Földi írói munkássága
Földi írói munkássága
E sok hányatáson átment, holta után is több tekintetben mellőzött és félreértett férfiú, kinek utolsó éveit még szerencsétlen házassága is megkeserítette, csodálatos lelkesedéssel volt eltelve a magyar nyelv, tudomány és költészet iránt, ámbár jól tudta, hogy e korban az irodalmat szolgálni valóságos áldozat, majdnem mártíromság. Költői kisérletei összegyűjtve sohasem jelentek meg, hanem a Magyar Musában, a kassai Magyar Museumban és kivált Kazinczy Oprheusában láttak napvilágot. E költemények között kevés az eredeti és azok sem bizonyítják Földit önállóbb költői tehetségnek, de Horatiusnak több ódáját, Catullusnak néhány szerelmi énekét és főkép Anakreon könnyed dalait szigorú hűséggel, meglepő csínnal és majdnem kifogástalan versformában ülteti át, úgy hogy fordításait nemcsak ő maga, de mi is joggal többre becsűlhetjük Kazinczy és társainak hasonló kisérleteinél, melyek néha nagyon is távol kalandoztak az eredeti tartalmától, s az idegen versalakot csak nagy erőltetéssel tudták követni.
Eredeti költeményeiben és fordításaiban egyaránt a jambikus és trochaikus, esetleg daktilusi és anapesztusi verseket használja, még pedig nem a német, hanem a klasszikus prozódiát követve. Ebben tér el Rádaytól, kinek a németek szolgai utánzását veti szemére. Verselő eljárását elméletben is kifejti, először ismervén föl minden versformának zenei alapját;* s valóban az ő elvei és gyakorlata csakhamar diadalmaskodnak; Kazinczy, Csokonai és utánok az összes magyar költők, kik u. n. nyugoti versformát használnak, tulajdonképen őt követik, mégis a rímes-mértékes vers nem a Földi, hanem a Ráday nevét viseli. Ez elégtétellel tartozunk Földi emlékének, valamint azt is helyre kell igazítanunk, mintha ő népies irányban haladt volna; Csokonai, a ki őt Kazinczyval egyenrangú mesterének dicsőíti, tőle nem népiességet tanúlt, és rímes-mértékes versformák használatát.
A magyar versekről. M. Músa, 1787.
