Az olaszországi mozgalmak.

Full text search

Az olaszországi mozgalmak.
A Napoleon bukása után óhajtott béke nem sokáig tartott. Olaszországban forradalmi hangulat mutatkozott és Ausztriának érdeke volt annak fékentartása. Ferencz király tehát 1815-ben újabb 30.000 újonczot kért az országtól és elrendelte az újonczozást. Az 1815 április 18-án tartott közgyűlésen olvasták fel a király rendeletét, melylyel az újonczozást és a szolgálmányok teljesítését elrendelte. A megyének a királyi rendelet értelmében 7200 mérő tiszta búzát, 38.922 m. kétszeres búzát, 41.739 m. zabot kellett július 15-ig beszállítani és ezenkívül november 15-ig 598 lovat, valamint 748 újonczott kiállítani. A közgyűlés ugyan nem zárkózott el az újonczok kiállításától, de feltárva a vármegye viszontagságos helyzetét, törvénytelennek minősíti a királyi leiratot, mert az újonczok kiállítása az országgyűlés hatáskörébe tartozik. 1816 január 19-én új rendelet érkezik, mely szerint az újonczok fele – a mennyiben még nem állittatott volna ki – sürgősen kiállítandó, a másik felének a kiállítását pedig bizonytalan időre elhalasztották. A rendek a márczius 16-án tartott közgyűlésen a sorozás helyéül Kikindát jelölik ki. Ezt a királyi leiratot azonban visszavonták, a megkezdett újonczozást felfüggesztették, sőt a katonák egy részének szabadságolását is elrendelték.
Az 1816-ik év inséges év volt. Árvizek pusztították a vármegyét és alig termett valami. A vármegye segélyért folyamodik a kormányhoz, de az állampénztár üres és segély helyett rendelet jön, mely megparancsolja, hogy a földesurak gondoskodjanak jobbágyaikról és a törvényhatóság ügyeljen arra, hogy a földek parlagon ne maradjanak. Habár a pénzügyi helyzet mind kedvezőtlenebbé válik, a vármegye erélyesen folytatja a hátralévő hadiadó és a felkelt nemesség kiállítására kivetett költségek behajtását.
A vármegye július 5-én tartott közgyűlésén felolvasták azt a királyi leiratot, mely a papirpénz bevonását rendeli el és a nemzeti bank felállítását helyezi kilátásba. E királyi rendeletet tudomásul veszi és kihirdetését elrendeli. Tudomásul veszi továbbá a deczember 21-én tartott közgyűlésben felolvasott azt a királyi leiratot is, mely a só árát mázsánként 2 forinttal felemeli.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť