a) A széleskúti ág.
a) A széleskúti ág.
Ezen ágnak ősatyjáról, I. Istvánról, mindössze csak annyit tudunk, hogy Bertoldnak a fia; 1230-ban még életben volt, de 1262-ben már valószínüleg meghalt.
115Fia, II. István, az 1262-iki felosztás alkalmával nagybátyjával, I. Frankkal együtt örökjószágul Széleskút, Ombos birtokokat kapta, továbbá Locsmánd felét.
Az 1275. évben locsmándi birtokának egy részét a borsmonostori apátságnak ajándékozza* azzal a kikötéssel, hogy 3 márka letétele mellett rá, avagy örököseire visszaszálljon. Neje ez adományozásba beleegyezik.
Wenzel, IX. 141.
II. István elhalálozásának éve ismeretlen; neje 1286 április 18-án* még él, mint a locsmándi fél «grófi rét» birtokosnője.
Sopronmegyei oklevéltár I. 52.
II. Istvánnak a fia János már 1304 decz. 19-én* pénzszűkében van. A győri káptalan bizonyítja, hogy e napon János mester, István locsmándi gróf fia, a Locsmánd mellett fekvő ombosi birtokát rokonainak beleegyezésével 50 márkáért (bécsi denárokban) az óvári árnagynak Knepelinnek és Ikervári Péter grófnak elzálogosította.*
I. h. 64.
A sopronmegyei tanács 1329 Agota napján (Fejér, VIII. 3. 392.) megerősíti, hogy Ikervári Péter, elhunyt sopronmegyei polgár, a németül Spanfurt-nak (= Ombus) nevezett birtokának felét a szt.-máriahegyi (borsmonostori) cistercita konventnek hagyományozza; neje Klára, úgy fiai: János és Pál ebbe beleegyeznek. Ezt az okiratot (i. h. 471.) 1330-ban a győri káptalan átírta. Ez utóbbi káptalan még arra is hivatkozik, hogy Péter az Ombosnak elzálogosításáról szóló okiratot a fentebbi kolostor apátjának átadta.
János 1301-ben a Huntpázmán nb. Szegi Pázmán leányával, Margittal kelt egybe. Ez túlélte őt. Tőle született fia, III. István. Ez fiörökös hátrahagyása nélkül hunyt el. Hogy János mikor halt meg, nem tudjuk; III. István 1332-ben már nem volt életben.
Jóllehet János 1304-ben szól rokonairól, csak nőtestvérét ismerjük, Florát, a Vezekény nb. Dénes nejét; «rokonai» alatt valószínüleg Frankó (és mindenesetre Sár) urait érti.
A széleskúti ágnak kihalása számos perrel és átalakulással járt. III. István birtokai a koronára szálltak és Károly király Nagymarton urainak, Pál kir. országbirónak és Lőrincz zarándi főispánnak adományozta. De nem ment a dolog oly egyszerűen; az erre igényt tartó ellenfelek csak peres és barátságos úton voltak megnyugtathatók; erre vonatkozólag az alábbi adatok állanak rendelkezésünkre:
a) Első sorban Frankó urai léptek fel. Károly király 1332-ben bizonyítja,* hogy Miklós, frankói Frank fia jelenlétében, a sopronmegyei Széleskútra való jogait Nagymartoni Simon fiaira, Pálra és Lőrinczre átruházta.
Fejér, VIII. 3. 604.
b) Ugyanebben ez évben bizonyítja a király, hogy Nagymarton urai Poghi István igényeinek eleget tettek.* István Poghi Károly és Margit, Széleskúti János egyik nőtestvére leányának a fia, Széleskútra támasztott igényeit, anyja Flóra, Vezekény nb. Dénes nejétől vezette le.*
I. h. 605.
Fejér okirataiban az erre vonatkozó genealogiai adatok nagyon zavarosak; a sopronmegyei oklevéltár I. kötetében közölt okiratok segítségével (a Vezekény nemzetségről) a rokonság adatait igazoltam.
c) Ugyanez évben bizonyítja a király,* hogy az örökös hátrahagyása nélkül elhalt Istvánnak, János fiának széleskúti birtokát Pálnak és Lőrincznek adományozta s hogy a győri társaskáptalantól eszközölt beiktatás ellen Sári Gős fiai: János, Mihály és István óvást emeltek; midőn azonban a dolog további elintézés alá került, a Széleskútra támasztott jogaikról Nagymarton urainak javára lemondtak.
I. h. 607.
d) Az új földesuraknak a Szegi családdal való kiegyezése ugyanez évben ment végbe.*
I. h. 612.
Szegi Imre ugyanis az új birtokosoknak beiktatása ellen tiltakozott, a mennyiben azt állította, hogy Széleskút neki és nővérének, Margitnak, János özvegyének, elzálogosíttatott. Állításának igazolása végett előmutatta a győri káptalannak egyik okiratát, melyből a következő tünik ki:
III. István, széleskúti János fia, halálos ágyán a fentebb említett káptalan küldötte jelenlétében széleskúti birtokát Szegi Imrének hagyományozta, mert ez már annakelőtte, midőn szükségben volt, különböző 150 márkányi értéket kölcsönzött neki. Benne foglaltatott ebben az okiratban, hogy János, III. Istvánnak az atyja, azért a 100 márkáért, melyet neje, Szegi Pázmán leányának, testvéreitől és rokonaitól házassága idejében kapott, továbbá 50 márkát tevő 116hitbéreért, birtokát 1301-ben a király beleegyezése nélkül nejére iratja.
Az ügynek megvizsgálása végett a király biróságot küldött ki, melynek tagjai voltak a többi közt: Henrik veszprémi püspök, a királyné kanczellárja; László zágrábi püspök; János veszprémi prépost; nekcsei Dömötör (az Aba-nemből) királyi főpohárnok; Széchényi Tamás (a Kathyz-nemből) erdélyi vajda; Dezső beregi főispán; idősb Elefánti Dezső; Tamás (a Csór-nemből) csókakői várnagy; Domonkos, Lénárt fia. Maga a király elnökölt.
A vizsgálatból kitünt, hogy azok az értéktárgyak, melyeket Imre III. Istvánnak átadott, legfeljebb 135 márkát értek és Jánosnak engedményezése a király hozzájárulása és beleegyezése nélkül történt. A biróság a következő itéletet hozta:
1. A végrendelet érvénytelen és semmis, mert szerkesztésekor a káptalan képviselőjén kívül még a király képviselőjének is jelen kell lennie; ez esetben ez a kellék hiányzott.
2. Mert a tartozás – részletezve – nem 150, hanem csak 135 márkára rúg, Szegi Imre okirathamisítónak deklaráltatik.
3. Szegi Margitnak okirata örökségi okirat értékével nem bir, hanem csak záloglevél érvényével; de mivelhogy nem mint ilyen lett kiállítva, érvénytelen.
Imre most kérésre vette a dolgot s a biróság mint békebiróság az alábbi egyezséget hozta létre:
Nagymarton urai széleskúti János özvegyének 50, Imre testvérének pedig 10 márkát fizetnek. Ezzel meg lévén nyugtatva, lemondanak Széleskútra támasztott összes jogigényükről, a mennyiben okirataikat átadják. Minthogy mindkét fél megnyugodott az itéletben, az királyi megerősítést nyert.
Ezzel a peres ügy befejeződött.
Margit, János özvegye, 1342-ben még életben van.
