A NÉPKÉPVISELETI HÁZ TAGJAIHOZ.
A NÉPKÉPVISELETI HÁZ TAGJAIHOZ.
Kik az első országgyülésnek tagjai vagyunk s emberül véve a dolgot, alapitói és sirásói is lehetünk a szép egyesült Magyroszágnak. Emberül véve a dolgot, mert sokat vagy legtöbbet tesznek az országon belül és kivül levő körülmények, mellyeknek urai nem lehetünk nem vagyunk: s egy régi példaszó ezt tartja, hogy isten bölcsesége, s az emberek oktalansága igazgatja e világot. Azonban isten bölcsesége körülményekben működik, s ki tudjaa nem azon emberek oktalansága igazgatja-e majd ügyeinket, kik hazánk kelet-éjszaki, szomszédai? Reánk mindenesetre nagy felelősség hárul, mert mi vagyunk az első népképviselők. Szoktuk a magyar népet s általában Magyarországot policiailag érettnek hiresztelni: rajtunk áll most a keresztelést igazsággá vagy hiú dicsekedéssé tenni.
Összegyülekeztünk, s ha isten bölcsesége mellettünk van, három évig tartand hivatásunk. Ez idő alatt kell a mult országgyülés által rögtönzésben alkott s előnkbe adott alapokon országunk épületét ugy felrakni, hogy jövendőnk hosszabb és szebb is legyen multunknál. Nem tehát egy vagy más kérdéshez van ez országgyülés feladata kötve, mert ez alkotmányozó országgyülés.
Igaz, nemzetünek nem jutott azon irigylésre méltó sors, hogy elöljárója elgyen az europai nemzeteknek. A nyugatra törekvő nemzetek között középkorban a magyar utolsó és hátulsó volt – a török jött még csak utánunk Europába, s a török első tünik el majd Europából. Reménylem, s bizton hiszem, a magyar nem követendi a törököt, mert a magyar europaivá lett, hiténél, társodalmi és állami intézeteinél fogva. Ezért nem árt neki az europai nemzeteket utánoznia; mellyektől tanult, hadd kövesse azoknak szokásait is. Mind a mellett inkább szeretjük a másoktól tanulást mint az utánozást; ez a külsőt minden szellem nélkül majmolja, midőn amaz a szellemet igyekszik áthozni s itthonivá belföldi alakban tenni. –
Az országgyülési kormány (parlamentaris kormány) az eddig kifejtett országlások között a legutolsó s legjobb: erről nincs kétség. De ennek is vannak árnyékoldalai, mert sub sole semmi sem tökélyes. A tökélyesség nem fejlődés, haladás többé; s mi még fejleni tud, az természetesen nem tökélyes. Ugy de a nemzetek életében, a mint az társadalom és állam idomaiban jelentkezik, megállapodás nincs, – az élet folytonos mozgás. Ennél fogva bizonyosan nem lehet tökélyes az országgyülési kormány; lehet hogy ennél is jobb van még, mit azonban még nem ismerünk, mert politicában és az életben aprioriság nincsen. Utópiát S. Simon tanitványai, Fonrrier és mások kerestek ugyan és keresnek – a jót tólök is elfogadjuk, mert tanulni más, mint utánozni.
