III.
III.
Weiss Mihály származása. Gyermekkora és ifjusága. Kanczelláriai szolgálata. Letelepedése Brassóban 1590-ben.
WEISS Mihály,* Brassó híres bírója, a szász nemzeti történetírás ünnepelt alakja, nem erdélyi, tehát nem is szász családból származott. Ő maga beszéli el naplójában, hogy atyja Weiss János Egerből, Csehországból vándorolt Erdélybe, s nőűl vévén a medgyesi tanácsjegyző Wolf Lőrincz leányát, Gertrudot, hosszas vándorlás után Medgyesen telepedett le. Családi élete boldog volt; e házasságból leghíresebb fián, Mihályon, kívűl három fiú: András, János és Mátyás és két leány, Margit és Katalin született. Házassága után felvétetett a medgyesi polgárok sorába. Esze és házassági összeköttetései kiváló állást biztosítottak számára új hazájában: mint Medgyes polgármestere fejezte be életét, 1586-ban.*
E kor szokása szerint ő maga is felváltva használja a Weiss, Fejér és Albinus neveket. Magyar nyelven írott leveleiben rendesen Fejér Mihálynak írja alá magát. A Rudolf király által 1589 márczius 21-kén kiadott, jelenleg a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában őrzött oklevél, mely őt a nemesi rangra emeli, szintén «Weiss aliter Feier»-nek nevezi.
Weiss naplója, i. h. 133. l.
Fiai közűl a legkiválóbb, ki hivatva volt a család emlékét Erdély történelmében megörökíteni: Mihály 1569 január 13-án született Medgyesen,* s mint későbbi képzettsége is eléggé bizonyítja, gondos neveltetésben részesűlt. Iskoláit szülővárosában kezdette meg, hol – mint a többi szász városokban – alsó fokú iskola már ekkor állott fenn. Tizennégy éves korában a kolozsvári iskolába kerűlt, még pedig úgy látszik a jezsuitáknak csak két évvel előbb felállított, de már is nagyhírű collegiumába.* Itt két évet töltött, s midőn 1585-ben szülő visszahívták, az alig tizenhat éves ifjú, korához képest sikerűlt latin versekben vett búcsút az iskola dísztermében tanítóitól és tanulótársaitól.* Különös dícsérettel emlékezik meg e költeményben tanáráról és magántanítójáról, Leschkircher Jánosról, ki a széptudományokban oktatója volt, s ki benne a verselés iránt haláláig meg nem szünő vonzalmat felébresztette.* Valószínűleg már kolozsvári tartózkodása alatt sajátította el a magyar nyelvet is, melyben, mint e nyelven tartott beszédei és e nyelven írott levelei mutatják, tökéletesen jártas volt. Egy évvel visszatérése után, 1586-ban, súlyos csapás érte. Az akkor Erdélyben általánosan dühöngő pestis elragadta előbb anyját, majd egy pár hónappal később atyját és őt magát is ágyba szerezte. A megpróbáltatás eme napjaiban a vallásban keresett vígasztalást; s lemondva az életről, de nem a költészet iránti hajlamról, elkészítette halálos betegen latin distichonokba síriratát.*
Weiss naplója, i. h. 133. l.
Erre engednek következtetni a következő versek, melyeket egyik tanulótársa intézett hozzá, midőn Kolozsvárról ismét Medgyesre visszatérni készűlt:
Tu redeas: nobis placeant ante omnia Musae
Et placeat vera religione frui.
E költemény benne van a Weiss naplójának a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában levő, de nem eredeti kéziratában függelékképen.
Tu redeas: nobis placeant ante omnia Musae
Et placeat vera religione frui.
E költemény benne van a Weiss naplójának a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában levő, de nem eredeti kéziratában függelékképen.
Weiss naplójának id. kéziratában.
Weiss naplójának idézett kézirata.
Út mea vitalis dum spiritus ossa regebat,
Vivebam soli, spes mea, Christe! tibi.
Sic mihi, quae dederas, dum viscera morte reposcis,
Emoriar soli, spes mea, Christe! tibi.
At precor ut vivi, sic tu velis esse Zachaei
Defuncti requies, partus et aura tui.
Vivebam soli, spes mea, Christe! tibi.
Sic mihi, quae dederas, dum viscera morte reposcis,
Emoriar soli, spes mea, Christe! tibi.
At precor ut vivi, sic tu velis esse Zachaei
Defuncti requies, partus et aura tui.
Weiss naplójának idézett kéziratában.
Weiss Mihály czímere.*
A brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában őrzött eredeti nemesi oklevélről rajzolta Cserna.
A sors azonban másképen határozott: hosszabb életet és más halált szánt neki. Hosszú szenvedés után felépűlt, s talán az atyjától öröklött nyughatatlan vándorlási hajlamnak engedve, vagy talán, hogy könnyebben felejtse a sors nehéz csapását, egy időre szülővárosát és Erdélyt elhagyta. Előbb mint írnok szolgált a később szomorú véget ért gróf Hardeggnél, ki ekkor Szatmár parancsnoka volt;* később pedig Prágában a magyar királyi kanczelláriánál nyert alkalmazást. E prágai tartózkodás volt politikai iskolája; ez készítette elő későbbi működésére. Ha valahol, úgy itt bőséges alkalma volt politikai látkörének kiszélesítésére, hasznos ismeretségek kötésére, s hogy idejét jól használta fel, hogy magát működési körében általánosan kedveltté,* s fiatal kora mellett is hasznossá tudta tenni, mutatja az, hogy a királyi kanczelláriánál a király és a haza javára kifejtett hű és buzgó szolgálatainak elismeréséűl Rudolf őt 1589 márczius 21-én kelt oklevelében testvéreivel együtt medgyesi előnévvel nemesi rangra emelte. Saját erejéből emelkedett fel; nincs semmi tudomásunk arról, hogy családi vagy más összeköttetés segítette volna elő, s azért azon körűlmény, hogy alig húsz éves korában az udvar őt ily kitüntetésre méltónak és érdemesnek ítélte, mindennél fényesebben bizonyítja korán nyilvánuló, nem közönséges tehetségeit.
