Erdészet, vadászat.
Erdészet, vadászat.
A honfoglalás után az erdőkkel borított területek legnagyobb része a fejedelmek kezére került, mint az egyesekre nézve legkevésbé értékes ingatlan. A földközösség mellett az egyes helységek határában fekvő erdőségeket, a mennyiben földesúri hatalom alatt nem állottak, szintén a közös birtoklás rendszere szerint kezeltették. Megyénk területén számot tevő erdőség csak a pilisi részeken, a váczi Naszál mentében, a Galga völgyében és a Csepel-szigeten volt. Ezek legnagyobb részben a királyi birtokok állagát alkották, földesúri hatalom alatt jóformán csak a galgavölgyi, a Rákoskeresztúrtól keletnek Üllő felé eső területektől éjszaknak fekvő erdőségek állottak. Szabad, vagyis közöserdők – az 1789-iki kataszter szerint – a megyében egyáltalában nem voltak. Ezzel szemben mégis az 1779 márczius 3-án a királyi tábla által Szentmártonkátán tartott tanúvallomás azt látszik igazolni, hogy a lakosság a faizás jogán az erdők közös birtoklására jogot formált.*
Lásd Tagányi Erdészeti Oklevélt. II. k. 413–419. 1.
Kezdetben okszerű erdészeti gazdálkodásról szó sem volt. A szegénység a faizás jogán látta el magát tüzelő-anyaggal és az erdőkezelőségeknek főgondja csak az volt, hogy a túlságos irtásokat megakadályozza. Ezt sem annyira az erdők, mint a vadak védelme szempontjából tették. Királyainknak és főurainknak ugyanis jóformán egyetlen sport-szenvedélye a vadászat volt. Oláh Miklós írja, hogy már régidő óta a királyi vadas, melynek neve Nyék (a mai Jánoshegy alján elterülő rész), karózattal van övezve, nem éppen sűrű erdő, kellemes tisztásai vannak, területe négy magyar mérföld és vadakban bővelkedik. Volt itt a szélen egy udvarház, nagyszerű épületekkel. Bonfinius is említi, hogy a vadaskert tele van állattal, közöttük sok a szelídített vad.* Mátyásról tudjuk, hogy ez volt legkedvesebb tartózkodási helye s itt pihente ki fáradalmait. Még II. Lajos idejében is visszhangzott a budai erdőség a vadászok lármájától s különösen Mária királyné kultiválta e vidéket, sőt I. Ferdinánd is megfordult e tájon s tervbe vette a vadaskert rendszeres kezelését.*
V. ö.: Csánki. I. Mátyás király udvara 180–81. 1. – Bonfinius Dec. 1. VII. – Oláh Hungaria. Bél: Adparatusában.
V. ö.: Thallóczy Lajos czikkét Lamberg Kristóf I. Ferdinánd király fővadászmestere, Budán a M. Gazd. t. Szemlében I. k. III. 124. 1.
A rendszeres erdőültetés és kezelés a vármegyében Skopek Ferencz pestvárosi jegyző kezdeményezése vezethető vissza. Ő ugyanis 1755-ben, egy névtelen levélben, azzal a javaslattal fordult a magyar udvari kanczelláriához, hogy különösen a fában leginkább szűkölködő Alföldön, a vizenyős helyeken fűzfákkal való beültetését rendelje el. A javaslat megnyerte az irányadó körök tetszését és a helytartótanács rendeletet bocsátott ki az összes törvényhatóságokhoz, a melyben évnegyedes jelentés kötelezettsége mellett a tűzfa-ültetést elrendeli. Skopek felbuzdulva az eredményen, 1762-ben új eszmével lépett fel Pest város közgyűlésén. Azt indítványozta ugyanis, hogy az akáczfák ültetése is kötelező legyen. És ezzel megszületett az az üdvös akczió, melynek vármegyénk legnagyobb része a ma is meglévő s nagyértékű akáczos erdeit köszönheti.