Az országgyülési kormány, s különösen az országgyülés, a legfejlettebb országokban bizonyos idomzatban mozog, melly jó és rosz lehet, mint általában minden külmeség az. Midőn már némelly idomnak alkalmatlansága világos, s ott hol keletkezett, leginkább azért nem hagyatik el, mivel minden szoksától kissé nehéz elállani: krédem, miért ültesük azt közinkbe, hol illyen szokás nem teszi tűrhetővé az alkalmatlanságot? Illyen rosz, lgalább az alkalmatlan idomnak tartom az országgyülési életben helyszerinti jellemzését a képviselőknek. Sőt, ha közelebbről nézem e szokást, ugy azt egészen elvetendőnek találom. Pétre ül balra, Pál középre, János jobbra, s ime Péter az ellenzékhez, Pál a kétkedőkhöz, János pedig az igenlőkhöz tartozik kivétel nélkül. Felttezs-e ezen szokás gondolodást, tanácskozás közben és által történendő felvilágosíthatást, vagy mint mondani kell, egyetemességre emelkedést? ’S lehet-e józanság abban, hogy valaki eleitől fogva és minden dologban az egész gyülés ideje alatt a ministeriumot pártolja vagy ellenzi? Én bizony – csakhogy magamféle ember mit sem nyom példájával, jóllehet más részről az is áll, hogy az igazság minden egyes embernél, a legyőzhetlen erőszaknál is, tehetősb – és bizony belátásom szerint fogom a ministeriumot pártolni és ellenezni, nem pedig helyem szerint, mellyet, ha onnan jól hallok és látok, örömest megtartok. A helyszerinti jellemzés thát felteszi, hogy a ministeriumnak minden egyes tette jó, és más részről rosz; felteszi, hogy nem a haza ügye, s ha az megmentve leend – minek valósulásához a bal és jobb és közép helynek komoly hozzájárulása szükséges – nem az egyetemesség, azaz, a közjó, a miveltség, az emberiség czél a tanácskozók előtt, hanem – hanem – tárcza, legalább szóvita. A tömeg tanácskozik igy, hogy vagy igen, vagy nemet mond mindenre kivétel nélkül, a mint erre vagy ösztönöztetik. Törvényhozó testület méltóságához méltatlan az illyen tömegben való szavazás. Minthogy pedig meg vagyok győződve, mikép a képviselők között nincs senki, ki csak azért pártoland vagy ellenzend valamit, mert aministerium tette vagy javasolta, igen ohajtom hogy külsőség által is, azaz hely által nem köttessék az egyesek szabadsága. –
Francziaországban a trónbeszédre adandó válaszfelirat iránti vita mindjárt eldönötte a követi kamra szinezetét a kormány ellenében. Megvallom, Francziaországban legkevésbbé szépen fejlődött ki az országgyülési alkotmány, – mert ott az örökös ministeriumváltozás okozott. Guizot mint csoda állott e változás közben, mignem visszahozhatatlanul menetett el. Általában nem helyesnek tartom a válszfelirat iránti vitában annyi erőt, annyi fontosságot nyilatkoztatni, mert az szintúgy nyűgözi a szabadságot, mint a hely. Ki abban a ministerium ellen szavazott, az mindig fog ellene szavazni – tehát ismét oda van az egyetemességre való emelkedés, ismét csak a tárcza, nem haza felé fordultak a vitázók szemei. Azonban lehetnek körülmények, hol azon vita szükségképen eldöntő, s akkor bizonyosan elkerülhetetlen.
Hogy vagyunk e tekintetben nálunk? Én csak magam meggyőződéséből szólhatok. Helyzetünk nehéz, ollyan, melly dictatori hatalmat szükségelne, egyszersmind ollyan, melly dictatori hatalmat legkevésbbé tűr el. A nemzet bizodalma kell a ministeriumnak: pedig alig lesz követ, ki ezt vagy azt máskép történtnek nem ohajtaná, mint a hogyan három hó alatt történt, azt ellenben bizton állitom, hogy kevés van közöttök, ki jobban cselekedhetett volna, mint a ministerium, s kérdem a törvényhozó testületet, képes-e maga megmondani: itt azok, kikben hazánk üdve rejlik?
Helyzetünk nehéz, s tán nehezebb, mint sokan képzelik. Kibontakozás csak ugy reménylhető, ha kormányunk lehető állandóságot fejthet ki. Jelenben nálunk az állandóság tetemes hibákkal ér fel, mellyek tán már elkövettettek – s jövendőre nézve itt van az országgyülés, hogy irányt adjon.
Válaszfelirati vita, véleményem szerint, csak ott jellemezheti a törvényhozást, hol az egy megállapodott s már kifejtett kormányrendszer ellenében más szintén már megállapodott és alkalmazott kormányrendszert mintegy soraiban visel. Nálunk még csak lesznek a dolgok, a martius-aprilisi törvények még várnak valósulást. – Priamust, hevtornak holttesteért a rettenetes Achileshez ment, igy szólitotta kisérő isten: „gondolj, Dardanidesz! csak gondolkodott férfi ér sikert!” Az országgyülés, hála istennek, élő hazért megyen ugyan váltságot vinni, de rettenetesebb Achileshez, mint volt Thetisz fia. Legyen neki kisérő istene, ki megintse: gondolkodva lép, és sikert fosz érni.
Hunfalvi Pál
