A gyűjtés ügye
A gyűjtés ügye
A népköltészet gazdátlan termékeinek megörökítését nem a ponyva kezdeményezte, bár a rendszeres gyűjtés eszméje sem újabb eredetű. Régen, mikor a népköltés és műköltés közti vérrokoni kapocs még elég szoros volt, gyűjtésre nem gondolt senki. A mi a folytonos érintkezés révén megmenekűlt, azt az őskori eposzokban és szent könyvekben kell keresnünk. A naiv eposzok míthoszszal összeforrt nemzeti mondákat és epikai dalokat, a szent könyvek pedig mondákkal kevert míthoszokat, mesével szomszédos parabolákat és közmondásokat olvasztották magukba. Az eposz-alakulás csíráit a mesék mesterséges csoportosításában is megtaláljuk. Itt hiányzott a természetes beolvadást megkönnyítő szilárd gerinc, a mondakör; az egymással összefüggésbe nem hozható mesék elegyedése tehát már annál a mesterséges keretnél megakadt, a mi jelenleg a Pantsatantrát és Ezeregy éjszakát összetartja, Salamon példabeszédeit és a Gesta Romanorumot pedig a cím feloldása után széthullani engedi.
A gyűjtés rendszeres műveletét Erasmus latin és görög proverbiumainak gyűjteménye indította meg. Ez a könyv a középkor utolsó évében jelent meg s csakhamar hozzáférhető lett mindazokon a népnyelveken, a melyeket a protestantizmus a renaissance nyüge alól felszabadított. Nekünk Baranyai Decsi János fordította le és bővítette ki Junius Hadrianus, Ioannes Alexander, Gilbertus Cognatus műveiből. (Adagiorum chiliades quinque. Bártfa, 1583.) Az ötezer, nagyrészt magyar eredetivel tolmácsolt közmondás valóságos ujjmutatás volt a nép szellemi kincseinek ama bőségére, a melyet a magyar próza első mesterei közt Pázmány aknázott ki legbámulatosabb eredménynyel. Ezt a gyűjteményt plagizálta később Kis-Viczay Péter (Selectiora adagia. Bártfa, 1713.), a ki bevezetésében azt mondja, hogy az ő idejében a vármegyegyűléseken már százszámra lehetett ilyen közmondásokat hallani. Később a művészi próza savát-borsát vélték benne gyűjteni Rájnis, Faludi, Molnár Ferenc, Kovács Pál, (Magyar példa- és közmondásai. Győr, 1794.), Baróti Szabó Dávid (Magyarság virágai. Komárom, 1803.) és Dugonics, a kinek Magyar példabeszédek és jeles mondások című két vaskos kötetét negyven évi gyűjtés eredménye gyanánt 1820-ban adták ki.
Legrégibb közmondás-gyűjteményünk
(Adagiorum Graeco-Latinorum chiliades quinque stb) címlapja
A népköltészet egyéb műfajai közt a mese talált aránylag legkorábbi gyűjtőkre. Straparola Le piacevoli notti gyűtjeménye 1550–54-ben jelent meg. Ezt Vedel dán balladái követték 1591-ben. Az első mesegyűjteményben ügyesen alkalmazott Boccaccio-féle keretet használta fel egy másik olasz, G. A. Abbatuttis is, a ki 1637-ben nápolyi mesékkel lepte meg honfitársait. Utána a francia Ch. Perrault következett 1697-ben, 1704-ben pedig megjelent Galland Ezeregy éj-fordítása, melynek páratlan hatása aztán minden modern irodalom figyelmét a népmesék felé fordította. A két utóbbi könyv hatása részben már a forradalmi eszmék idejére esik. A természeti ember Rousseau-féle ideálja és a népegyenlőség mindent felforgató tana a nép szellemi életének rendszeres nyilvántartását vonta maga után. Percy ó-angol balladákat, Lönnrot finn époszt, Herder népdalokat és spanyol románcokat, a Grimmek pedig népmeséket mutattak be a megújhodó irodalomnak.
