312. PÁRBAJOZÓ KERESKEDŐSEGÉDEK
312. PÁRBAJOZÓ KERESKEDŐSEGÉDEK
A mi előítéletes társadalmunkban jólesik látni, ha egy fél lépést is hódít a nemesebb emberiesség. Ha a korlátlanság kénytelen a maga karámját egy kicsit kisebbre építeni.
Mikor az aradi eset, az a bizonyos kereskedősegéd–írnok-affér, napirendre került – akik csak tartunk valamit az agyvelőnk függetlenségéről, felháborodva láttuk az iroda-gavallérság pöffeszkedését, legveszedelmesebb őrületét a speciális magyar lovagiasságnak.
De éppen olyan nagy örömmel láttuk a jobb ügy győzelmét is. Nem azért, mert a kereskedősegédet felszabadították a kardra, hanem hogy a kard itt egy szamár előítélet legyőzését jelentette.
Eddig rendben megvolnánk. Aradon társadalmi szankciót nyert egy elv, mely elfogadható intelligenciájú emberek előtt úgysem volt problematikus. Ismételjük: nem azért örültünk, hogy, íme, ismét megszaporodott a párbajképes gavallérok száma, hanem azért, hogy csatát vesztett ismét egy hülye előítélet, mely a mostani – ha ugyan van ilyen – magyar középosztályt mindig tartózkodóvá teszi legméltóbb, legszebb jövőjű faktorától, a magyar kereskedőségtől…
Nálunk azonban a legszebb győzelem sem győzelem. Kapjuk a hírt, hogy egy kereskedősegéd minden elfogadható ok nélkül párbajra hívott egy debreceni tudós professzort, általunk is ismert, becsült alakját a közéletnek. A tanár, aki családapa, kikerülhette volna a fegyver elé állást. Nem tette. Félt, hogy félremagyarázzák. Előkelő felfogása még a gondolattól is írtózott, hogy meg nem verekedését előítéletnek, elfogultságnak találják venni. Kardot mért az ellenfelével, s összevágta… Nem tudjuk, ma vagy holnap nem kapunk-e más helyekről hasonló híreket. Nálunk a legnemesebb elvek sem terjednek, de a legostobább példa is majmolásra várhat… A kereskedősegédek most már, ha kell, ha nem kell, csinálják a becsületbeli ügyeket…
Mennyivel nemesebb volna, ha most, a társadalmi előítéletek legyőzésével, tehát önelhatározású, igazán gavalléros meggyőződéssel példát mutatnának a valódi és nem okvetlenül párbajozó lovagiasság nyegléinek!…
Milyen szép volna ez, s milyen joggal elvárhatnók azoktól az ifjú kereskedőktől, kiket mi inkább tartunk a jövő Magyarországnak, mint az egyetemek és akadémiák nagy részben korlátolt és nyegle ifjait!…
Szabadság 1900. november 10.
ae.
