484. OKTÓBERI KÁNIKULA

Full text search

484. OKTÓBERI KÁNIKULA
Hirdettük az őszt, a vénasszonyok nyarát, gúnyolódtunk az ősz nyári szeszélyeivel, s íme nyár van ismét, októberi kánikula, szinte forróbb és elviselhetetlenebb az igazinál.
Hogy valami nagy gyönyörűségünk volna az új nyárban – éppen nem mondhatjuk. Akárhogy is agráriuskodnánk, hogy így meg úgy, remek idő a gazdára, édesebb lesz a szőlő szeme, hosszú lesz az őszünk: a tény az, hogy borzasztóul kellemetlen minden bevett és elfogadott szokás ellenére októberben félig megsülni.
A falevelek nem akarnak mit sem tudni a nyárról. Ők már szokva vannak ahhoz, hogy októberben megsárguljanak s lehulljanak. Azt, hogy a Müllerájban ötször annyi fagylalt fogy el, mint augusztusban, nem veszik tudomásul.
És a lírai költők is. Ne tessék hinni, hogy nekik csak a lapok krokii keltették rossz hírüket. Ez urak valóban olyanok, hogy őszi koldulásról, őszi szélről, hideg ködről írnak most is, mint más emberségesebb októberben.
Hogy meddig tart e másodkánikula – nem sejtjük. Mi úgy gondoljuk, hogy a mi kedvünkért van ez így. Október 15-ig kánikula lesz, hogy ne sajnáljuk az estéinket. A kőszínházban most egyszerűen elolvadnánk. El, határozottan el. Ma láttuk például, hogy a Bazárépületben dolgozó munkások hogy segítettek magukon.
Délután egyik kihajolt az egyik emeleti főutcai ablakon. Csak derékig hajolt, de addig meztelen volt. Megható látvány volt a derékig izzadó derék ember. Gyenge szívű lánykák részvéttel nézegették.
Hogy micsoda szörnyű meleg van, egy Bémer-téri hivatalból is látható. Képek vannak benne kiállítva. A képeken víz és meztelenség. Fürdőző hölgyek hűsölnek a parti lombok alatt. Nagyon melegük lehet. Talán még nagyobb, mint annak a baka-őrmesternek, aki alig képes törülgetni a homlokát, míg a kirakatot nézi…
…Ilyen ez az októberi kánikula. Az emberrel megkívántatja a lex Heinzét is…
Szabadság 1900. október 4.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit