Sárvár, dec. 14-kén.
Sárvár, dec. 14-kén.
Ma indult ki tőlünk a 45-dik honvédzászlóalj, hír szerint derék Perczel Mór tábornok hadát szaporítandó. Ellenségünk Vas megye szélén betörést kisérlett meg, de mint halljuk, megelégedett azon gaz szándékkal, hogy a határszéli, többnyire idegen ajkú lakók közismert atyai kegyelmes (?!) felszólításokat szórt, miszerint ezeket illy galád proselytismussal térítse el; aztán kitakarodott. Daliás fiaink, hiszem, megismertetendik vele a magyarok igaz istenét. Kiket körünkből elveszteni szivünknek fáj: Ányos János és Horvát János százados urak. Amaz, mint néhai sorkatona kilépvén az ezredből mint gazdatiszt hivataloskodott, s e minőségben a socialis téren valódi szellemi fűszere volt körünknek. Midőn a nemzetőrség eszméje tetleg megfogamzott, annak tanítása, ügyes gyakorlása által tagadhatatlan érdemet vívott ki magának. Utóbb, midőn a drávai hadjáratra kerűlt dolgunk, ott állott ismét a derék Ányos, hova őt kedves hazánk ügye hítta, s a kiskanizsai csatában bebizonyítá, mikép a bizalom, melly őt századosi minőségben állítá derék leventéink élére, épen nem érdemetlenre esett; mert mig egyebek hátráltak, ő és Darázs Béla főbiró csapatjaikkal vívtak. Azóta kedves hazánk hű fiainak karát, hadi tudományát, ügyességét még inkább igénybe vette; s íme kedves polgártársunk másodszor bucsúzik boldog családjától, tőlünk barátjaitól, s nincs magán boldogsága és öröme, mellyet hazájáért örömest fel nem áldozna. Horvát Jánost pedig legkivált az újonczok tanításában szerettük meg. Róla annyit tudunk: miszerint őt Ungmegye szülte: a 9-ik zászlóalj, máskép vörössapkások közt több csaták, nevezetesen a lagerndorfi hősök egyike volt, honnét a 45-ik zászlóaljhoz tétetett át. Ez ismertetésünket legkevesbbé sem mások rovására, hanem egyedűl azon hazafias buzgalommal teszszük; miszerint az illetőket értesitsük, kikben észleljük kiválólag azon kellékeket, mellyeknél fogva maholnap még több bizalmat is érdemlenek. A nevezett százados urakról eleve elmondhatjuk: hogy bárhova állíttassanak, körmönfont harczfiak lesznek. Egyébiránt az egész tisztikar buzgalma, s a legénységnek egész ittléte alatti fegyelmes viselete jó reményre jogosít bennünket; s általában mindnyájukról elmondhatni a dicséretet: miszerint megérdemlik, hogy egykor a haza érdemkönyvében neveik feltaláltassanak. A harcz öldöklő angyala vezéreljen, hir, szerencse koszorúzzon benneteket, lelkesült véreink! s azon babérral térjetek vissza körünkbe, mellyet a teljesen diadalmas haza teend fejeitekre. Isten veletek! – x.
