Előszó

Full text search

7Előszó
1944. augusztus 26-án az Úz völgyébe begördült a szovjet 23. harckocsihadtest első néhány T-34-es harckocsija, s ezzel Magyarország (akkori) keleti határát is elérte a második világháború. A keleti fronton egymással küzdő szovjet és német hadvezetésnek egyaránt igen fontos volt a Kárpát-medence, így hazánk területe is hamarosan hadszíntérré változott.
Először Erdély földjén dúltak heves harcok, majd az Alföldre is kiterjedtek a hadműveletek. Amint az arcvonal egy tekintélyes szakaszon kilépett a Déli Kárpátok vonulataiból és a harcok súlya a gépesített hadviselés számára sokkal kedvezőbb alföldi területekre helyeződött át, a szembenálló felek harckocsikkal és rohamlövegekkel is felszerelt seregtesteinek küzdelem képezte a magyarországi harcok gerincét. Ez alól csupán a különféle folyóátkelések (például a Tiszán és a Dunán), az Északi-középhegységben vívott harcok egy része, a Balaton és a Dráva közötti arcvonalon lezajlott harccselekmények, illetve a magyar főváros ostroma jelentett kivételt.
Az 1944. októberében megvívott alföldi páncéloscsatát követően a hazánk területén bevetett német páncélos- és páncélgránátos hadosztályok száma fokozatosan emelkedett. Ezzel párhuzamosan – ha nem is a németekéhez hasonlítható arányban – a szovjetek is növelték a térségben alkalmazott harckocsikkal (is) felszerelt magasabbegységeik számát. Véleményem szerint 1944-1945 folyamán mind a bevetett haditechnika mennyiségét és minőségét, mind pedig a páncélosok által vívott harccselekmények fontosságát tekintve jelentős páncéloshadviselés zajlott Magyarország területén.
Ezen események behatóbb elemzése jelen munka keretében természetesen nem lehet célom. Mindazonáltal úgy vélem, a német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcainak bemutatása során lehetőség kínálkozik az itt lezajlott harccselekmények némely érdekesebb vetületének felvázolására is. Annál is inkább, mivel ez az önálló páncélosalakulat itteni tevékenysége alatt majd minden fontosabb magyarországi hadszíntéren megfordult 8és mint mindig a harcok súlypontjában bevetett egység, váltakozó alárendeltségben számos más seregtest harcából is kivette részét. Nem titkolt célom, hogy az események idején igen korszerűnek számító Tiger B nehézharckocsikkal felszerelt alakulat harcain keresztül árnyaljam azt az olykor túlontúl is misztifikált, vagy éppen féligazságok mögé rejtett képet, amely a második világháború utolsóévében Magyarországon is harcoló német páncéloscsapatokkal kapcsolatban a hazai olvasóközönségben kialakult.
Munkámban sokan segítettek. Ezúton is köszönöm Keresztes Lajos úrnak az anyaggyűjtésben való segítségét, dr. Borus József úrnak szakmai tanácsait, Richard Freiherr von Rosen, Alfred Rubbel, Günter Piepgras és Rolf Stoves uraknak a számtalan közvetett segítséget és kiegészítést, a német Bundesarchiv-nak és a Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívumának pedig a fényképeket.
A Szerző

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit