Verseghy Ferenc: 183. Retribue servo tuo, vivifica me.
183. Retribue servo tuo, vivifica me.
A' CXVIII. Zsoltárnak Gimel és Daleth betűi.
Adgy Istenem! kedvéltető kegyelmet,
szemfénnyeit, hogy drága bölcseségét
e' földi lakhelyenn, mikép akadgyak
eltitkolod szent rendeléseidnek?
ügyét az esztelen kevélynek, a' ki
az illy gyalázatot, veszélyt, alázást!
belőllem sokszor önmagok honunknak
követni még is szent igazságidnak
senyvedgyek is, mint véres áldozattya
rajzoltam eddig kérlelő panasszal
szívemnek óhajtásait. Csak oktass,
akármi érjen, a' mit rendelésid
valóra, szendergés a' jóban: ámde
erőtlen emberségemenn irgalmad,
rossz útra üzent igazságod' nyomábúl,
ragaszkodok. Ne szígyenits meg engem',
tágítsd meg ollykor szívemet, ha lankad:
| adgy szolgádnak erőt, ki szavadnak |
| hűven engedelmeskedni kíván! |
| Nyisd meg vékony eszemnek |
| szent hagyományidnak kinyomozván, |
| szívemet csudálásokra győzze. |
| Én, mint árva szarándok |
| legbizonyosb ösvényire mennyben |
| tündöklő hazámnak, hogyha tőllem |
| értelmes ragyogását |
| Bús lelkem csüggedve ohajtya |
| bölcs itéletidnek oktatásit: |
| jól látván veszedelmes |
| megvetvén hagyományidot, úgy él, |
| úgy vesz el, mint a' kit átkod üldöz. |
| Óh! hárítsd tova tőllem |
| Nem buzgón ügyekeztemë mindég |
| szent szavadnak engedelmeskedni? |
| Haj! melly csúfokot űztek |
| naggyai, melly kajcsokra csavarták |
| minden tettemet gyűléseikben! |
| Meg nem szüntem azonban |
| nyomdokit: a' te szavad kalaúzom, |
| oktatóm, 's örök tanácsadóm volt. |
| Bátor porba tapodva |
| öldöklőimnek, Te bizonnyal |
| új életre hísz: mert úgy igérted. |
| Én csak hűven elődbe |
| bús ügyemet, valahányszor epesztő |
| súllyaim lenyomtak; és Te töstént |
| meghallgattad alázott |
| kérlek, igazságidra; mutasd meg |
| törvényidnek úttyait; serényen |
| 's örvendezve gyakorlom, |
| lelkemnek hasznára kiszabtak. |
| Ér ugyan reám is ollykor, úgymint |
| gyarló testbe rekesztett |
| a' te szavad kegyesen megerősít |
| engemet, malasztod a' gonosztúl |
| megment, 's megkönyörűlvén |
| tisztemhez meg vissza vezérel. |
| El van már Uram! tökéllve nállam, |
| hogy nem tántorodok ki |
| hogy csak itéletidet nyomozom, még |
| élek, és hogy a' te bölcs szavadhoz, |
| mint legfőbb vezetőmhöz |
| kérlek Uram! mikor, a' mit igérek, |
| végbe vinni kezdem. Bátoríts fel |
| inkább, édes örömmel |
| szent hagyományidhoz mi serényen |
| sürgök így naponkint! Bölcs nyomásinn |
| örvendezve repűlök! |
(1821.)
