KECSKEMÉT
KECSKEMÉT
Kecskemét nemcsak a Duna-Tisza közének és egy kicsit a Nagyalföldnek, hanem az egész Kárpátmedencének is földrajzi központja. Mint vásárhely jellegzetesen egy bizonyos földrajzi táj közepén kialakult árucsereközpont. A települést körülvevő nagy kiterjedésű legelőkön ősidők óta nagyszabású állattartás folyt, a szántókon pedig gabonatermesztés. A nagy területeket borító homok hasznosításában a múlt század végén döntő változás következett be: részben öntözéses gazdaságok keletkeztek (uborka, paprika, 691káposzta és egyéb zöldségfélék termesztésére), részben pedig gyümölcsös-, szőlőskertek sokasága alakult ki, a már korábbról ismert kertek mintájára (barack, kadarka). A nagy határú városban a középkortól fogva voltak mindennapos piacok, hetivásárok és vásárok. Középkori árucsere-alkalmai – melyeken a termény- és állatforgalom volt a legnagyobb – a török időket is átvészelték. Ezekről a középkori kecskeméti vásárokról írták, hogy olyan nagy forgalomnak örvendtek, hogy néha két hétig, sőt tovább is eltartottak s azokon fél Európa kereskedői megfordultak. De maguk a kecskeméti híres tőzsérek is messze földeket bejártak. Hogy a kecskemétiek barmaikkal szabadon közlekedhessenek, III. Ferdinánd 1646-ban oltalomlevelet adott számukra (Hornyik 1860–1862; Balanyi 1968).
Kecskemét már 1696-ban (új) vásárszabadalmat nyert, amit aztán 1744-ben, 1746-ban megújítottak, 1793-ban a korábbi vásárszabadalmak összefoglalásaként és bővítéseként új, a hetivásárokról is rendelkező vásárszabadalmat nyert. A továbbiakban aztán ezen szabadalomnak megfelelően alakultak és fejlődtek vásárai. 1892-ben Kecskemétnek az alábbi vásárai voltak: az első a Gergely-napi vásár (március 12.) volt. A második a Gordián-napi vásár (május 10.), amit azonban mindenki májusi vásárnak mondott. A harmadik kecskeméti vásár a Lőrinci vagy Lőrinc-napi vásár (augusztus 10.) volt. A negyedik vásár Ciprián napján (szeptember 26.), az ötödik, a Katalini vásár, Katalin napján (november 25-én) került megrendezésre. A kecskeméti vásárokat mindig hétfőn kezdték, mégpedig úgy, hogy ha a vásártartásra kijelölt napok vasárnapra estek, akkor a vásár a közvetlenül utána következő hétfőn kezdődött. Ha a határnapok hétfőre estek, egyszerűbb volt a dolog, mert akkor kezdődtek a vásárok. Ellenben, ha a határnapok a hét utolsó napjainak valamelyikére estek, akkor az azt megelőző hét hétfőjén kellett megkezdeni a vásárokat. A kecskeméti vásárok megtartásában érdekes, máshol alig gyakorolt rend alakult ki. A vásárokat két napon át tartották A határnapok (hétfők) a kirakodóvásárt jelölték, és az állat-, terményvásárt az előtte való napon, azaz vasárnap tartották meg. A mindennapos piacokból a keddi és pénteki emelkedett ki és vált hetivásárrá. Mint a hetivásárokon, mind a vásárokon a város kézművesei mellett a környező városok (Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Cegléd, Abony, Csongrád, Szentes, Szeged) iparosai is nagy vásárt csaptak. Azonban Fényes Elek is inkább Kecskemét állat- és terményvásárait emelte ki: „Élnek pedig főképpen juh-, szarvasmarha-, ló-, sertéstenyésztésből, szőlőskertek míveléséből, mellyek igen becses és erős vörös bort, s igen sok gyümölcsöt teremtenek; szappancsinálókból, s más kézi mesterségekből, s végre kereskedésből. Nevezetesen Pestre hordanak kenyeret, gyümölcsöt, szalonnát, zsiradékot, hízott sertéseket, szappant, gyapjút, szarvasmarhát, nyers bőröket, bort. Továbbá szarvasmarhával elágazó kereskedést folytatnak, s a kecskeméti baromvásár az elsők közé tartozik hazánkban” (Fényes 1851: II. 191–192).
Kecskeméten a különböző utak a város szívében lévő Piac téren (ma Szabadság tér) futottak össze. Hosszú-hosszú ideig itt volt a piac, a hetivásár és a vásár is, illetve a hozzá csatlakozó főbb utakon, utcákon (Nagykőrösi utca stb.). Ezt az ősi piac-, vásárteret ábrázolta a Vasárnapi újság egyik, 1855. évi száma is, jelezve a képen, hogy a piac, a vásár milyen alapvető szerepet játszik a város életében. A piacok, vásárok egyre nagyobb helyigényeinek megfelelően a múlt század második felétől kezdődően előbb a tér megnagyobbításával próbálkoztak, majd pedig a különböző vásárrészek kitelepítésébe fogtak. Ilyen nagyobbítás volt a Vásári utca kiépítése, a Városháza mögött. Az új, ún. Nagyvásártér a máriavárosi vasúti megálló közelében alakult ki; a város felé eső részen volt a kirakodóvásár, a kifelé eső részén pedig a baromvásár. A hatalmas forgalmat érzekeltetendő, az 1909. évi felhajtási adatokat ismertetjük. 1909-ben a kecskeméti baromvásárokra 12 712 szarvasmarhát, 6999 juhot, 5172 lovat, 6747 sertést, 82 kecskét és 62 szamarat hajtottak fel.
A kecskeméti hetivásároknak, vásároknak mindig nagy szerepük volt Budapest ellátásában. A Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vasútvonal megépítése különösen nagy lendületet adott a budapesti piacok, vásárcsarnokok ellátásának. Számtalan kecskeméti kofa Pestre dolgozott. Ugyanakkor a gyümölcstermelés az ország határain túlra irányuló kereskedelembe is bekapcsolta a várost: a barackot a kora hajnalban kezdődő piacain a kereskedők egész sora vásárolta fel, hogy minél hamarabb külföldre szállíthassák. A kecskeméti árucsere-, vásártörténet azért is tanulságos, mert egy sajátos mezővárosi fejlődés keretében (tanyavilág) nőtt nagyra, nemcsak a város, sőt nemcsak a környék, nemcsak Budapest, hanem a külföld számára is.
