3
3
Nagyidai, ez a kiváló úriember fogságának második hetében sóhajtozni, nyögni, álmatlankodni kezdett, hogy ez jelentős nyomokat hagyott testi állapotán is. Ruháit nem őrá szabták, a kályhafűtő, aki régi rablóvilágbeli adomákkal szokta mulattatni a foglyokat, amíg a vaskályha előtt térdelve elfüstöli a szivarcsutkát, nem tudta megnevettetni. Nagyidai lelkét valami nyomni kezdte, mintha legalábbis hűtlen szeretőn gondolkozott volna a fogházban. Egy napon aztán azt a kijelentést tette, hogy az is gazember, aki valaha párbajozik még az életben. – Az elnök felkiáltott:227
– Ezt mondta?
– Szó szerint – ismételte a tanú.
És Nagyidai, hogy ne maradjon csupán a kijelentésnél, trenírozni kezdte magát arra nézve, hogy majd párbajozás nélkül folytatja életét, ha egyszer innen kiszabadul.
Szerzett egy bikakötő láncot, amellyel az ágyhoz láncolta magát, mégpedig derékban, hogy mozdulni sem tudott. Mikor így alaposan megkötözte magát, felkérte Csacsotkát, hogy szidalmazza őt a szoba közepére állva. Mondja el fűzfánfütyülő gazembernek, gyilkosnak, váltóhamisítónak, akasztófára való zsiványnak, sőt még taknyos kölyöknek is, ő nem fog megsértődni, akármilyen becsmérlő szavakkal illetné a pánszláv néptanító. Felkérte, hogy Csacsotka ne sajnálja a szidalmakat tulajdon apjától és egyéb őseitől se, mert a boldogultak miatt is sok párbaj történt már Magyarországon. Ne kímélje esetleges hozzátartozóinak becsületét se, így bátran nevezheti lókötőnek, lacibetyárnak, bitangnak, csirkefogónak mindazokat az ismeretleneket, akik Nagyidaival véletlenül rokonságot tartanak. Nagyidai, a bikalánccal derekán nem fog egyebet felelni, mint csak a maga csillapítására annyit: „Flegma, Ponyatovszky!” Mert így akarja magát előkészíteni a jó úr arra nézve, hogy majd visszatérve a világba, elviselhesse a kisebb-nagyobb sértéseket, amelyekkel a világon találkozhatni.
Csacsotka miután úgy tisztelte Nagyidai urat, mint senkit a magyarok közül, engedelmeskedett Nagyidai parancsának. A leláncolt úriember felett a szoba közepéről, hol tótul, hol magyarul összeszidta mindazokat, akiket Nagyidai úr valaha ismert vagy ismerhetett. Végül már felváltva „veres hasú tótnak” vagy „nyúlbőrös zsidónak” nevezte Nagyidait, de az mindvégig csak jóízűen nyögött láncai között.
– Csak tovább, Csacsotka. A keresztapámat és keresztanyámat kifelejtetted – biztatta az ágyból az úriember, és úgy izzadt az üstöke, hogy tíz esztendőre kikúrált magából mindenféle betegséget, amelyet a nátha vagy a hideg levegő szokott okozni.
Amikor a gyakorlatnak ezen a részén túl voltak, Nagyidai tovább trenírozta magát ahhoz, hogy fogadalmát megtarthassa.
– Az is huncut gazember, aki az életben még egyszer párbajozik. Lépj a tyúkszememre, kedves barátom!
Így mondta, sőt parancsolta a legtiszteletreméltóbb magyar úriember228 a felvidéki néptanítónak, és az kénytelen volt engedelmeskedni, mert ekkor már lánc nélkül gyakorlatozott Nagyidai, és vérben forgó szemmel ült az ágy szélén.
Csacsotka a tyúkszemére vagy legalábbis annak a hegyére lépett a vértanúnak, mire az felszisszent, de egyebet nem mondott, mint csak annyit:
– Flegma, Ponyatovszky. No, most még vágjál nyakon, kedves barátom, aztán majd meglesz sava-borsa a gyakorlatnak!
…Zubovics ekkor már lángolva, minden tagjában remegve ült az asztal tetején, és úgy kukorékolt, mint egy kakas.
– Ne merje bevallani, hogy pofon ütötte Nagyidait. Ne merje, ha az élete kedves. Alábbvaló urak is letagadják, ha testi sérelem, azaz fizikai érintkezés történt az affér folyamán. Tartsuk magunkat legalább a lovagiasság alfabétájához!
Villámló szemekkel mutatott a társalgó ajtajára, amelyen Csacsotka börtönőrével valóban el is távozott, mielőtt elmondhatta volna, hogyan folytatta gyakorlatait Nagyidai úr, amikor szabadulásához készülődött.
