367. NAGY PÓZOK
367. NAGY PÓZOK
Hogy az emberek megkövetelik, hogy áltassák őket, olyan régi igazság, amit a szociológia elemistái is tudnak. Örök emberi gyöngeség ez, s az oka a gyöngeség éppen. Jólesik nagy dolgokban, nagy erőkben, nagy munkákban hinnünk. Akik ezt a hitet táplálják bennünk, azok a nagyok és a dicsők. Ezért nagy a poéta, az államférfi s a hadvezér. Ők a nagyság hitének legjobb ébresztői.
Evvel szerencsésen elérkeztünk a póz mivoltáig. E pár sorból következik, hogy az emberek közti érvényesülés egyetlen és örök eszköze a póz.
Pózol a poéta, aki csinált, mesterséges formában beszél. Pózol az államférfi, mikor évszázadok jövő nemzedékeire látszik gondolni. S pózol a hadvezér, midőn mámorossá tett katonákkal a béke érdekében háborút csinál.
A póz, tehát az örök póz éppenséggel nem bűn. Éppen olyan örök emberi, mint például a vallás és az önzés.
Az emberek azonban mindent meggyaláznak. Diszkreditálták a pózt is. Megcsinálták a közönséges pózt, mely nem a régi, természetes, hanem gesztusaiban nagy, hatásában olcsó, céljaiban közönséges.
Ezek a nagy pózok, melyek különös módon elterjedtek a mi napjainkban, nevezetesek.
Követnek, megállítanak, s minden elhatározásunk ellenére el is ámítanak nemegyszer.
Könyvet akarsz venni. Magyar könyvet. Tegyük fel, hogy könnyelmű ember vagy, s időlopás miatt az újabb magyar poéták érdekelnek. Minden könyv szinte rikoltó, csúnya póz. Hazafi póz ez. Műlelkesedés, műkönny, műharag. Pattogó magyar formák, öblös frázisok. Moderneskedő póz a másik. Baudelaire-póz, Heine-póz, Verlaine-póz, Petőfi-póz, Musset-póz, csupa póz, csupa csalás, becsapni, ámítni akaró nagy csalás. Irodalmunk is merő pózolás, de művészetünk is az. A szecesszió szent hitvallását félremagyarázó középszerűségek s a kivasalt, konok vének egyformán pózolnak. A színpad egészen a pózoké lett. Nem a régi, becsületes, lendületes, nagystílű színpadi pózoké, hanem az új, léha fajtájúaké. Elégszer írunk erről másutt. Na, aztán a társadalmi szereplés pózai!… A modern magyar társadalom most kezd kialakulni, s eddig még minden vonala póz. Erkölcs póz fedi az erkölcsi anarchiát. A hülyeséget betanult modor. A tudatlanságot olvasottság. Az elfogultságot farizeusság. Az önzést a közérdek hangoztatása. A vallástalanságot fekete lobogó. Az egyenlőtlenséget írott malaszt. A tettet beszéd. Folytathatnók vég nélkül talán.
Látszat, ámítás mindenütt. Az emberek nem új igazságokat keresnek, hanem új pózokat. Ha egy önfeledt pillanatban a pózoló elgyengült, és felfedi a lelkét, ha egyszer azt találja kimondani, amit gondol: megrökönyödik a maga igaz szavától, s hetekig meakulpázik…
Meddig lesz így, nem sejtjük. A nagy pózok hatalma ellen alig küzd nehány ember. Ezek nagy részénél is ez a küzdelem – póz…
Irodalmi és művészi életünkben már viaskodik az őszinteség. Talán fél század múlva helyet kap a magyar társadalomban is.
Addig pedig, naiv kollégáink az őszinteségben, munkára fel: deresedő vagy dús hajzatú fejjel kezdjünk pózolni tanulni!…
Szabadság 1901. február 21.
