Verseghy Ferenc: 184. A' LXX. Zsoltár.
ne vallyak szígyent mindörökké! |
hallgass meg, 's üdvözíts meg engemet. |
légy fokhelyem, hol segedelmet mindég lellyek. |
Őrzőket parancsolván nekem, |
kőszálam 's menedékes váram vagy. |
markábúl az istentelen törvényszegőnek. |
Te ifiú koromtúl fogva bizodalmam. |
keblébűl Te vontál ki e' világra. |
Tenéked zeng örökké hálaénekem. |
látván, hogy erős fokhelyem vagy. |
naponkint énekelvén nagy dücsődöt. |
ne hagyd el, ha erőm hanyatlik. |
tanácsot tartanak, kik lesbe vették éltemet. |
űzzétek, ragadgyátok meg! nincs, a' ki mentse. |
siess én Istenem! segedelmemre. |
éltemnek ellenségei; |
csúfságba, gyalázatba essenek, |
kik romlásomban fáradoznak! |
'a új Énekekkel dücsőítlek Tégedet! |
egész nap segedelmedet: |
mert hatalmad' csudáit fel nem számíthatom. |
's csak igazságodot magasztalom. |
's mind ekkoráig hirdetem csudáidot. |
hogy hirdethessem karodot |
még a' jövendő nemzetségnek is, |
az érkező világnak nagy hatalmadot. |
Nagyok mind tetteid! Ki hasonlit Hozzád? |
de új életre hoztál ismét, |
a' föld' méllyébűl visszavezérelvén. |
's megvígasztaltál újra engemet. |
dicsérem is hű pártfogásodot. |
Hárfámonn dücsőítlek Téged' |
Izraelnek szent Istene! |
örvendez lelkem, kit Te megmentettél. |
ha egyszer szígyent 'a gyalázatot vallanak, |
kik vesztemenn dolgoznak. |