A társadalombiztosítás irányítási, szervezeti rendszere
A társadalombiztosítás irányítási, szervezeti rendszere
1945 előtt a társadalombiztosítás szervezete tagolt volt. A biztosítóintézetek különböző foglalkozási csoportoknak eltérő színvonalú ellátást nyújtottak. Az intézetek önkormányzati rendszerben működtek, az ország lakosságának 31%-a, az aktív keresőknek pedig 40%-a volt biztosított.
1945 után az egységes társadalombiztosítási rendszer megteremtése volt a cél. Az igazgatási munka „társadalmasítása” érdekében 1950-től a társadalombiztosítás irányítását, felügyeletét, igazgatását és ellenőrzését a szakszervezetek végezték, ehhez az állampolgárok jogait és kötelezettségeit érintő normaalkotási jogkörrel, államigazgatási, hatósági jogosítványokkal ruházták fel őket.
1950-ig megtörtént a több tucat biztosítási intézet egyetlen intézetbe való centralizációja. Az önkormányzat fogalmát – vagyis a társadalombiztosítás anyagi alapját létrehozó munkavállaló és munkáltató rendelkezési jogát – hosszú időre száműzték a politikai szótárból, és az így keletkező hiányt a szakszervezeteknek a társadalombiztosítási jogszabályok végrehajtásába való bevonásával próbálták betölteni.
A rendszer korrekciójának igénye a 60-as évek elején merült fel először, amikor is az igazgatottak (esetünkben a biztosítottak) demokratikus érdekképviseletének biztosítása céljából a szakszervezetek szövetségére, a SZOT-ra bízták a társadalombiztosítás irányítási, részjogalkotási feladatait. Az 1964-es szervezeti reform jobbító szándéka vitathatatlan, de az is kétségtelen, hogy egy lépéssel sem vitt közelebb az elérni kívánt célhoz.
A szervezet irányítási rendszerének újabb korrekciójára 1984-ben került sor: azóta a társadalombiztosítás irányítását állami szervezetek, a társadalombiztosítási tanácsok közreműködésével végzik. Tehát a társadalombiztosítás igazgatása – jórészt irányítása is – államigazgatási feladat, de ebbe beleszólást kapnak a biztosítottak önkormányzati jellegű szervezetei is.
Az önkormányzat csúcsszerve, az Országos Társadalombiztosítási Tanács gyakorlatilag döntési jogosítványok nélküli, a biztosítottak érdekei által csak áttételesen befolyásolt testületi szerv. Nem rendelkezik az önálló gazdálkodáshoz szükséges jogosítványokkal, tagjait nem a biztosítottak választják, hanem érdekképviseleti szerveik jelölik.
Az irányítási jogosultságok ide-oda telepítgetése a szakszervezet és az államigazgatás között nem jelentett változást a döntéshozatal mechanizmusában. Ha az átszervezések során valami nyilvánvalóvá vált, az az, hogy a döntéshozó a döntéshez szükséges összes jogosítványt megtartva – mindvégig kívül maradt a társadalombiztosítás szervezetén.
Ma erős kormányzati elszántság mutatkozik arra, hogy a társadalombiztosítás önálló alappá válása után megteremtse a munkáltatók és a munkavállalók (ellátottak) tipikus csoportjai által kialakított önkormányzatot. Jelentős a nyomás, hogy az önkormányzat elsődlegesen közvetlenül az Országgyűlésnek legyen alárendelve.
