463. AMI KELLEMETLEN
463. AMI KELLEMETLEN
Levelet kaptunk a közkórház igazgató-főorvosától. Olyan nyilatkozatféle a levél. A lapoknak válaszol.
Szól és kitanít a levél arról, hogy mit lehet és szabad megírni az újságoknak.
A levél különben egy, a lapok és a közkórház között felmerült afférnek az epilógusa. Mi az afférnek csak szemlélői voltunk, a levél tehát személyünkben nem érdekel bennünket.
De igen-igen érdekel az a része, hogy a lapok néha „kellemetlen tudósításokat” közölnek.
Távolról sincs eszünkben a főorvos úr bennünket úgysem érdeklő levelét kritika tárgyává tenni. Ezt a részét sincsen. Csak egy kijelentésünk van.
A lap kötelessége: a kritika. Meglátni mindent, s lehetőleg elfogulatlan véleményt mondani mindenről.
Ha ezt úgy lehet tenni, hogy senkinek kellemetlenséget ne okozzunk, akkor mi egy rettenetes lidércnyomás alól szabadultunk meg. Akkor a világ meg van váltva, harcra nincs szükség, beállott az igazi treuga dei…
És ha ez így van, egy hét alatt nemcsak minden lapnak vége lesz, de vége lesz a világnak is. Az emberiség elérte a tökéletességet, s bevonul minden pereputtyostól egy más, tisztább, éterikus világba…
…Ám félünk, hogy a levelet félreértjük. A főorvos úr tényleg azt hiszi, hogy kellemetlenségek megírása nélkül is lehet lapot csinálni… Készséggel elismerjük, hogy a lezajlott afférban a főorvos úr és a közkórház részén van az igazság, de ebben a másik hitben nem osztozunk.
És hogy mennyire igazunk van, mutatja az, hogy mi ezt a kis választ a legóvatosabban akartuk megírni, s mégis félünk, hogy a főorvos úr félreérti intenciónkat, s ez a kis korrekció – kellemetlen érzést szerez neki…
Hát ilyen bajos a lapoknak kellemetlen tudósításokat – nem közölni.
Szabadság 1900. augusztus 8.
