Növekedés

Teljes szövegű keresés

Növekedés
A világ gazdasági teljesítménye 4,1%-kal nőtt 1988-ban – 1984 óta a legjobb ütemben. A növekedés lendülete több szempontból is figyelemre méltó. Például: az emlékezetes 1987. okt.-i tőzsdei válság után következett be – szinte minden előrejelző meglepetésére. A konjunkturális ciklus viszonylag késői szakaszában zajlott le – az 1983 óta tartó növekedési periódus így már kivételesen hosszúra nyúlt. Igen sok országban alacsony infláció mellett, a monetáris politika szigorodása ellenére ment végbe. Az üzleti befektetések ugrásszerű emelkedésén és a termelékenység gyors emelkedésén alapult. Ugyanakkor a vártnál kevesebb országban alakultak ilyen kedvezően a folyamatok.
A teljesítményjavulás általánosan kedvező tendenciáján belül a fejlett ipari országok 1988-as erőteljes növekedése elsősorban azzal jellemezhető, hogy a keresletbővülés továbbra is kedvezően oszlik meg a termelés és az infláció között. Miután az áremelkedés a legtöbb országban igen szerény mértékű volt – különösen a 70-es évekhez, ill. a 80-as évek elejéhez viszonyítva –, a kereslet erősödése szinte teljes egészében termelési többletté konvertálódott.
Ebben az évtized közepe óta tartó folyamatban a kínálati oldal néhány tényezőjének kölcsönhatásai mutatkoznak meg. Az olajárak 1985 utáni tartós gyengesége egyértelműen növelte a fejlett országok reáljövedelmét. Ehhez járult, hogy a beruházások különösen gyors növekedésének következtében a kapacitásszűke valamelyest enyhült. (Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a feldolgozóipari kapacitások kihasználtsági szintje 1988-ban a 7 legnagyobb tőkés országban 1979–80 óta a legmagasabb volt.) Az olajárrobbanásokat követő szerkezetváltoztatás folyamatosan támasztja alá a javuló teljesítményeket.
Az Egyesült Államokban a GNP reálértékben 3,9%-kal nőtt 1988-ban az erőteljes belső kereslet és a külkereskedelmi mérleg reálértékének javulása következtében. Emögött a tatán legjelentősebb tényező a vállalati állóeszköz-beruházások 1988-as 9,5%-nyi növekedése volt.
Japán növekedési mutatói a korábban előrejelzettnél sokkal kedvezőbben alakultak. Feltehetően az játszik ebben szerepet, hogy a jen 1985 óta tartó felértékelődésére reagálva a gazdasági szerkezet a vártnál gyorsabban alakul át. Ezt látszik igazolni a beruházások ugrásszerű emelkedése, aminek egyik eredményeként a GNP reálértéken 5,7%-kal volt nagyobb 1988-ban, mint egy évvel korábban, holott az ország nettó exportja a GNP 2%-ával azonos értékben csökkent.
A nagyobb nyugat-európai országok és Kanada is a vártnál kedvezőbb eredményeket értek el. Az országcsoport átlagát meghaladó növekedés – 1988-ban 4,5% – Nagy-Britanniában immár 4, Kanadában pedig 6 éve folyamatos. Ebben leginkább a beruházások játszanak szerepet. A leggyorsabb növekedés – 5,3% – ismét Spanyolországban volt: a külföldi tőke beáramlása kedvezően hatott a beruházásokra.
E beruházási boomnak több sajátossága van. Az egyik az, hogy a gépekre és berendezésekre összpontosult. A beruházások húzóereje elsősorban az elavult berendezések lecserélése volt. Az új technikába való befektetés különösen nagymérvű volt Japánban és Észak-Amerikában (nem publikált amerikai adatok szerint az összes új gép és berendezés 75%-a ún. high-tech termék volt az USA-ban 1986-88 között), s nem ért el ekkora szerepet Európában.
A beruházásokat gerjesztő másik fontos tényező a kapacitások nagyfokú kihasználtsága. Ez a 7 legfejlettebb országban megközelítette vagy meghaladta az 1973-as, ill. 1979-es ciklikus csúcsokat. A 80-as évek elején rendkívül alacsony volt a beruházási szint – ebből is fakad az elavult berendezések lecserélésének lendülete, ill. az, hogy a termelőkapacitások szűkössé váltak. Új jelenség az is, hogy míg korábban egy beruházási fellendülés idején a beruházási javak általában drágultak, a csúcstechnológiai termékek esetében ez nem így történt.
