A rajzok és mustrák szinte megóvandó tulajdon.
A rajzok és mustrák szinte megóvandó tulajdon.
A csehországi iparegyesület, kormányszékileg fölszólitatva, a rajzok és mustrák iránti tulajdoni jog felől véleményt adott, oda nyilatkozván, miképen ezek tulajdona hasonló az irodalmi és müvészi tulajdonhoz.
Ezt olvasva alkalmat vettem magamnak régibb jegyzeteimhez recurrálni, mikben a „prágai Encyclopaedische Zeitschrift des Gewerbwesens” és a Journal des östr. Lloyds között egy e tárgyra vonatkozó polémiát kivontam és saját nézetimmel kisértem.
Minthogy ismételve történt a Hetilapban az óványok mellett legujabban fölszólalnom, s minthogy teljes meggyőződésem van, hogy a küszöbünkön levő országgyülés az óványok tárgyában kétségtelenül intézkedendik, nem tartom időkivülinek, 1306emlitett jegyzeteimet itt közfigyelembe ajánlani. Igy következnek.
A Lloydban taval panasz emelteték, mikint az iparos rajzok és mustrák, mint tulajdon nincsenek a német, s jelesül az austriai törvényhozás által védve.
A Lloyd értekezője szerint ugyan is van iparos szellemi tulajdon, hasonló a művészeti, az irodalmi tulajdonhoz, mellyet a müvész, az iró szellemi productióikban birnak. Az iparos szellemi tulajdona, az anyagra átalvitt, az anyag alakitását, idomitását eszközlött gondolat. Mert nemcsak anyagi foglalás, anyagi munka szül tulajdoni, hanem a tisztán szellemi munkásság is ad sajátot, szül birtokot. – S ha bár értekező elismeri, hogy az iparostulajdon mezején, annak egyik ága, az iparos találmányok és javitások tulajdona, van is már némileg, noha mert csak kiváltságok által, csak pénzért, tehát épen nem nemesen biztositva a patentek és óványok által, még is az iparos gondolat-létesités másik ága: a mustra- és rajzkészités jogtalanul áll még, nem védve, nem oltalmazva az utáncsinálástól. –
Pedig értekező szerint ez igen ártalmas, mert melly iparos érezze magát buzditatva eredetiekért, mustrákért, rajzokért sok fáradságot, időt, munkát, költséget viselni, tenni, ha azokat akárki azonnal utánozhatja. S ez oka, hogy valódilag nemzeti ipar nem fejlődhetik ki, hogy a német ipar csak a külföldiektől veszen előképeket, tehát ezeknek utánok van mindig. Másik hátránya e védtelenségnek az, hogy az iparos-körben rablóilag, kalózilag bánnak, s az iparosság maga a jogtalanság és erkölcstelenülés állapotába sülyed, mert az esztendőről esztendőre idegen iparosság mustrái és rajzai után élősködő ipar mi egyéb, mint a belga utánnyomatási részvényes industria.
A Zeitschrift értekezője az imént érdemleg megismertetett panaszra sok ellenvetést teszen – de mikből én csak egyet emlitek, azt t. i. miszerint állitja, hogy mivel akármelly uj mustra, uj alak hasonlókép uj találmány, ezért az austriai óvány-törvényhozás kedvezményét szinte igényelheti, s igy megszerezheti magának a szükséges oltalmat.
Azt hiszem, hogy a Zeitschrift ért, tul ment állitásában, nem akarom mondani, a valóságnak, hanem igen is a közértelemnek határán. A gyakorlat legalább soha sem látszik ugy magyarázni az austriai kizáró privilegiumokat, hogy azok uj mustrákra, uj rajzokra is alkalmazhatók volnának. Legalább nem tudok esetet, hogy valamelly takács, szövetgyárnok 1307uj sáv-rajzait, valamelly bádogos lámpájának öntvény-anyáit kizárólag szabadalmaztathatta volna. Tehát a Zeitschrift tulmegy állitásaiban. De egyet mégis bizonyit. Azt t. i., hogy a mustrák és rajzok egészen alkalmasaknak itéltetnek az uj találmányok közé soroltatni, s igy épen olly igényekkel láttatnak el, mint a találmányok.
És nekem ugy látszik, hogy a mutstrák és rajzok ügye valóban fontos is nagyon. A Hetilapnak tavali folyamában olvastam gr. Daru-nak, franczia pairnek, az ottani pairkamarában elmondott e tárgybani nézeteit, s a gróf azon véleményét fejezte ki, mikint Francziaország és Párizsa a mustrák és rajzok védett állapotának köszönheti, hogy izlés dolgában az ő ipara az első, a mindenfelé utánzott, a mindenfelé uralkodó, keresett és fizetett nagyon, – mig ellenben Angliára nézve épen az e tárgyu törvények ártalmaul jegyzi meg, hogy az egyébiránt szilárdabb, fejlettebb, nagyszerübb angol müipar ki nem birja hazájából szoritani a franczia izlési készitményeket. Mint a gróf fejezé ki magát, a franczia törvényhozókat valamelly szerencsés szórakozottság lepte meg, midőn a mustrák és rajzok tulajdoni jogát mindigre megállapitották, noha ugyan akkor az irodalmi tulajdont csak bizonyos évekre, szoritották. – E körülmény lehetővé tette a franczia iparosnak, hogy ezereket is merjen szebbnél szebb mustrák és rajzokért adni. Ellenben Angliában, ha nem csalatkozom, csak 3 évre volt engedve az oltalom a mustrák és rajzok tekintetében, s az óvány-dij 500 font volt. – Három év rövid idő arra, hogy drágán szerzett előkészületek hasznát arathassa a merész, s az óvány is drága volt. – A következéseket már megemlitettük. –
Az iparegyesület részéről, a k. m. országgyüléstől hazánk számára csak a találmányok és javitásokra kéretett oltalom, – a mustrák és rajzok iránt e kérelemben szó sincsen. –
De kérdés is lehet az, valjon hazánk körülményei teszik e szükségessé, ajánlatossá, hogy e részben gondoskodás történjék?
Mert Francziaországban, melly székhelye a divaturalkodásnak, – Angliában, hol ez uralom ellen sorompóba lépni a nemzeti nagyság egy igénye, – Bécsben, melly saját ipar-vidékének, mondhatni birodalmának, székhelye, a divat-czikkek, a divatipar körül gondoskodást látni természetes nagyon. De nekünk, kik divat tekintetében, de átalában az iparos ügyekre vonatkozva, valóságos provincia vagyunk, kiknek ezért,valamelly külön, önálló divat-uralomról álmodnunk is alig lehet, sokak előtt tárgytalan, talán káros intézkedésnek tetszhetnék, oltalmat decretálni mustrák és rajzok érdekében. –
Én azonban tekintetbe véve, hogy egy részről a magyar nemzetiségnek annyi, az europai szokásoktól isolált sajátságai vannak, mik s nemesitő divat, és izlés szebb és mindig szebb alakitásait szinte képesek elfogadni, de miknek változatosan kedves idomitásait másunnan nem, hanem csak minkebelünkből várhatjuk; – tekintetbe véve más résztől, hogy a fejlődő műiparnak mindenfelé még nagyobb oltalom és ápolás kell, mint az olly iparoknak, minő a franczia, angol, vagy csak az austriai is: azt vélem, hogy az országgyülési tárgyakkal foglalkodó elmék figyelmének e kérdés minden esetre méltó tárgya leend.
Hraczky.