Weiss naplója, i. h. 144. l.
A brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában őriztetik Weiss emlékkönyve, mely barátaitól és ismerőseitől hozzá intézett emléksorokat tartalmaz, az illetők névaláirásával és czímerével. Prágai tartózkodása idejéből ott találjuk Samsinoczy János kanczelláriai titkár, Hosszutóthy Ádám kanczelláriai jegyző, Szombathelyi Gergely és mások neveit, meleg hangon írott emléksorok kíséretében.
Nemesi rangra emeltetése után Weiss nemsokára távozott Prágából. Talán ismeretszerzési vágy vonzotta őt Heidelbergbe, melynek iskolája már ekkor híres volt, s hol őt 1589 végén találjuk. Az akkor ott tartózkodó erdélyi főúri ifjak szíves barátsággal fogadták honfitársukat, Bogáthy Miklós és Hallerkői Tivadar szeretett barátjuknak nevezik.* Azonban heidelbergi tartózkodása csak nehány hónapra terjedhetett, mert már 1590 január végén ismét Prágában találjuk. Innen Rudolf császár ajánlólevelével ellátva,* hosszabb útra készűlt; beutazni szándékozott Németország különböző tartományait, s legelőször Bécset látogatta meg, hol Veráncsics Faustus-szal, a nagyhírű esztergomi érsek öcscsével s több előkelő magyar és horvát egyházi és világi úrral lépett ismeretségre és baráti viszonyba.* De tervezett németországi útja Bécsben hirtelen megszakadt. 1590 tavaszán alig két havi időzés után elhagyta az osztrák fővárost, s a külföldi utazásról teljesen lemondva, visszatért Erdélybe.*
Weiss emlékkönyve az idézett helyen. Az idegenek között ott találjuk Farfax Aurelius, Erzsébet angol királynő tanácsosának nevét.
Ez ajánlólevél a Weissra vonatkozó többi iratokkal együtt a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában őriztetik.
Weiss emlékkönyve i. h. Verancsics Faustustól bejegyezve a 10. lapot találjuk. Felül e mondat áll: Unum est necessarium és ez alatt Verancsics színezett czímere. Alól: Faustus Verantius suo Michaeli Feyr. 1590. Aprili.
Naplója i. h. 133. l.
Mi volt oka visszatérésének, biztosan nem tudjuk; ő maga naplójában csak sejtetni engedi. A kanczelláriai szolgálat bár számára kitüntetést, előnyös összeköttetéseket szerzett s talán anyagi előnyöket is biztosított,* mégsem elégítette ki. Ujdonsült nemes és protestáns volt s hozzá még nagyon fiatal ember, ki az udvarnál annyi vetélytárssal s előítélettel szemben alig reménylhette, hogy esze, tehetsége és nagyravágyásához mért állást foglalhasson el. Már kanczelláriai szolgálata alatt be kellett látnia, hogy tehetségeinek érvényesítésére, vágyainak kielégítésére szülőföldjén tágabb mező nyílik, hogy prágai tartózkodása alatt szerzett tapasztalatai és összeköttetései, Erdélyben s kivált a szászföldön, kiváló állásra képesítik. Öszszeköttetéseit szász honfitársaival, külföldi tartózkodása alatt sem szakította meg. Levelezésben állott testvéreivel, s miután a szászok köztudomás szerint a fejedelemség alatt sem szűntek meg az osztrák házzal jó viszonyt tartani fenn – hiszen még az általok is annyira magasztalt Bethlen Gábor alatt is Bécs felé kacsintgattak –, Weissnak a királyi kanczelláriánál elég alkalma volt a szász nemzet vezérfiaival megismerkedni. Itt Erdélyben és pedig a szász földön reménylhetett, mint nemesi rangja, vagyona és tapasztalatai által kiváló férfiú, tehetségeihez, és ambitiójához méltó tért, s ha szülővárosa, Medgyes, szűkkörű politikai életével a letelepedésre nem is csábította, annál nagyobb készséggel ragadta meg az alkalmat, hogy az ipara és kereskedelme, gazdagsága, népessége és fontos földrajzi fekvésénél fogva oly kiváló Brassó polgárává lehessen. Ez alkalmat megszerezte neki Hector János, brassói senator és kereskedő, kinek prágai tartózkodása alatt több szolgálatot tett volt, s ki sietett a tehetséges fiatal embert Brassó számára megnyerni. Főképen Hector közbenjárására történt, hogy Weiss 1590 tavaszán Bécsből Brassóba utazott s ott Kemmel András egykori városgazda leányát nőűl vévén, állandóan letelepedett.*
Hogy atyjáról maradt-e rá vagyon, nem tudjuk; ő maga nem említi; de bizonyos, hogy tervezett németországi útjára, már mint tekintélyes, vagyonos ember indúl. Ilyennek tünteti őt fel Rudolf ajánlólevele. I. h.
Weiss naplója, i. h. 133. l.
