Erdélyi János
Erdélyi János
Mielőtt a kijelölt nyomon valaki tovább ment volna, népköltési adalékainkat kellett rendszeresen összegyűjteni. A ki ehhez először hozzáfogott, első lett a rendszeres elemzők között is. Erdélyi Jánost értjük, a ki 1842-ben a Kisfaludy-társaságba Népköltészetünkről szóló dolgozatával köszöntött be. Fejtegetéseiben Kölcsey példája és a külföldi irodalmi viszonyok teljes ismerete vezeti. A magyar népköltészet egyetemét még nem ismeri, de a mit a népköltészet eredetéről, jelentőségéről, általános tulajdonságairól és a műirodalommal való érintkezéséről mond, még később, a gyűtjemények megjelenése után is merészen hangzott irodalmunkban. Merész észjárása, talán éppen eredetisége miatt, összevissza csapong, félig hüvelyez, magának magyaráz, sokat a tollban hágy és darabos marad. Mint Kölcsey is, a népek földi életét az emberi élet koraival hasonlítja össze s ez a német úton hozzánk eljutott rousseaui ötlet rávezette a mai biologikus módszer alkalmazására. Minden meglévő jelenségnek eredetét keresi és a legtöbb esetben meg is találja a helyes élettani okot. Mikor a közzétett gyűjtemények második kötetében Népdalköltészetünkről emlékezik, előbb történeti adalékokkal készíti meg a múlt idők mélyének távlatát, aztán kutatja a jelen költészetében található s a múltba visszaviendő faji sajátságokat. Ugyanezt a műveletet végzi aztán a Közmondásokról szóló értekezésben is. Bőven fejtegeti e mellett a nyelvi sajátságokat, a költői tartalom és formák abszolut szépségeit. Tudja, hogy a mi itt magát ajánlja, ép oly természetesen biologikus következetességgel jött létre, mint a virág színe, illata. Ezért mondta ki már az első értekezés végén jelszó gyanánt: »Tehát tanúlni a népet, az életet, beállni e tengerbe, mint Jézus, midőn a lélek kegyelmét venné a Jordánban, ez a mai költő hivatása, nemes kötelessége«. És a kimondott szónak egész életében embere maradt. A megújhodás nagy elvének szolgálatában írta minden tanúlmányát, kritikáját, sőt még verseit is.
Erdélyi János.
