M. Szigeten, nov. 24-én.
M. Szigeten, nov. 24-én.
Naszód vidékének megyénkbőli megtámadása, a hadi munkálatok kiegészítésére megkivántatván, azt a folyó hó 20-kán mintegy 800 maramarosi és szabolcsi nemzetőr, kik között Don Miguel sorezredbeli 17, s 50 Vilmos huszár is volt, 3 ágyúval, Péterfi Endre őrnagy vezérlete alatt, elég szerencsétlenűl kisértették meg.
Nem vártunk ugyan ezen expeditiótól csodát, mert a hegyek közötti csatázás még magának Napoleonnak, a csaták nagy mesterének, is többször torkára forrott, de arra még sem voltunk készen, hogy e rövid egy napi megtámadás egy 6, és 2 fontos ágyúnk, és nagyobb mennyiségű munitiónk elvesztésébe kerűljön, mit a torlaszok levárására rendelt fejszések, és szabolcsiak nagy megfélemléséből eredett futási zavar okozott. Igaz, hogy, mint állítják, a csata elrendezése is sikerűlt nem volt, de azt egészben kivánni is alig lehetett a helyzetet épen nem ismerő Péterfi Endre őrnagytól; más részről a keskeny völgy is, melly a határőrvidékiek által sok helyen el volt torlaszolva, az ellenfélnek nagy előnyűl szolgált, kik a hegy oldaláról a fenyőfák mellől biztosan lődözhettek a miéinkre.
Korán reggel történt a kiindúlás Szacsaltól, a honnan olly hegyre kellett, a béczekhez nem szokott szabolcsiaknak, felmenni, hogy az ágyúkat 6, és 8 ökörrel lehetett felvontatni. A mint a völgybe mintegy két óra folyásáig ereszkedtek le, a határőrségiek által felállított fatorlaszok a kormány biztos által oda rendelt fejszés emberek által levágattak, elől Móricz Pál nemzetőrségi főhadnagy vezérlete alatt a 17 Miguelféle sorezredbeli, és 80 szigeti nemzetőr, s a megyebeli önkénytes fiatal tisztviselők voltak, csak is ezek vettek részt a csatában, a még egészen be nem tanúlt tüzérekkel. Az ellenség hozzávetőleg csak 250 határőrből és rendes katonából állott. – Ezek közől többeket magyarúl hallottak a miéink beszélni, az ellenséget a miéink két egész óráig üzték belebb belebb, a torlaszok lerontása mellett, nagy sárban, és folyó vizeket térdig gázolva, lankadni nem tudva, haladtak mind addig, mig a kiosztott 12 töltés elfogyván, miután a szigetieket a kirendelt hosszúmezei nemzetőrök fel nem váltották, s a fejszéseket a 4-ik torlasztól, a hol a golyó vissza szalasztotta; ezt látván a hátúl álló szabolcsiak, s a fejszések után küldött sebesen rohanó huszárokat visszavonúlni gondolván, ők is részesűlvén a golyókban, megszaladtak, egy árúló hang elkiáltván azt, hogy az ellenség hátúl kerűlt, s így feltarthatlanúl szaladt a tömeg, a szabolcsiak bátor vezére, Kállai Emmánuel őrnagy, s a huszárok meg nem állíthatták a tömeget. A vitt pogygyászok szekerestűl, s mintegy 16 ökör az ellenfél birtokába jutottak, valamint sok elhányt fegyverek, s a tábori gyógyszerek. Egy ágyús ki lelövetett, s miután a 6 fontos ágyú-szekér a bokrokban megakadt, s a sárból a golyók miatt ki nem lehetett emelni, az is ott maradt, s a sárból a golyók miatt ki nem lehetett emelni, az is ott maradt, egy kisebbel. Olly közel voltak már Romuli első határőrvidéki falúhoz, hogy a házak látszattak, s a falúban félre vert harangszó és dobpörgés hallatszott.
Sokan szerencsének tartják a visszavonúlást, mert olly borzasztó helyeken kellett volna áthaladni, hogy tíz bátor ember ezer embernek is útját állhatta volna, s egy levágott fával az út egészen elzárható.
577Sontagh Frigyes az ott levő 50 huszárral a völgy keskenysége miatt nem is mozoghatott, s a lovasok egyátalában nem használtathattak, mert az olly vidékeken csak jó vadászokkal lehet czélt érni, mikről már a választmány gondoskodott, s el is indított 120 jó vadászt.
Halottunk egy sincs, sebesülteink mintegy 8-an vannak, azok között Arinszki nevű Hartman ezredből átlépett őrmester. – Az őrnagyi jelentés szerint, két hosszúmezei nemzetőr holléte nem tudatik. Az ellensédről azt mondják, hogy lehet 10 halottja és sebesültje. Átalában isteni gondviselésnek lehet köszönni, hogy olly szerencsétlen expeditió csak illy kevés áldozattal történt meg.
Mi a határőrvidéki részről biztosítva voltunk, mert még ők magok torlaszolták el magokat, csaknem áthathatlanúl, de a közérdeknek saját érdekünket feláldoztuk, megtettük ugyan az intézkedéseket, hogy az expeditiónak rosz következése ne legyen, de ha leend, ez áldozatot méltányolni kell, s védelmünkről az állodalomnak gondoskodni, erélyes kormány-biztosunk megtesz mindent, mit védelmünkre, s e vidék biztosságára jónak lát.
Biztos kútfő után irhatom, hogy a bukovinai nép a magyarok iránt igen jól érez, azt, hogy nem, megy úrdolgára egyedűl nekünk köszöni, csak azzal tartatik csendességben, hogy nemcsak úrdolgát nem szolgáltatnak velök, hanem még legkisebb adót sem fizettetnek velök, sőt a legközelebbről befizetetteket is Redaocról visszaküldötték, s a erdőket felszabadították, ez teszi megfoghatóvá azt, hogy onnan a katonák mind Erdélybe küldettek, kik egyébaránt nem félelmesek, mert többnyire újonczok.
Most kaptunk egy sürgönyt, hogy e folyó hó 19-én Jabloniczán, melly hely a határszéltől csak egy mérföldnyire esik Gallicziában, a nép előtt a lelkész, és egy erdősz kihirdették, hogy e folyó hó 25-kén ott lesznek a katonák, kiket a császár a magyar urak ellen küld be országunkba. – Biztatták a népet, hogy ne féljen. – Ez ellenében védelmünkről sietőleg gondoskodunk, mi is a torlaszokat készíttetjük a Tisza partján jövő útakon. – Isten tudja, mi lesz belőlünk, de mi megleszünk mindent, mit tehetünk. – Szőllősi Balázs.