Nálunk a közmondások után régi dalokat kezdenek gyűjtögetni. A kéziratban maradt gyűjtemények sorozatát a XVII. század második felében összeírt Mátray-kódex nyitja meg. A benne foglalt tábori dalok összeirásával foglalatoskodott a XVII. század végén élő Szencsey György is, de gyűjteménye szintén csak magánhasználatra készűlt. Pálóczi Horváth Ádám és Jankovich Miklós már tervszerűen jártak el, de a mostoha irodalmi viszonyok miatt az ő nagybecsű tarlózásuk sem kerűlt a nyilvánosság elé. A külföldi hatás, különösen Herder hatása, először Csokonain jelentkezik, a ki egy füzet népdalt gyűjtött, de ez elveszett. Idegen példákra hivatkozott Révai Mikós is, midőn névtelenül az 1782-iki Hírmondóban gyűjtési mozgalmat indított. Gaál Györgyöt, gróf Majláth Jánost, báró Mednyánszky Alajost, Pulszky Ferencet és Kővári Lászlót viszont a Grimm testvérek példája buzdította arra, hogy meséinket és népmondáinkat a hazai és részben a külföldi irodalomnak is bemutassák. Az első népdalgyűjtemény nálunk 1799-ben jelent meg, melyet 1803-ban egy váci, 1834-ben egy sárospataki kiadvány, 1844–46-ban pedig Kecskeméti Csapó Dániel Dalfüzérkéje követett. A rendszeres gyűjtést Komárom és Esztergom vármegyék felszólalásai s Kulcsár István buzdító közlései után az Akadémia kezdte meg, de a kivitel érdeme a Kisfaludy-társaságé lett, a hol 1843-ban határozták el a gyűjtést s rövid pár év alatt a Népdalok és mondák három kötete és a Magyar közmondások könyve lett az eredmény. A kitünő könyvek szerkesztésével Erdélyi Jánost bízták meg, a ki aztán a gyűjtemény főbb műfajainak bő fejtegetésével maradandó érdemet szerzett irodalmunkban.
Mikor az Akadémia a gyűjtés ügyét átruházta, arra kérte a Kisfaludy-társaságot, hogy, a mennyire lehet, a dallamokra is fordítson figyelmet. Erdélyi a kettős feladathoz mérten járt el, de a zenei rész első kiadását már nem neki, hanem Fogarasi János Népszerű magyar dalok című művének és Mátray Gábor Magyar népdalok gyűjteménye című félbenmaradt vállalatának köszönjük. Ezt a munkát később Szini Károly (A magyar nép dalai és dallamai. I–IV. füz.), Bartalus István (Magyar népdalok, I.–VII.) és Limbay-Nemesovits (Magyar dal-album. I–VI.) folytatták eredménynyel.
Erdélyi János szöveg-kiadványai folyamán jelent meg Ballagi Mór két kötet példabeszédje, utána pedig Thaly Kálmán régi vitézi énekei és egyéb történeti kiadványai következtek, a melyek révén a Mátray-kódex, Szencsey-dalkönyv és Jankovich-hagyaték becsesebb darabjai kerűltek több levéltári új adalékkal nyilvánosság elé. Tisztán újabbkori gyűjtést tett közzé Jókai Mór (A magyar nép adomái), Merényi és Arany László, a kik csupa népmesét adtak ki, továbbá Kriza János, a ki a Vadrózsák, 1863-ki kötetében olyan egyetemes gyűjteményt ajándékozott irodalmunknak, melyet a híven lejegyzett székelyföldi dalok és mesék mellett különösen ó-székely balladái tesznek páratlan becsüvé. Az ő példája után indúlva, egyes népszigeteket aknázott ki még Pap Gyula palóc gyűjteményével, Kúnsági sárréti dalkönyvecskéjével, Kővári Béla göcseji népdalaival és Kálmány Lajos Szeged-vidéki köteteivel. Mikor a Kisfaludy-társaság újra megkezdte a forradalom utáni években szünetelő munkásságát, a gyűjtés folytatásával Erdélyi Jánost akarták megbízni, a ki azonban ezt a megbizást nem fogadta el. Így szállt a szerkesztés Gyulai Pálra, a ki Arany Lászlóval megindította a Magyar népköltési gyűjtemény új folyamát. Ez a kitünően szerkesztett több kötetes vállalat, melyhez Kriza hagyatéka, Török Károly csongrádmegyei gyűjtése, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób székelyföldi adalékai szolgáltattak legtöbb anyagot, az eddig elért eredmények szerencsés betetőzése lett.
Kriza János.
