AZ ILLIRISMUS ÚJABB PHASISAI.
AZ ILLIRISMUS ÚJABB PHASISAI.
III. Azon terveknek, mellyeket a panszlávok az éjszaki s déli nagy Szlávig létesítésére koholtak, s mellyeken most olly erősítéssel dolgoznak, a szláv fajoknak nyelvben, vallásban, mívéltségben, polgári és alkotmányos életben olly igen föltűnő különbözésén kivűl, két igen hatalmas kül akadálya van, u. m. az egy erős birodalommá alakúlandó németség és a hazája szabadsága s függetlenségeért élethalálharczot vívó magyarság.
Innen azon kifakadások, mellyeket ez érdekben és törekvéseik végirányában egyező két nemzet ellen a pánszláv szellemű lapokban olly bőven olvashatni.
Igy az Agramerben közlött illyr szózat irója, miután Austriában a német törzset politicailag kiképezetlennek állitja s Felső- és Alsó-Austria földmivelő s polgárrendét őrjöngőnek s árulónak czímezi, mert a legujabb keserű tapasztalások után is az egyesűlt nagy Németországért sovárog, az osztrák hadsereget elhatározottnak mondja, az összeférczelt frankfurti parlamentet valódi semmiségébe visszavezetni, ajánlkozván egyébiránt – mert ez nekik is érdekökben áll – védeni Németországot a franczia köztársaság ellenében. És ha tán mégis – úgy mond – a német elem olly vakmerő fogna lenni, hogy a germanomaniát a legfelsőbb fokig űzné, fenyegetőzik, hogy eljövend az idő, midőn a Rothmäntler név ismét rémképe lesz a német anyáknak.
Mi magyarok, szerinte személyesített árúlás vagyunk a dynastia irányában, valljon 300 hosszú év óta nem szüntelen megfordítva áll-e a dolog? s kérdésbe teszi, hogy, ha Magyarország a 100,000-nyi hadsereg által néhány hét alatt meghódított tartománynyá tétetik, fogja-e tűrni tovább az osztrák kormány Magyarországban a magyar felsőséget? Irányunkban azonban a fenyegetések elmaradnak, kétségtelenűl azért, mert a mi huszáraink a szörnyű Rothmäntlereket különös gyenge oldalukról ismerik.
A német és magyar elemet árúlónak rágalmazván, a hadseregen kivűl, mellynek vandal dúlásait szláv hősiségként magasztalják, csak a szlávságot, különösen pedig önmagokat állítják az illyrek az osztrák kormány legerősebb oszlopának. Hogy azonban Horvátország, az illyrismus hona, Austria szolgákatára minden pillanatban harczkészen állhasson, 60,000-nyi sereghez kivántató tüzérség s 2–3 dsidás ezred felállításán kivűl komolyan követelik az osztrák kormánytól, először a háromegy királyság minden várainak és erősségeinek kezeikbe adatását, mint a mellyeknek parancsnokai szerintök a dynastiának s az igaz ügynek eddig nagyobb részint árulói voltak; 2-or Dalmatiának rögtön visszacsatoltatását s az egész Szlovéniának – illy országot még eddig ismerni szerencsések nem valánk – bekebeleztetését az Isonzo folyamig, s a Dráván túl, a meddig a szláv nyelv kiterjed; végre 3-or a szerb vajdaságnak óhajtott kiterjedésében minél hamarábbi megerősíttetését.
E kivánságok teljesültével letétetnének az osztrák császár által déli Szlávig alapkövei, melly az illyr ábrándok szerint az említett tartományokon kivűl, a rokon fajú Szerb-, Bolgár-, Bosnyák-, Török-Horvátország és Montenegro területén fogna fölépíttetni.
Mennyiben lesz hajlandó s talán kénytelen az osztrák dynastia az illyrismus e követeléseinek engedni, bár a fiumei kerületnek, melly közjogilag Magyar- és nem Horvátország kiegészítő része, a báni hivatalt bitorló Jellachich kormánya alá vetésével, az illyr apostol Kulmer tárczátlan osztrák ministerségével, a szerb vajdaság helybenhagyásával, az illyrségnek most kezére látszassék is dolgozni, nehéz volna előre meghatározni. Annyi kétségtelen, hogy a camarilla az illyreket csak mint eszközöket akarja fölhasználni, az absolutismus visszaállítására, miben midőn a német és magyar elem leigázásával czélját érhetné, a szlávokat is minden követeléseikkel elnyomni törekednék, s el is nyomhatná.
Ellenben az illyrek Austriát, az egy nagy és hatalmas Austriát szinte csak önérdekök végett ohajtják, tudván, hogy a megalakulandó déli és éjszaki Szláviában, melly utóbbihoz Cseh-Morvaorszagon és Silézián kívűl Magyarország felsőbb megyéi is csatlandók lennének, Austriának elébb utóbb el kellene enyészni.
Csak innen fejthetjük meg, miért az illyrek hosszas és keserves panasza a Prager Zeitungban, mellyet az Agramer hűen lemásol, Horvátország és Szlavónia azon szivreható sérelme fölött, hogy ezen, állítólag Austriáért annyit áldozott hű tartományok az osztrák birodalmi gyülésre Kremsierbe meghíva s ott a szerb vajdasággal együtt képviselve mindeddig nincsenek, s igy az osztrák kormány által népei boldogítására tervezett törvények malasztjaiból kirekesztetnek. És e sérelmök orvosoltatását hangosan követelik is Szlávig bajnokai, kik képzelt birodalmuk több főpontjain az ismert irányú „Slovenska Lipa” társulatokat, a prágai példány után, széltére alakítják és működtetik.
Legyenek az illyrek e kivánatai teljesítve, mondták ők, úgy a háromegy királyság – természetesen a magyarság elnyomása után s az éjszaki szlávok közremunkálásával – képes leend az osztrák birodalom német ajkú és német szellemű millióit, kik az egy Németországért küzdenek, vas kezekkel elnyomva tartani.
E szavakban tisztán ki van fejezve a kérkedő szlavínok jelleme, kik Magyarországot, mellyet Bécs eleste óta folytonosan néhány nap mulva meghódítottnak hirdetnek, már is mintegy megsemmisítettnek képzelik, s a 40 milliónyi németséget fenyegetéseik által annyira megrémíthetni vélik, hogy legszentebb érdekeiért küzdeni a panszláv barbarismustól féltében ne bátorkodnék. És olly időben kérkednek így az illyrek, midőn az általok maroknyinak nevezett magyarság, melly haderejét csak most kezdi kifejteni, az osztrák absolutismus és pánszláv fanatismus utolsóig megfeszített erejével, átalában tekintve, diadalmasan küzd.
A magyarságot ők egy parányi szigetnek nevezgetik, oda vetve a szláv népfajok tengerébe, mellynek fölzúdúló hullámai azt áradatként fognák elborítni, s nem akarják hinni, de tapasztalni fogják, hogy a magyar elem, melly ősi alkotmánya s függetlensége védelmében csaknem örökös harczot vívott, új alkotmányának védpaizsa alatt tízszerezett erővel fogja e harczot küzdeni, s mint kőszál fog állni a barbárság fölzúdúlt tengerében.
Csak lelkesültségünkhöz illő kitartás! és küzdelmeink szent végczélja, Magyarország szabadsága s függetlensége, az absolutismus és barbaries minden kisérletei daczára: fegyvereinkkel kivíva, vérünkkel megpecsételve s a nemzet közszelleme által századokra biztosítva lesz. – Szabó Károly.
