510. SZÍNHÁZI DOLGOK

Full text search

510. SZÍNHÁZI DOLGOK
Még mindig korainak tartjuk a nagyváradi színház és társulat kérdéseivel foglalkozni. Azokkal a kérdésekkel tudniillik, melyek felvetése – nem lehetetlen – megölné az egész szezont. Ezt pedig nem akarnók. Az igazság is kétélű fegyver. A nagyváradi színház élet pedig olyan fiatal még, hogy a simogatást is alig bírja ki. Nem szólunk hát, csak az elhallgathatlan dolgokról. Ezekről is csak röviden. Kezd már bennünket kétségbe ejteni az az élhetetlenség, mely a repertoár összeállításában, a legjobb darabok elejtésében s főképpen az erők helytelen kihasználásában nyilvánul. Erről az utóbbiról nem tudunk hallgatni. A társulat tudvalevőleg számra nézve nagy. De csodálatosan éppen a legjelentéktelenebb szerepkörök vannak túlságosan ellátva. Ez sem volna nagy baj. A nagyobb az, hogy a színházi szél a gyenge vitorláknak kedvez. A legbecsesebb erők elkedvetlenedve nézik ezt a dolgot, de mit sem tehetnek. Ezúttal csak egy-két esetről szólunk. Első a Peterdi mellőzése. Ez a derék művész, akit a közönség szeret, nem jut szerephez. Szarvasi Sándor esete még furcsább. Kitűnő színész s még úgyszólván csak tegnap ismerhette meg a közönség. Negligálták. Van egy fiatal, szép és ép hangú énekes a színháznál, Papp János. A közönség is ismeri. Kénytelen elszerződni Debrecenbe. Szilágyi Dezső Pozsonyból kapott fényes ajánlatot. Nyárai a Magyar Színházhoz van szerződve. Tudnánk még több esetről beszélni, de ezúttal nem tesszük. E pár esettel is csak rámutatni akartunk a veszélyre. Annak a néhány jó erőnek is, aki a társulatnál van, elveszi a kedvét a mostani vezetés. S a mi számunkra majd itt marad a tehetlenség s a középszerűnél is gyengébb silányság.
Szabadság 1900. november 15.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit