Zemplén, aug. 20-kán.

Teljes szövegű keresés

Zemplén, aug. 20-kán.
Az idő szelleme, melly egész Europának népeit hosszú álmaiból felébreszté, miránk tán legkisebb hatást gyakorolt, és kevés megye van a hazában mellynek belkormányzata olly régi alakban maradt volna, mint a miénk. Tudni kell, hogy több tisztviselőink képviselőknek választatván, ezeknek helyébe újakat kellett választanunk; dde a választás majdnema régi mód szerint történt, mert bizottmányi ülésünkben az határoztatott, hogy minden hivatalra több egyén ajánltassék, s azok kinevezés végett a főispánnak felterjesztessenek. Ezen határozat következése lett: hogy több kerületeink eddigelé is, tisztviselők nélkül maradtak, mint pédául azon kerület is, mellyben nekem van szerencsétlenségem lakni, ké hónap óta tisztviselő nélkül van; megei igazgatásunk (nagy részben) fenakadt, s több kerületeinkben rendetlenségek történnek.
Alispánainkban több erélyt s bátorságot ohajtanék. A multkor igen szép történet adta magát elő: a kir. biztos Beöthy Ödön két lengelre figyelmezteté első alispánunkat, hogy őket szemmel tartsa; de alispánunk tüstént bujtogatókat látván bennök, elfogatta őket, s a kir. biztoshoz küldte, ki is elcsudálkozván figyelmeztetése ezen magyarázatán, mint ártatlanokat szabadon bocsájtá. Reméljük, hogya rájok tett költségeket alispán úr saját erszényéből fogja fedezni. – Alispánaink nem tudják egészen helyökön találni magokat mart. 15-kétől, mert talán a régi rendszer alatt egész erejöket kimerítették, s talán több rokonszenvök volt ahhoz mint a mostanihoz.
Jegzőinknek nagyobb fontosságot s lelkesedést ajánlunk, különösen azon hivatalos írományokra nézve, mellyek a szolgabiráknak köröztetés végett küldetnék, mert ezek többnyire akkor kerülnek az illetők kezeihez, midőn az azokban foglalt rendeletek végrehajtása idő hiánya miatt lehetetlenné válik. Mi itt pecsovicsvilágban élkünk a „szegény legény” társaság nagy része az önkénytesek közé ment, az itt maradt rész pedig néhányat kivéve, már csak névszerint él, nincs benne az a lelkesedés, az a kitartás, az a magasztos érzelem, a mi eddig jellemezte a „szegény legény” társaságot; tetteit nem elv, de érdek vezérli.
Nemzeti őrségünk megyénk nagyobb részében még csak papirosan van, bár népünk rokonszenvvel viseltetik iránta. – Reske Ágoston

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem