A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei. 3. kötet. 1601–1657. Leírta † dr. Áldásy Antal. Sajtó alá rendezte dr. Czobo…
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei. 3. kötet. 1601–1657. Leírta † dr. Áldásy Antal. Sajtó alá rendezte dr. Czobor Alfréd. 1937. 503 lap.
Nagy heraldikusaink (Nyáry br., Csergheö, Csoma) működésének megszűnte óta címertani irodalmunk ellanyhulást mutat. Kisebb közlemények és (főként aktuális kérdésekkel, így az országcímer megállapításával kapcsolatos) címertani tanulmányok azóta is jelentek meg időnkint; de az ellanyhulás egészben mégis kétségtelen. A tudományos és közérdeklődés tárgyai tekintetében az utolsó évtizedekben történt eltolódás ugyan megmagyarázhatja ezt a tényt, de annak sajnálatos voltát annál kevésbbé teszi feledhetővé, mert hazai címeres emlékeink közismert gazdagsága a velük való foglalkozásra bőséges anyagot kínál. Ezt a gazdagságot középkori címeres emlékeinknek társulatunk által kiadott háromkötetes gyönyörű gyüjteménye is pompásan igazolja, s az új korra is kiterjedő, megkapó áttekintést nyujtott róla társulatunk jubiláris kiállítása.
Ez a nagy gazdagság ragadta meg társulatunk néhai elnökének, Áldásy Antalnak is érdeklődését annyira, hogy munkaerejének jórészét ifjúkora óta heraldikai emlékeink összegyüjtésére és közlésére fordította. Fáradhatatlan munkásságának eredménye a Magyar Címeres Emlékek III. kötetének közzététele, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában és kézirattárában található címereslevelek jegyzékének nagy szorgalommal való összeállítása. Ennek a jegyzéknek 1. és 2. kötete buzgó szerzőjének még életében jelenhetett meg. A 3. kötetnek az elhúnyt szerző kézirata alapján való kiadásával dr. Áldásy József emelt bátyjának szép és becses emléket.
A most megjelent 31 és fél íves kötet, amelynek sajtó alá rendezését dr. Czobor Alfréd vállalta s a feladatot a kéziratban mutatkozó hiányoknak is kiegészítésével gondosan és nagy szakértelemmel végezte, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában és kézirattárában őrzött anyag 1601-től 1657-ig terjedő részének leírását foglalja magában. Eredeti oklevelek, későbbi másolatok és egyszerű bejegyzések alapján 1055 «magyarországi címereslevelet» ismertet (bár ezek közt több adomány nem címerről, hanem bárói vagy grófi rang adományozásáról szól, címeradomány nélkül, lásd pl. a 45., 579., 724. számokat) s ehhez csatolva, ugyancsak a múzeumi anyag alapján és szintén a fentebbi időhatárok közötti, 15 külföldi címeradományt ír le. Tehát kizárólag újkori anyagot tartalmaz, ami azonban értékét nem csökkenti.
Átnézve a kötetet azonnal szembe tűnik a közölt anyag tanulságos volta. A magyar királyok és az erdélyi fejdelmek bőséges címeradományai (– csak Bocskaytól 20-nál több a kötetben ismertetett címeradomány –) gazdag változatossággal teszik lehetővé e félszázad heraldikájának tanulmányozását. Ámbár a közlés részben egyszerű bejegyzéseken alapszik, amelyek részletesebb leírást nem adnak, a teljes (eredeti vagy másolt) szövegben megmaradt címereslevelek gazdag forrást nyujtanak nemcsak a heraldikusnak, hanem a köztörténet kutatójának is. A jegyzék ugyanis, az előző köteteknek megfelelően, nemcsak a címer leírását adja szószerint az oklevélből, hanem a címernyerő érdemeinek s a címernyerés körülményeinek előadását is, ami sok köztörténeti adat megőrzését jelenti.
A heraldikus sok érdekes adatra bukkan a részben az eredeti címerrajzok kisebbített mását is közlő kötetben: címeralak-különlegességek (pl. a 111. sz.: kétpengéjű – bifurcatus – kard; az 1006. sz.: bárány, amely kardra tűzött török főt tart stb.); beszélő címerek (124. sz. 517. sz., 719. sz., az utóbbinál a címerkép a foglalkozást jelzi); tömeges címeradományozás (556. sz.: I. Rákóczy György címeradománya egyidejűleg 136 személy számára); címereslevél meghamisításának esete (970. sz.) teszik még érdekesebbé a kötet gazdag tartalmát. Tanulságosak azok az esetek is, amikor a címerrajz a leírástól többé-kevésbbé eltér (ld. a 14., 111., 457., 562. stb. sz.). Így a jegyzék, ha az eredeti címereslevelekre nézve a figyelem felhívása után nem is menti fel mindig a kutatót az eredetihez fordulástól, a kézirattár foliói átböngészésének fáradságától mindenesetre megkíméli őt s heraldikánk fejlődésének megfigyelésére bő forrást nyujt.
A kötetnek, melynek nyomdai kiállítása is elismerést érdemel, használhatóságát a részletes névmutató fokozza.
Őszintén kívánjuk, hogy dr. Áldásy József mielőbb megvalósíthassa azt a nemes elhatározását, hogy a címereslevelek jegyzékének elhúnyt öccse kéziratában megmaradt további köteteit is kiadja.
ye.
