Világtörténelem és Plutrachom folytatása iránt.
Világtörténelem és Plutrachom folytatása iránt.
Egyik budapesti lapban „több magokat „előfizetők”-nek nevezettek által nyilatkozásra szólíttatom: „Kivánom-e folytatni az általam megkezdett és több fűzetekig vitt Világtörténetet s Plutarchot, vagy nem? mert e második nem remélt esetben – úgy mondanak – a jogos méltányosság terén hiszik magokat a felszólítók, midőn a kezeiknél levő példányok kész pénzzeli visszaváltására felszólítnak és figyelmeztetnek.”
Felhíva érzem, magam e felszólításra következőket nyilvánítani: Sem Plutarchom, sem Világtörténetemnek egyetlenegy előfizetője sincs és nem is volt, s igy ki pénzeket mint előfizető követel vissza, mellyeket a két munkára előfizettetetteknek vél, akár tőlem, akár a két munka kiadójától, az nemcsak a jog és méltányosság, de még csak az illedelem terén sem marad. Köztudomású dolog, miképen nevezett két munkám füzetenként jelenik meg, és füzetenként árultatik kész pénzért. Ki mennyi füzet árát lefizeti, annyit kap érette azonnal kezébe, a nélkül hogy köteleztetnék előre csak egy fillért is letenni. Ha kinek a munka nem tetszik, teljes szabadságában van annak megvásárlását azon fűzetnél félbeszakasztani, hol akarja, a nélkül, hogy a kiadó a többi meg nem vásárlott fűzetek megvételére őt legkevésbbé is szóritaná. E szerint nincs semmi előfizetés, hanem kész pénzzeli vásárlás. Az igen különös jog és méltányosság volna, hogy valaki nyolcz füzetet megvevén és elolvasmván, használat után eljőjön visszakövetelni az érettök fizetett összeget. Illy követelésre méltányosan és jogosan felelhetné a kiadó: Jól van uram, én visszaveszem a példányt, de te viszont nekem fizess általam meghatározandó dijt azért, hogy könyvemet használtad, olvastad, felvágtad s talán el is koptattad.
Mi magát a hozzám intézett kérdést illeti, erre válaszom: hogy igenis kívánom mindkét munkát folytatni. Plutarchot annyi füzetig, mennyire kiadómnak magamat szóval köteleztem; világtörténetemet pedig, míg az bevégezve nem lesz. Hogy a két munka most egy időre flében hagyatott, annak több oka van, mellyek közől csak egy pár fontosbat mondandok el. Oka egyebek közt az, mert a jelen viharos időben, mikor minden ingadoz, mindenki a nap gondjaitól van elfoglalva, könyvet senki sem vesz, sem olvas, s kiadni kész veszteség. Ha a nevezett két munkának előfizetői volnának és kész kezekre lehetne számítani, akkor egészen másként állana a dolog, de azok, mint mondám, nincsenek, s meglehet, hogy a most kiadandó füzeteket még azok sem vennék meg, kik „több előfizetők” czíme alatt sürgetnek, talán puszta ingerkedésből, mert magok legjobban tudják, hogy egy fillérrel sem fizettek elő.
Magára a Világtörténetre nézve van fontosabb ok is. A censura, istennek hála! el van törölve. Mit annak eltörléseig Világtörténetem II. kötetéhez a középkor történetéből kéziratban elkészíték, az most, a szabad sajtó korában, teljesen elvetendő és újra dolgozandó. Soha nem bocsáthatnám meg magamnak, s egy valódi történet-barát sem fogná megbocsátani, ha most olly Világtörténetet adnék ki, melly a censori nyirbálásoktóli tartózkodás befolyása alatt iratott. A sajtó felszabadulása e munkámra nézve a legjobb időben jött, mikor t.i. kész valék a hajdankor történetével, mellyet meglehetős szbadon lehetett megírni a censura alatt is, s mielőtt a középkor történetéből, mellyet a censura rútúl el fogott vala torzítani, még egy betűm is nyomtatva volna. Én tehát az eddig kész kéziarot elvetvén, mindent újra dolgozom, a mi úgy hiszem, csak hasznára leend a munkának. Kevesen tudják annyira mint én, mi csonka története fogott lenni az a középkornak, mellyet az osztrák-magyar censura alatt irni lehetett volna; én, ki körülbelől húsz éven át szemeimmel láttam azon borzasztó sáfárkodást, mellyet e censura a magyar szellemi világban végbevitt. A catholicus papságnak a sajtó ügyében határtalan befolyása volt, úgy, hogy maiglan azon hitben kell lennem, miképen a censori utasítások Bécsben valahol a ligurianusok kolostorában készültek. ezért jelent meg Történeti könyvtáram két első kötete olly rútúl megcsonkítva, ezért kelle belőle, számosb nyirbálások mellett, a szerzetesek és pápákról szóló czikkeket, mint eretnekséget kihagyni, s mmég miután a könyv megszabdalva kijött is, egy fanaticus pap censor által feladatott, mint mondják, Kopácsy primásnak, és egyik füzetének árultatása eltiltatott. Gondolhatja az olvasó, hogy illy körülmények közt nem lehetett volna megirni a középor történetét másként, mint a historiát meghamisitva s dicsérve a pápák és szerzetesek minden tetteit, holott felőlök az igazmondó történetirás minden nagyítni akarás nélkül is borzasztóságokat jegyzett fel.
Világtörténetem I. kötete, melly az egész hajdnakort magában foglalja, kész, és nyomtatva is van, s ez már magában véve is egy kerekded egész. Utolsó ívei még azért nem adattak a közönség kezében, mert nem tesznek 7 íves füzetet. Mihelyt a középkor történetének első ívei nyomtatva lesznek, azonnal ki fognak adatni.
Ezek szerint mind Plutarchom, mind Világtörténetem be lesz fejezve, ha én és tisztelt olvasóim is élünk: de kérek egy kis tűrödelmet, mert az idők nem ollyanok, mellyekben egy hosszú nagy munkán egész gonddal dolgozni lehetne, de ember sincs sok, ki azt e vésztől hányatott hazában nyugalommal olvasni képes legen. Henyéléssel senki nem vádoltat. Teszek én is keveset, szolgálok honomnak, a mint tudok, szolgálok tollammal, mert mással nem szolgálhatok, s ügyekszem használni, habár kicsin körben is, mert nagy dolgok csak nagoyktól telnek. Jó akaratú figyelmeztetést akárkitől szívesen veszek, de bántó beszédeket sem nem érdemlek, sem nem tűrök, s azt hiszem, jogom van humanitást igényelni ollyaktól, kiket semmivel nem bántottam, kiket nem is ismerek, millyenek a felszólító urak – kiknek (mellesleg legyen mondav) álnév alá rejtezni nagy gyávaság volt, mert szólhattak volna nevök alatt is – kik egyszerre, ki sem hallgatva, elég könnyelműek volnának sértegetni, ha én olly ingerlékeny volnék, hogy alaptalan beszédeket sértésnek vegyek. – Bajza
