Miért nyilatkozott Anglia a szabad kereskedés ellen?
Miért nyilatkozott Anglia a szabad kereskedés ellen?
A Rouen megyei mezőgazdák f. évi juliusban tartott gyülésében Victor Grandin rövid tanulságos beszédet mondott az Angliától hirdetett szabad kereskedés felett. Mi ezen beszédet már csak azért is közöljük, mivel nálunk az ugynevezett szabad kereskedés barátai áltanaikkal csak a védegyesület hatását akarnák csökkenteni, és a szabad kereskedés eszméjét pártolják, noha az, hazai iparunk kárával, más tartomány hasznát mozditná elő. – A beszéd köv. hangzik:
Minden országban a haladást a földmivelés haladása föltételezi és határozza meg.
A népesség, mivelődés, ipar öregbül és gyarapodik, minden előrehalad vagy megakad, a szerint, a mint a földmivelés tökélyesedik, vagy vesztegelve pang.
A földmivelés utoljára is mértéke egy nép hatalmasságának és nagyságának. Anglia ezt jól tudta, és századok óta mindent is elkövetett földmivelése pártolására és kifejlesztésére.
De szerencsétlenségére Angliának földje kevesbé termékeny, és a terméketlen és háládatlan föld termékenyitésére tett áldozatok más iparágakra nézve vész és romlás forrásai lettek.
Az idegen vásárpiaczok voltak mindenkor az angol ipar legfőbb segélyforrásai.
Mig az iparos Anglia versenytársak nélkül állott a világban, addig könnyü volt neki, ha mindjárt mód és szerfelett is, pártolni földmivelését; de azon napon, mellyen az 1451idegen verseny döfést adott egyedárusságának, azon napon kormányfiai átláták, hogy a költséges földmivelés kivánatit többé lehetetlen megegyeztetni a kézműipar szükségeivel, melly máskép nem tarthatja fel magát, mint készitményei alacsony ára által.
A gabnatörvény titka tehát ebben áll.
Az igen csalatkoznék, ki azt hinné, hogy az emberiség érzelme, hogy valamelly philanthropicus gondolat volt volna rugó azon határozatban, mellyet az angol kormány a gabnakereskedés felszabaditása dolgában hozott. Nem, ezen rendszabály egészen politikai természetü. Ez olly engedély, mellyet veszély nélkül tovább nem lehetett megtagadni azon ipar kiáltozásitól, melly künn fenyegetve levén, benn fenyegető állásba tette magát.
Egyébiránt mindenki igen jól tudja, hogy a munkás osztályok állapotja sehol a világon nem lesz kevésbé javitva mint Angliában ha a kenyér ára le nem száll, de ekkor a kézmü ára, a munkabérek is aránylag le fognak szállni.
Az angol kézmüvesek a legolcsóbban fognak kiállitni, és igy más országok termelőivel a legkönnyebben kiállandják a versenyt. Mást sohasem forgattak eszökben, és más eredményt nem is fognak látni.
Emlékezem, hogy nehány évvel ezelőtt hasonló alkalommal szerencsét kivántam azon uj kelendőséghez, melly részünkre kinálkozott. Szaporitsátok, mondám, termelésteket; Anglia leend vevőtök és fogyasztótok. Én e részben csatlakoztam. Azóta megtanultam, hogy nem ti vagyok hivatva Angliának gabonát szállitani, hanem azok, a kik más helyzetben levén, olcsóbb áron adhatják neki, mint ti.
Igaz, hogy Francziaország földje jeles és gazdag, de Francziaországnak évenkint 500 millionyi közterhet kell viselni, és illy nagy teherrel igen nehéz leend neki versenyezni hasonlag termékeny országokkal, mint az egyesült statusok és a fekete tenger partjai, hol a rabszolga munka és a földre vetett csekely adó, még azon pontok mellőzésével is segitik elő a termelést, mellyeket az emberiség és társaság kellékei nálunk átszökni nem engednek.
A mi földmivelésünk semmit sem várhat az angol törvényhozás által legujabban bevitt változásoktól; de ha e változások nem használhatnak földmivelésünknek, nem történhetik e meg, hogy ha azokat roszul fogjuk fel, tetemes kárt okozandnak.
A franczia földmivelés igazi fogyasztói a magunk nemzete, melly nem csak megemészti a gabnát, hanem a föld más termékeit fel is dolgozza; igazi fogyasztóink, végre a dolgozó osztály, mellyet a franczia kormány elámitatván Anglia számitásinak indoka és eredménye, felinditatván a csalfa philanthropia felhivásai, meglepetvén, nem tudom micsoda oktalan utánzási vágy által, bele egyezik a hadd tegyen, hadd legyen (du laisser faire et du laisser paser) féle rendszerbe, hogy piaczainkat megnyissa az idegen versenynek, melly az uj törvény következtiben még rettenetesebb lett – ezáltal mondom a kormány, a franczia dolgozó osztályt, a mi természetes fogyasztóinkat már is meg kárositotta. Ennek gyászos következésit már is érezhetni mezeinken.
Francziaországban a földmivelés érdek, s a kézmüvi érdek, távol attól, hogy egymással ellenkezésben volna mint Angliában, egy és ugyanaz, egyiket nem lehet elnyomni vagy emelni, a nélkül, hogy a másik virágzó vagy tengeteg ne 1452legyen; nekünk mindkettőre szükségünk van: egyesüljünk hát mind kettő érdekében, s a siker nem marad el.
Ne akarjunk versenytársainkkal egyenlő iparszabadságot, melly pótolhatlan veszteséggel jár, hanem kettőztessük meg erőködésünket, hogy körülünk bőséget terjesszünk és hazánk jólétét gyarapitsuk. Ez az a miáltal a mivelt, hatalmas, boldog, független nemzetek közt első ranguak maradunk.
R.
