy az ott lakó armalistáktól 141 frtot és 92 denárt vett be; 1679-ben pedig a város alázattal esedezik a vármegyének, hogy a nagy pusztulás miatt ne 22, hanem csak 18 porta után kelljen adózniok. Egyébként a kőrösi és kecskeméti számadások még világosabban beszélnek. Két részre oszlanak ugyanis. Az egyikben a „Török rendre való adók”, a másikban a „Magyar rendre való adók” foglaltatnak.
De nemcsak az adók maradtak meg a hódoltsági részeken, hanem megmaradtak általában a magyar törvények és az ősi törvényszokások is. Így a földesúri és községi adók kivetése az ősi marhaszám és vadszám szerint ment végbe. A marhaszámba vagy vadszámba beszámították a polgárnak vagy jobbágynak minden jármos és hámos barmát, ezüstneműjét, pénzét.
Van reá példa, hogy a hozott ítéleteket a városi vagy falusi hatóság felterjesztette felülvizsgálat, illetőleg jóváhagyás czéljából a vármegyéhez s hogy a hódoltság területén mindenütt tartózkodtak a vármegye hivatalos közegei.*
V. ö.: Salamon F. Magyarország a török hódítás korában 247–284. 1. – Hornyik. Kecskemét város tört. II. k. – A nagykőrösi krónika. Kiadta Szilágyi S.