A kedvező nagyságú vállalati profitok is ösztönözték a fellendülést. A feldolgozóiparban – különösen Európában – 1988-ban (is) javult a termelő vagyon hozadéka. Miután pedig a beruházási döntések a tőke várható hozamának és költségének összevetésén alapulnak, a jövőt illetően nagy kérdés: fennmaradnak-e a magas profitráták.
Nem számszerűsíthető, de a szakértők szerint igen jelentős hatású a fejlett tőkés országokban kialakult bizakodó üzleti légkör, amely több forrásból táplálkozik: a relatíve alacsony infláció, a viszonylag stabil valutaárfolyamok, az 1992-re tervezett egységes Közös Piac a legfontosabb összetevői.
A foglalkoztatottság adatai két szempontból is figyelemre méltóak. Egyes országokban rendkívül kedvezően alakultak: az USA-ban a munkanélküliek aránya (5,1%) 14 éve, Japánban (2,3%) 1982 óta a legalacsonyabb. A nyugat-európai országokban ellenben még mindig közel jár a 10%-hoz. Ez azonban azt is jelenti, hogy a termelés növekedése itt elsősorban a termelékenység javára írható.
A fejlődő országok összevont teljesítménye 4,3%-kal javult 1988-ban, ami 1980 óta a legjobb eredmény. (Az összesítésbe az IMF szocialista tagországai is beleértendők.) Ennek zöme azonban Ázsia 4 sikergazdaságára koncentrálódott. A legtöbb olyan fejlődő országban, amelyik újabb keletű adósságproblémákkal küszködik, a virágzó exportpiacok ellenére gyenge volt a növekmény.
Hongkong, Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan 1988-ban együttesen 10,5%-kal növelte GDP-jét. Ebben az oroszlánrész a kivitel 1986 óta tartó emelkedése. Közel hasonló ütemű volt a növekedés Malaysia, Thaiföld és India esetében. Ennek is a korábbi években megvalósított és – az eredmények ismeretében – sikeresnek bizonyult exportorientált iparfejlesztés áll a hátterében.
A közel-keleti országok végül is a vártnál jobb GDP-t értek el – a nagy olajtermelők ugyanis fokozták olajtermelésüket. Ám ennek következtében esett az olaj ára, s a régió újabb cserearányromlást szenvedett el. 1989 elején azonban – nem kis részben olajbányászatuk visszafogásának eredményeként – ismét drágult a kőolaj, s ez kevésbé korlátozó gazdaságpolitikának nyithat újból teret a térségben.
Latin-Amerika országainak gazdasági teljesítménye igen változatosnak bizonyult. Argentínában és Brazíliában a GDP gyakorlatilag stagnált, holott a kivitel jelentősen nőtt. Az infláció ismételt felgyorsulása felújította a gazdaságpolitikával szembeni bizalmatlanságot, a beruházások visszaestek. Mexikóban a lassult növekedés a szűkítő fiskális intézkedések visszaesését és a peso erősödését is meghozta. Viszonylag kedvező eredményt mutatott Chile és Kolumbia gazdasága, ahol az utóbbi évek óvatos pénzügypolitikája következtében elkerülték a száguldó inflációval járó összeomlást.
Afrika szubszaharai övezetében a nemzetgazdasági szintű növekedés lassult, az egy főre jutó GDP (reálértéken) ismét csökkent. Rendkívül szűk exportbázisuk következtében a térség országai sokkal kevesebbet profitálhattak az ipari országok keresletéből, mint a többi fejlődő ország. Exportbevételeiket az olajárak és a trópusi italok árának gyengélkedése sújtotta. Néhány ország, így Ghána, Kenya és Szenegál közel jutott az 5%-os növekedési ütemhez, a korábbi struktúraátalakítási programok kedvező hatásának eredményeként. Az egy főre jutó GDP növekedését Afrikában 1990-re prognosztizálják, ám ha a jóslat be is válik, ez alig-alig változtat az életszínvonal egy évtizede folyamatos csökkenésén.
A szocialista országok teljesítménye fékezte a világgazdaság 1988-as növekedési ütemét. A szocialista országokban a veszteséges ágazatok fenntartása maradt jellemző: a gazdaságszerkezet mind merevebbé és alkalmazkodásképtelenebbé válik. Ebben a szerkezetben – mint azt a lassuló növekedés is mutatja – nem keletkezik annyi jövedelem, hogy abból a szerkezetváltást finanszírozni lehessen, sőt már az is egyre nagyobb terheket jelent – hiszen nemzetközi versenyképességük romlik –, hogy a korábban felvett hiteleket vissza tudják fizetni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem