1
1
Betyáros világ kezdődött a váci államfogházban, amikor Péceli és Pándi urak (Pest megyéből) ott megtelepedtek, hogy büntetésüket, amellyel a magyar királyi igazságügyminiszternek tartoztak: leüljék.
Péceli két hónappal tartozott, Pándi csak hat héttel, mert Pándit Szolnokon ítélték el, ahol a bírák megértőbbek az úriemberek viselt dolgai iránt.
A két verekedő gavallért mindenesetre együtt tették hűvösre, hogy darab ideig békesség legyen Pest megyében. Ha párbajozáshoz kerekedne kedvük a váci államfogházban: párbajozzanak egymással.
De becsületügyi eljárások megindítására, folytatására, tárgyalására, végül becsületbírósági ítéletek kimondására is alkalmas volt a váci országos fegyházintézethez tartozó m. kir. államfogház, ahol állandó bíróság ülésezett, amely a külvilági (másvilági) események felett is ítélkezett. A posta hibátlanul közlekedett az államfogházba, újságok, levelek pontosan megérkeztek, és az innen elküldött leveleket, nagyobb hitelesség kedvéért, a m. kir. államfogház pecsétjével és Balkay intézeti igazgató aláírásával látták el. Olyan volt a Vácról elküldött levél, mint valamely hivatalos irat az ország angyalos pecsétnyomójával. Ha a váci államfogházban se tudták megreparálni a becsületen esett csorbát: ott már a római pápa se segíthetett.
A becsületbíróságnak a Vác környékén, Verőcén lakó Zubovics Fedor szolgálaton kívüli kapitány volt a mindenkori elnöke (más talán nem is vállalkozott volna e különös hivatalra), mert Zubovics Fedor kapitány arról volt nevezetes, hogy feltalálta a szárazföldi torpedót, rettenthetetlen bátorságáról legendákat beszéltek: néha egy hírhedt spadasszint táncoltatott meg, miután krakélerségével hírnevet szerzett a fővárosban; máskor a vonatot állította meg olyan helyen,223 ahol annak megállni nem kellett volna, de Zubovics vonatra akart szállni.
Zubovics valóban az első híradásra nyomban megjelent a váci államfogházban, amint megtudta, hogy Péceli és Pándi urak ott darab időre megtelepedtek, és megalakították, illetőleg felújították az Országos Becsületbíróságot, amely ítéleteivel a múltban is körülbelül olyan társadalmi hatalom volt, mint a magyar kir. Kúria egyéb ügyekben. Levizsgázott, számtalanszor lovaggá ütött lovagok mondtak ott ítéletet az elébük került ügyekben, de még olyan esetekben is, amelyeket az újságokban olvastak, amelyeket kellő kivizsgálás után ítéletük kimondására alkalmasnak találtak.
– No, mi baj? – kérdezte Zubovics egy szerdai délután (nem sokkal karácsony előtt), amikor a látogatási órákban (négytől hatig) megjelent az államfogház egérszagú társalgójában, amely a legnagyobb szoba volt az épületben, közepén hosszú, zöldre festett asztal állott, a falon Ferenc József arcképe, a székek nehéz tölgyfából és juharfából valók voltak, hogy esztendőkig elbírják azokat, akik rajtuk megtelepedtek.
Az őrmester, aki az ilyen idő tájban vadászatokat, agarászatokat, névnapokat látogató igazgatót helyettesítette az államfogházban: Zubovics megérkeztére előadta a szekrényből az Emlékkönyvet. Ezt a fatáblás könyvet 1867-ben kezdték írni, amikor Ferenc József koronázásakor törvényt hoztak arra, hogy az úriemberek, akik párbajozás miatt elítéltetnek: ne kezeltessenek úgy, mint közönséges gonosztevők, mert a párbaj néha a civilek között se kerülhető el, amíg nők vannak a világon. Az Emlékkönyvbe bejegyezték az itt megfordult szegény foglyok a nevüket, évüket, gondolatukat, mint valami fürdőhely emlékkönyvébe. Néha panaszkönyvnek is mondták az emlékkönyvet, de legtöbbször mégis arra volt jó ez a könyv, hogy megörökíttessenek benne az ítéletek, amelyeket az államfogházban a külvilági eseményekről kimondottak.
Zubovics Fedor macskabajszú, ragyás, fürge, rikácsoló hangú úriember volt, inkább a középtermetűek, mint az óriások közül való: olajbogyószínű szemeivel végigfutamodott az Emlékkönyv legutóbbi bejegyzésein. Majd aláírásával hitelesítette a neki is tetsző feljegyzéseket. Nagy betűkkel írta nevét amaz államfogolyi kívánság alá, hogy miután télen más irányból kapja a napot az államfogház,224 mint nyáron: az épületet fordítsák meg, a napsugarakhoz alkalmazkodva.
– Nagyon is méltánylandó! – jegyezte a kívánság alá Z. Fedor. És remélte, hogy pártfogásának eredménye lesz.
