2 Bonyodalom
2 Bonyodalom
A krassóvári hadtestparancsnok egy becsületes cseh generális volt, akinek járás közben már igen megrogyott a térde, mi egyébaránt hadvezéri lépteknek is szokott neveztetni. Őexcellenciája ennélfogva nemigen járt ki a városba, s a megyéspüspökkel is csak egyszer találkozott minden esztendőben; augusztus 18-án, mikor évenkint felváltva vagy a hadtestparancsnoknál, vagy a püspöki rezidenciában volt az ebéd. A papokról különben sem sokat tartott, amióta Königgrätznél látott egy regimentskáplánt, aki a zsidókat is meggyóntatta. Annál nagyobb volt a csodálkozása, mikor egy szép napon csak bejön hozzá a vezérkari főnök, hogy a püspök úr őméltósága kívánja tiszteletét tenni.
- Mit akar velem az öreganyám? - mormogta a hadtestparancsnok, és átment a fogadószobába; a püspök, suhogó violaszínű köntösében ott ült, és nézegette a falakon látható értékes olajnyomatokat: úgymint Radetzky tábornagyot, Hesz táborszernagyot, Uchatius altábornagyot, Ponklar vezérőrnagyot és mindazokat az ezredesi rangfokozaton levő férfiakat, akik katonai szempontból egyáltalában alkalmasak a művész ecsetjére.
- Kegyelmes uram - kezdte a püspök -, tudja-e ön, hogy a 18. huszárezrednél van egy ló, amelyet Prépostnak hívnak?
- Hogyne tudnám - válaszolta a generális -, persze hogy tudom. Nagyszerű egy ló az, még bakát sohasem tűrt a hátán. A huszárt is csak úgy tűri, ha előbb a fülébe súgják, hogy most XII. Károly svéd király ül rajta...
- Jaj, kegyelmes uram - vágott közbe a püspök -, baj van ám azzal a lóval, és nékem nagy keserűségem.
- Tudomásom van az ügyről, méltóságos uram - köhécselt a hadtestparancsnok -, és biztosíthatom, biztosíthatom méltóságodat, hogy a katonai és nem katonai elem békés együttműködése úgyszólván állami érdek, de biztosíthatom, biztosíthatom méltóságodat, hogy vannak esetek, vannak, midőn, midőn a fene tudja, hogy mit tegyen az ember...
- Ej, kegyelmes uram - mondta a püspök -, hiszen világos az eset: a prépost úr meg a ló egy percig sem maradhat együtt Tiszaszál-láson!... Ezt a problémát kell megoldanunk mostan.
A hadtestparancsnok ravaszul nézett a püspökre, és így szólt:
- Hisz akkor méltóságod könnyen segíthet a dolgon; kegyeskedjék a pátert, akarom mondani a főtisztelendő urat valami jobb plébániára áthelyezni... Esetleg hozza be kanonoknak... Vagy akár magam elfáradok Bécsbe, aztán lesz belőle udvari káplán... Sőt beszélek a nunciussal is, hátha Rómában elhelyezi...
- Ne tréfáljunk, kegyelmes uram; én most sehová sem tudom elhelyezni Véghet, még a káptalanban sincs üresedés. Azután meg önnek sokkal könnyebb a lovat egy más regimentnél elhelyezni...
A hadtestparancsnok hevesen tiltakozott:
- Jaj, méltóságos uram, az nem olyan könnyű dolog. Mert azt a kincstári lovat egy kitűnő tiszt úr nemes ambícióval és páratlan igyekezettel már egy fél esztendeje hogy idomítja; most hát, mikor háromnegyedrészben már elkészült a munkájával, nem lehet csak úgy egyszerűen elvenni a lovat tőle. Az ilyesmi lehangoló példa volna az egész lovas tisztikarra. Méltóztassék hát úgy fogni föl a dolgot, hogy az a ló ma már össze van nőve Merkel kapitánnyal, mint egy kentaurral. Itt csak együtt lehet a kettőt áthelyezni.
- Akkor az történjék - mondta a püspök...
- Az sem lehet - válaszolta a generális. - Csak nem büntethetni meg Merkel kapitányt azért, mert pompás lovas és a lovát Prépostnak hívják!... De aztán ki téríti meg a költözködési költségeket: Végh főtisztelendő úr-e, vagy a katonai kincstár?!... És általában is az ilyen példa még lehangolóbb volna a tisztikarra...
- Helyeztessék hát át az egész ezred...
A hadtestparancsnok most már igen mérgelődött.
- Ej, méltóságos uram - mondta, és húzogatta a nyakán a másodosztályú Vaskorona-rendet -, ez a kívánság már nagyon papos. Egy lovon kezdte, és egy egész ezreden végzi... Így, méltóságos uram, nem oldjuk meg a problémánkat.
A püspök fölkészülődött.
- Jó - mondta egy kissé epésen -, tehát a hadügyminiszter excellenciájához fogok fordulni rögtön.
Azzal otthagyta a hadtestparancsnokot a fent elősorolt olajnyomatú tábornokokkal együtt.
