260. EGY SZOBOR

Full text search

260. EGY SZOBOR
A Zsolnay szobrára alig hisszük, hogy adott még valaki Nagyváradon húsz fillért.
Olvassuk a kimutatást a gyűjtésről, s nagyon elszomorodunk. Nem lesz ebből szobor sohasem.
Igaz, hogy nagyon szegények vagyunk. Igaz, hogy a szobormánia különben is nagy nálunk. Igaz, hogy a magyar lapok jóvoltából többet olvastunk a legutolsó ripacs tenoristáról is, mint Zsolnayról. Ám mégsem értjük ezt a lehetetlen közönyt. Az utolsó években alig merült fel parádé-ötleteink közt okosabb ennek a szobornak az ötleténél. – Az ötlet a dunántúliaké, mint ahogy Zsolnay is inkább az övék volt. A dunántúliak pedig valamivel nyugatabbra esnek, ami nálunk már jelentős dolog.
A Zsolnay szobra gyönyörű szimbóluma volna a mi sokat hánytorgatott haladási képességünknek.
Az a szobor becsületet szerezne nekünk. Az a szobor kiengesztelné egy nagy bűnünket. Azt, hogy mi csak tósztokban vagyunk rettenetes nagy demokraták, no meg a választásokon. Egyébként pedig igen kicsinylünk holmi iparosokat.
Csodálatos volt a Zsolnay zsenialitása. Olyan sikeres életet élni a mi földünkön, mint az övé: mesébe való história.
Ezt a mesét egy ércszoborral tenni valósággá – óh nagyságos magyarok – mégiscsak többet érne, mint egy éjszakai „csöndes”…
Szabadság 1900. augusztus 9.
ae.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit