A hesseni czímer történetéhez.
A hesseni czímer történetéhez.
A heraldikai kutatásnak hálás és tanulságos feladata valamely czímer fejlődését bölcsőjétől, vagyis a mai értelemben vett czímer keletkezésének időpontjától kezdve, – az évszázadok folyamán mutatkozó módosulásaiban követve, minden fázisában tanulmányozni. Minél bővebb anyag, minél több egykorú adat világítja meg ezen evolúcziót, annál értékesebb az eredmény.
Európa egyik legrégebbi és legfényesebb eredetű fejedelmi nemzetségének, a hesseninek czímere ezen általános szempontokon kívül még más különleges okoknál fogva is felhívja figyelmünket. Történelmi fejlődését egy legújabban megjelent, nem nagy terjedelmű, de alapos munka* tárgyalja, mely a tudományt és művészetet megértő nagylelkűséggel pártoló Ernst Ludwig nagyherczegnek ajánlva, uralkodásának negyedszázados jubileuma alkalmával jelent meg.
Das Grossherzoglich Hessische Wappen in seiner geschichtlichen Entwickelung. Von Victor Würth. Mit zwei Farbentafeln und Abbildungen nach Zeichnungen von A. Schädel. Darmstadt, 1917. Im Selbstverlag des Historischen Vereins für das Grossherzogtum Hessen.
Hessen a prćheraldikus időkben több egymást követő család urasága alatt állott, míg azok örökösének, a thüringiai III. Lajosnak keze alá nem került (1122, illetőleg 1137.). Így Hessennek külön önálló czímere nem volt; azt a thüringiai czímer képviselte. E nemzetségnek 1247-ben történt kihaltával úgy osztoztak az örökösök, hogy a meisseni marchio, Henrik, Thüringiát tartotta meg, IV. Szent Lajos és neje, magyarországi Szent Erzsébet utódai pedig Hessent. A szent házaspár leánya, Zsófia, Henrik brabanti herczeg neje lett; ezeknek fia, Henrik, atyai czímere: feketében veres nyelvű és karmú arany oroszlán helyett az anyjáét: a thüringiai-hessenit vette fel. Ezen czímercserét részben azon határtalan tisztelet is magyarázza, melylyel az Árpádházi szent iránt utódai még hatodízben is viseltettek: okleveleikben, pecséteiknek köriratában etc. következetesen szerepel: «Filia, filius nate, nepos, pronepos, abnepos, proabnepos beate Elizabeth.»
Thüringia czímere I. Hermann lovaspecsétjén 1197. évben tünik fel: oroszlán, melyen a vágások nem észlelhetők. Dr. Würth ezen körülményt a pecsétvésés technikájának fejletlenségével igyekszik magyarázni és arra utal, hogy még a tizennegyedik század elején sincs sphragistikai ábrázolásnál külömbség a thüringiai és meisseni – aranyban veres nyelvű és karmú fekete – oroszlán között.
Ismeretes némely czímertani írónak azon véleménye, hogy igaz gyökeres nemes család czímerében kettőnél több czímermáz nem szerepel; hitványabb az a czímer, melyben három máz fordul elő; minél többféle máz van a pajzson, annál kevesebb annak a becsülete. Rothe János eisenachi kanonok († 1434) «Ritterspiegel»-jében így szól:
«Welchir aber hat der varwe dri
Adir ein ding genant unedelich
Des woppin muzin swechir si,
Sin adel gewest ist schedelich.
I mer ein schilt der warve had
I minner der woppin werdit geacht.».
Adir ein ding genant unedelich
Des woppin muzin swechir si,
Sin adel gewest ist schedelich.
I mer ein schilt der warve had
I minner der woppin werdit geacht.».
Igaz, hogy a legrégebbi czímereknél – eltekintve a mellékes járulékoktól, mint az állatok, madarak koronája, karma stb. – rendszerint két máz: egy fém és egy szín szerepel, mégis oly nagy számmal találunk ennél több mázú czímert a fejedelmi, nagy dynasta családoknál és pedig a heraldika virágzásának idejében, hogy Rothe állítása a gyakorlati valóságnak megfelelőnek nem mondható; ellene mond Portugália, Dánia, Lotharingia, Champagne, Münsterberg, Lüneburg, Mark, Cleve, Châtillon, Luxemburg, Lusignan, a régi herefordi (Fitz-Walter) és pembroke-i (Marshal) grófok, Dreux-Richmond, Montmorency, La Trémonille, Fürstemberg, Oettingen és sok más híres főnemzetség czímere.
Mindazonáltal nem meglepő, hogy a thüringiai czímer: kékben aranykoronás, nyelvű és karmú, veresezüsttel többször vágott oroszlán, vélt «tarkaságának» magyarázatát keresve, felmerült azon feltevés, hogy talán Szent Erzsébet révén került az Árpádház czímerképe a németországi fejedelmi pajzsba? Egy lépéssel továbbmenve, néhai jeles műtörténészünk, dr. Henszelmann Imre azon véleményt koczkáztatja, hogy magát az oroszlánt is Szent Erzsébet vitte magával Thüringiába; és ez azonos volna a régi királyi czímer osztásain látható czímerállatokkal.*
Mittheilungen der k. k. Centralcommission XIX. p. 237.; Seyler:Geschichte der Heraldik p. 179.
A thüringiai czímer színeire nézve egyik legrégebbi forrás a «Clipearium Theutonicorum», az 1210. évben született és 1261. évben elhalt zürichi kanonok, Konrad von Mure, hexameteres latin czímer költeménye:
«Thuringen (blaveo?) clipeo stat forma leonis
Cuius pellem variam rubeo niveoque reponis.»
Ennél még régebbi Herbort von Fritzlar hesseni költő műve «Liet von Troje», a trójai háborúnak franczia eredetiből való átdolgozása, mely a XIII. század elején, legkésőbb 1210. évben keletkezett, thüringiai I. Hermann ösztönzésére, ki Herbortnak pártfogója volt és kinek udvarában élt és írt a szerző. A kor felfogásának megfelelően, az őskori hősök középkori, czímeres lovagok gyanánt szerepelnek; Herkules czímerét így írja le:
«Do sach er ...
Einen schilt von lasure
Dar inne eine lewen glizen
Von roten und von wizzen ...»
Einen schilt von lasure
Dar inne eine lewen glizen
Von roten und von wizzen ...»
34vagyis: a kék pajzsban veres és fehér oroszlán tündökölt. Dr. Würth véleménye szerint a Herkulesnek tulajdonított czímer nyilván a thüringiai; a költő hódolatát, Mćcenasával szemben, úgy fejezte ki, hogy czímerét a görög mondakör legnevezetesebb hősének adta. Mindezeket összegezve megállapítható, hogy a thüringiai oroszlán már 1197. évben szerepel; és hogy annak veres-fehér színezése a tizenharmadik század első éveiben ismeretes. Tekintetbe véve, hogy Szent Erzsébet 1207. évben született, 1212. évben történt eljegyzése és 1221. évben ment férjhez, nem tehető fel, hogy az ő czímere az 1217. évben elhalálozott I. Hermann czímerének alakulására befolyást gyakorolhatott volna.
Hogy mikor merült fel először ezen feltevés, hogy a thüringiai oroszlán a magyar czímerképet viselné, azt adatok hiányában nem tudjuk eldönteni. Dr.Würth szerint az irodalomban először dr. Estor János György, a giesseni egyetemen a heraldika tanára, említi 1728-ban megjelent művében.* Az újabb írók közül e kérdéssel Hohenlohe-Waldenburg,* Nyáry* és Bárczay* foglalkoztak.
Probe einer verbesserten. Heraldik. pp. 8. et sequ.
Zur Geschichte des Fürstenbergischen Wappens. 1860. p. 3. Anmerk. 3.
A Heraldika Vezérfonala 43. l. 2. jegyzet.
A Heraldika kézikönyve 379, 380, 381, 382. ll.
A nélkül, hogy újabb adatokat hozhatnánk fel e kérdés megvilágításához, azon megjegyzésre szorítkozunk, hogy minden bizonynyal már Szent Erzsébet ideje előtt szerepelt a veres-ezüst thüringiai oroszlán, de sem Herbort von Fritzlar, sem pedig a Clipearium Theutonicorum szavaiból nem derül ki határozottan, milyen elosztásban és elhelyezésben fedik e mázak az oroszlán testét. Erre nézve már világosabban beszél Konrad von Würzburg († 1287.) Turneivon Nantheiz czímű költeménye, mely azon fikczióból indul ki, hogy a korabeli nevezetesebb fejedelmek lovagi tornajátékra gyűltek össze: (der lantgrav uz Düringen ...)
«fuorte ... einen schilt von lasur bla,
dar uz man verre glenzen da
sach einenlöwen vientlich.
Der het dar in gestrecket sich
vil gar nach sime rehte;
rot unde wiz stückehte
was er von hermin und von keln»,
dar uz man verre glenzen da
sach einenlöwen vientlich.
Der het dar in gestrecket sich
vil gar nach sime rehte;
rot unde wiz stückehte
was er von hermin und von keln»,
vagyis az oroszlán veres és fehér darabokból, csíkokból volt összeróva.
Dr. Würth egy külön táblázatban mutatja be, kronológikus sorrendben, hogy a különböző források mily változatokban ábrázolják az oroszlánt: a vágásvonalak számát, a szinek sorrendjét, a koronát, a karmok stb. színezését. Itt megemlítjük, hogy a thüringiai és hesseni czímer sok német uralkodóház czímerében szerepel, mint igény- vagy kommemorativ czímer; a porosz királyi nagy czímerben, megkülömböztetésül, a thüringiai oroszlánnál veres, a hesseninél pedig ezüst kezdi az osztások sorrendjét!
A hesseni ház legbecsesebb heraldikai ereklyéi között említendők a marburgi Szent Erzsébet templomban őrzött eredeti plasztikus pajzsok, melyek közül az egyiket Szent Erzsébet sógorának, az 1240. évben elhalt Konrádnak, a német lovagrend nagymesterének, a másikat pedig Szent Erzsébet unokájának: I. Henriknek († 1308.) tulajdonítják.*
Bárczay: i. m.
Dr. Würth munkája a hesseni czímer fokozatos bővüléseit is ismerteti; a területszaporodásnak megfelelően már a tizenötödik században egyesül vele Ziegenhayn és Nidda grófságok czímere, utóbb Katzenelnbogen és Diez. Végre, a XIX. század elején, már tizenegy sisak fedi a szívpajzsot és még tizenhét külön czímermezőt egyesítő pajzsot! Ezen túlterheltségnek gyökeresen végét szakította az új nagyherczegség 1808. évi czímerszabályozása, mely visszatér a régi oroszlánra, s fejére zárt koronát, jobb lábába pedig egyenes kardot helyez.
Végre a jelenleg uralkodó nagyherczeg 1902. deczember 9-én kelt rendeletével állapította meg a nagy és kis államczímert és az uralkodóház tagjainak czímerét. Előbbi annyiban tér el a konvenczionális formáktól, hogy mellőzvén az újabbkori külső járulékokat, csak pajzsból, (kétszer hasítva, ugyanannyiszor vágva, szívpajzszsal) öt sisakból és pajzstartókból áll. A kis czímer a kardos oroszlánt ábrázolja; a pajzson archaisztikus íves korona. Az uralkodóház tagjainak czímere négyelt: Hessen-Brabant; a koronás, veres-ezüst takarós arany sisakon a régi thüringiai-hesseni sisakdísz: leveles hársfaágacskákkal díszített szarvpár. Így elevenedik fel hosszú évszázadok leforgása után a brabanti herczegek oroszlána.
Ismeretes, hogy a northumberlandi Percy-család szintén a brabanti-háztól származtatta magát; Josceline de Lovaine, ki a régi Percy-család örökösnőjét vette el és annak nevét felvette, állítólag Godefridus Barbatus, Brabant és Löwen grófjának lett volna második házasságbeli ifjabb fia.* Ivadéka 1670-ben kifogyván, a Northumberland czímet a Seymour, majd Smithson-család nyerte el. Midőn Sir Hugh Smithson (Earl of Northumberland) 1766-ban herczegi rangra emeltetett, mindenáron a «Duke of Brabant» czímre aspirált,* csak nehezen volt rábírható, hogy a Duke of Northumberland czímmel beérje.
A History of the House of Percy. By Gerald Brenan. London, 1902. T. I. p. 13.
U. o. T. II. p. 450.
Majdnem félezredévvel az idegenbe szakadt magyar szent királyleány után, utolsó nemzeti fejedelmünk talált annak utódai közül mátkát és hitvestársat. A szép Charlotte-Amélie pecsétjét, a Rákóczy-Hessen-Rheinfels alliance-czímerrel, folyóiratunk közölte (1895. 54. l.). A rajz hasított, kétszer vágott pajzsot mutat, szívpajzszsal (Hessen).* Az 1. mező Hersfeld; 2. Ziegenhain; 3. Katzenelnbogen; 4. Diez; 5. Nidda; 6. Schaumburg.
Dr. Würth: i. m. 58. l. A pajzson öt sisak: középen Hessen; mellette Hersfeld és Ziegenhain; szélről Katzenelnbogen és Schaumburg.
A darmstadti ág ezen időben ugyane czímert azon változással használta, hogy az 5. mező vágott: fent Nidda, lent Ysenburg. Hogy a rheinfelsi ág szintén használta-e a Darmstadt által 1659. óta felvett Ysenburg-czímert s csak tévedésből hagyta-e ki Rákóczyné pecsétjén a véső vagy rajzoló, adatok hiányában nem tudjuk megállapítani.
Ghyczy Pál.
