VI.
VI.
Siegenfeld, a hol a Stubenbergek első tipusu czimere későbbi alakulásairól megemlékezik, igy szól: «Ezen pajzsalak maga is rendkivül ingatag, a mennyiben még a XIII. században, a többnyire visszhorog nélkül képezett horgonyból, az iv szerfeletti kiszélesitése és a nyél megröviditése által hajitóbárddá lett, mely a XIV. század végétől kezdve, néha egy rendszeres farkashorognak enged teret.» Az idézett példákból de ezen szövegből is kiderül, hogy Siegenfeld itt a hajitóbárd név alatt azon alakitásokra gondol, melyeket legékesebben a Conrad von Grünenberg Wappenbuch-jában (Stubenberg, Frankenstein, Kirchhaim, Blinkenstein, Margenthal családok czimerein) látunk és melyet mi itt második tipusnak nevezünk.
Nézetünk szerint itt nem uj pajzsalak felvétele forog fenn. A XV. században majdnem teljesen megszünt a csücskös pajzs használata; általános gyakorlattá vált a kerektalpu pajzsé. A felforditott horgony és a tárgyalt első tipus nem töltötték ki az uj pajzsalak mezejét. Ezen bajon esztetikai okokból segiteni kellett. A heroldok segitettek is azon. Az iv kiszélesitése, valóságos pengévé való átalakitása, továbbá a nyél nem is megröviditése, hanem teljes elhagyása által kitöltötték a pajzsmezőt. Igy keletkezett az, mit Siegenfeld hajitóbárdnak nevez és mi mint második tipust kivánunk jelezni.
Siegenfeld tehát itt épen azt nevezi hajitóbárdnak, 152mit Gritzner és utána Göschen nézete szerint – az elmaradhatatlan nyél hiánya miatt – sehogysem szabadna annak tartanunk. A valóságos bárd vasához ezen második tipus kétségtelenül az elsőnél sokkal több hasonlatosságot mutat fel. Azon csáklyaszerü használatra, melyet Gritzner után fentebb idéztünk, ezen tipus teljesen alkalmatlan. Ha ezen eszközt fegyverül használták, hatása csakis vágó, tehát pengés lehetett, mint az egyszerü baltáé, bárdé és alabárdé. Hajitásra nyél nélkül ugyan alig képzelhető. Ha pedig, mint a parittyát, a gyürübe huzott kötél segitségével képzeljük elhajitottnak, minthogy a gyürüs résznek tömörebbnek és ezért nehezebbnek kellett lennie, a czélba is nem az éllel, de a karikával kellene ütköznie. Göschen ezen második tipus egy példányát, a Frankenstein-czimert, melynek karikája négyszögü, az ősnémet «francea»-nak, a hajitóbárd egy nemének, a czimert beszélő czimernek tartja. Hogy az ősnémet «francea» alakja ez lett volna, arra adatunk nincs. Élünk a gyanuval, hogy Göschent a «francea»-elméletre a Frankenstein név vezette, mi viszont a beszélő czimerre vonatkozó nézete hitelét ugyancsak megingatja. A Frankenstein vár nevét bizonyosan a frank néptörzstől vagy személynévtől és nem a «francea»-tól vette. A család a vártól.
A Frankenstein-czimerre nézve a Gelre-Heroldénál régebb adatot nem ismerünk, ez pedig az ugyanott látható Stubenberg-pajzsalakkal teljesen megegyező, más szóval az első tipus ismétlése.
A Grünenberg czimerkönyvében felsorolt, – tehát XV. századbeli – ily második tipusu – mondjuk hajitóbárdos pajzsalakot – eddig XIV. századbeli vagy csucsives koru czimeren nem találtunk.
A von Stein czimer a zürichi czimertekercsben, háromszög pajzsban, a pajzs teljes betöltésére három bárd-vasat (?) mutat.
Nem vonjuk kétségbe, hogy a bárd vasához hasonló és nyéllel nem biró alak valóban hajitó bárdot kiván jelképezni; de azt hisszük, hogy 153ezen fegyver, melyet a XV. században használatból már régen nem ismertek, melynek csak hagyománya, hire élt; azon kor heroldjai képzeletének szüleménye.
Azt hisszük, hogy ezen képzeleti fegyver feltalálására annak szerzőit eredetileg csak a fent felsorolt esthetikai okok és heraldikai szükségek inditották.
