599. BAILEY-ÉK

Full text search

599. BAILEY-ÉK
Akármint is, őróluk esik most a legtöbb szó. Bailey-ról és nem Barnumról. Ennek oka pedig egy igen rossz vicc, amely alighanem itt született Nagyváradon. Az – tetszik tudni –, hogy Barnum nem jön, mivel a tiszteletre méltó úr már meghalt. Rossz vicc nagyon, de vallja be a legjobb ízlésű ember is, hogy ezt a rossz viccet ő is portálta.
Bailey-ékat szörnyű módon várják. Vátesz hajlandóságú emberek szerint legalább nyolcezer vidékit csal Nagyváradra az amerikaiak reklámja.
Nagy invázió lesz, az bizonyos. Veteres migrate coloni. Egész Nagyváradot kizavarják az idegenek. A szállodákban már most bajos egy ágyhoz jutni: Czeglédy Sándor, a Zöldfa derék gazdája még az emeleti nagyteremből, híres bankettek hagyományos helyéből is hálótermet csinált.
A vendéglők abonens vendégei vannak legnagyobb kétségben. Holt bizonyosra veszik, hogy pénteken böjtölniök kell. Elesznek az idegenek mindent előlünk.
Somogyi igazgató most látja csak, hogy kár volt Barnumékat, azaz Bailey-ékat bántani. Csütörtökön és pénteken este bizonyosan ostrom alá veszik a kis színházat. Még jó, ha karhatalom nélkül vissza lehet tartani a műélvezni akarókat.
Lám, a csodák fehér sátorvárosa már nálunk is, már eddig is, csodákat művelt. Jegyekért ostromlott nagyváradi színház, telt szállodák és abonensek, kik nem kapnak enni – nem csodadolgok?…
Bailey úrnak különben tudnánk mi még nehány csudálatos dolgot mutatni. Sajnos azonban ő már végigjárt egy sor magyar várost, s így ismeri már a magyar csodákat.
Az aranyifjúság a moszathajú hölgyre kíváncsi nagyon, akihez verseket írtak a budapesti lírai költők.
A keményfejű ember már nem kelt semmi érdeklődést. Van nekünk nem egy olyan emberünk, akinek a fejét hétmázsás gorombaságok még csak meg sem karcolják.
A számláló művészet sem csoda. Tessék egy törvényszéki tárgyalást végignézni, ahol üzleti könyvek a bűnjelek. Ez a számolás művészete, nem a Barnum csodaemberéé.
Csontvázgigerlink egész sereg van. Sőt, olyan a legtöbb, hogy veleje sincs.
A szakállas asszonyt pedig különös történet előzte meg. Valamelyik vidéki városban egy fiúcska okvetlenül beszélni akart a szakállas asszonnyal.
– Nem lehet – tiltotta meg az egyik kalauz.
– Mit nem lehet – fakadt ki méltó dühvel a gyerek –, csak beszélhetek az édesapámmal.
…Hát ilyen viccek várják Bailey-ékat…
Szabadság 1901. május 9.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit