A várjavak.
A várjavak.
Alig két év multán Magyarországon is megkezdődött az eladományozott várjavak visszakövetelése. Béla királyfi nagy lelkesedéssel kezelte ezt az ügyet, ám kíméletlenségével általános visszatetszést keltett. Különösen sokat vesztettek a Csák-nembeliek. Béla trónörökös azért is neheztelt reájuk, mert a régi udvaronczok sorába tartoztak. A Csák-nemzetség tagjai közül Miklós, komáromi, majd csanádi ispán, a Kisfaludy család őse, a ki Zamárdon szőlőbirtokos volt (Karácsonyi id. m. I. 309.), különösen érzékenyen károsult az általa birtokolt várjószágok visszavételével. Miklós ispán közvetetlenül II. Endréhez fordult panaszával, kinek a közbenjárására 1230-ban egyezséget kötöttek Miklós ispán és a várjavaknak visszakövetelése ügyében kiküldött bizottság s ezt az egyezséget II. Endre király is megerősítette (Hazai O. VI. 24.).
II. Endre király utóbb, 1231-ben, hogy duzzogó hívét kiengesztelje, fiának, Izsák comesnek, egy telket adományozott Zamárd faluban, mely azelőtt egy magvaszakadt somogyi szolgáé volt (Hazai Okmt. I. 40.). Bélának, trónörökös korában, kíméletlen magatartása miatt nem is volt sok személyes híve, csupán alig néhányan tartoztak bizalmasai közé; ezek egyike volt a vármegyében is birtokos Hahót-nembeli Buzád, 1224-ben pozsonyi comes. Ugyancsak Béla trónörökös udvarához tartozott 1233-ban a Gut-Keled-nembeli Apaj somogyi ispán is (Pauler Gy. i. m. II. 121.).
IV. Béla király trónraléptekor (1235) czélul tűzte ki, hogy koronájának birtokát abba az állapotba helyezi vissza, a melyben az nagyatyjának: III. Bélának idejében volt. Trónraléptével új erővel fogtak az elidegenített várjavak, vagy miként a király nevezte: az örökségek visszaköveteléséhez. Minden vármegyébe királyi biztosokat rendelt ki, a kik nemcsak az egyháziak, a nemesek, hanem a várnépek, udvarnokok és más királyi- és királynéi népek birtokállapotát is megvizsgálták, a 391mit pedig Imre és Endre királyok eladományoztak, vagy a várnépek elidegenítettek, azt a birtokosoktól visszavették. Somogyban és Zalában a veszprémi püspök, majd 1237-ben Uriás pannonhalmi apát, Jakab somogyi főesperes, László somogyi ispán, a későbbi nádor, Jakab, Bodor fia s Márton, Mohc fia és Sándor, a Mérei család egyik őse, működtek a várjavak visszavételére kiküldött bírákként (Pauler Gyula i. m. II. 132. – Pesty Frigyes: A magyarorsz. várispánságok tört. 33. 1.).
A mint IV. Béla észrevette, hogy a várjavak visszavételére kiküldött bizottságok eredménynyel működnek, engedékenyebbé vált. Különösen az egyháziakkal szemben tanusított engedékenységet. 1237 okt. 27-én megerősítette atyjának adományát, a ki Vitya várföld egy részét 1230-ban a szentmártoni apátnak adta, jóllehet – mint a megerősítő levél megjegyzi – az örökségek és a jogtalan adományok közül többet visszavett (Pannonh. Szent Benedekr. tört. I. 314.).
A Bő-nembeli Izsépnek pedig 1238-ban a Gyógy nevű birtokot adományozta, a mivel azokat a szolgálatokat jutalmazta, a melyeket az, testvérének, Kálmán herczegnek teljesített (Karácsonyi J. Hamis, hibás keltű és keltezetlen oklv.). Ugyanez évben adománylevelet állított ki a székesfehérvári János-lovagok részére is, a kiktől szintén több birtokot vettek el a várjavak visszaszerzésére kiküldött bizottságok (Fejér IV. 1., 104.). Ezekkel az adományozásokkal csak részben enyhült a királyellenes elkeseredés, melyet a kunok beköltözése még inkább fokozott. E belső meghasonlások és viszálykodások között 1241 tavaszán érkezett Somogyba a rémhír: a tatárok betöréséről.
