Verseghy Ferenc: 151. Horátziushoz.
elhiszem, Flaccus! hogy epés nyilakkal
töltt tegez nem kell, mikor a' vadaknak
járja lakásit. |
elkerűlt önnkint, mikor a' ligetben
bútalan szívvel Lalagét dalolván,
szerte bolyongtál. |
Emberek voltak, kik irígyen engem'
Laura' karjábúl idegen helyekre
messze ragadtak. |
hol gyümölcságak soha sem virítnak,
's a' deres földek beborítva nyögnek
lusta ködökkel! |
hol ruházatlan Feketék tanyáznak!
Laura lessz nékem szeretőm örökké,
Laura barátném! |