Pozsony, nov. 27-én.
Pozsony, nov. 27-én.
A mélyúti sánczokból irom e sorokat. V. számú 6 fontos gyalogütegünknek jutott e szerencse, a pozsonyi polgárok nyugalma végett, nehány hetek óta, a sánczokban előőrködni. Előőrködésünk semmi ellenséges megtámadás által ki nem sodordaték monoton helyzetéből, kivéve a Pozsonytól mintegy három órányi távolságra eső újfalusi (Neudorf) ütközetet, melly ezelőtt négy és öt nappal történt. Előőreink figyelmének, a Jellachichféle banditacsapat Pozsony felé huzódását észrevenni sikerűlvén, rögtön rendelkezés tétetett feltartóztatására. Éjjel a nemzetőrségi gyalogság vagy két üteg fedezete mellett Pozsonyból Ujfalu felé útnak indíttatván, korán reggel, mire a huszárok és egy jól felszerelt lovasüteg hozzájuk csatlakozék, a Morva vize inneni részéről az ágyúzás elkezdődött, minek első eredménye a hídnak gyors szétlövése, és teljes használhatlanná tétele lőn; ezt, néhány szerencsés lövés után, az ellenségnek csúfos, és a képzelhető legnagyobb, zavarodásbani visszavonúlása koszoruzá meg. Ágyúink pusztító hatalmát, az egymásra bukfenczező chevaux-légers-eken tisztán lehetett látni. Néhány ellencsapatbeli lovas, a vasúti kőhidon kisértvén meg az áttörést, a mieink által, vitézűl, és részökről nem kis veszteséggel, visszaveretett. Ezen ütközet által, Pozsonynak ezen tájrésze az ellenséges betöréstől egy időre biztosítva van, mi, ha mégis megtörténnék: lelkes parancsnokunk harczias elszántsága fenirt ágyúink ildomos positiója, és tűzér barátaim szakértő ügyessége, a kápolna körűli tért egy sötét gyász ravatallá tenné, és egy emlékezetes siralomvölgygyé, mellyet a camarilla bünhödő vésze örökítendne! – Korányi Viktor, tűzmester.
