108. AZ ÚJ GÁRDONYI
108. AZ ÚJ GÁRDONYI
„Szeretnék végre egy nálamnál jóval öregebb írót fölfedeztetni” – írnám most döfölődő cinizmussal, ha ez a pár sor nem Gárdonyi Gézáról kívánna vallomást tenni. Csak olvastam s hallottam, hogy új könyve jelent meg (nekem bizonyosan napilaptárcákból ismerős tartalmú), s hogy Egerben nevéről nevezték el a minap lakóházának utcáját. Erről s ezekről írjanak, s bizonyosan írni fognak mások és sokan: én Gárdonyit valami kilenc-tíz évvel ezelőtt láttam egyetlenegyszer, először s talán utoljára. Pipázott, és gyönyörűeket hallgatott szokása szerint, holott nem volt egészen rossz társaságban: Márkus Emma, Ujházi Ede, Bródy Sándor – s a többiekre nem muszáj emlékeznem. Az ifjú, vidéki, zöld vad, én, (Gárdonyi tán alig is emlékezhet erre) néztem (nyilván más, gyávább okokból) szintén némán ezt a gyarló írót. Mert íme, azért íródnak e sorok, mivel én egykor, sokszor s talán még pár évvel ezelőtt is úgy néztem le reá, ahogyan ezután is kötelessége lesz minden fiatal valakinek a filiszterszínben tetsző „beérkezett” pályatársat néznie. És most sem akarok fárasztó és utálatos meakulpázást végezni csupán, de tartozom valamivel a magam jobb belátásának s a Gárdonyi nagyszerű íróságának, szóval megint és önzőn önmagamnak. Most látom és tudom, hogy Gárdonyi látva és tudva most „érkezett be”, s hogy üdvözölni őt és megkövetni nem is olyan nagy szégyen. Talán a kiadója nevetni fog gúnyosan az enyémre, talán maga Gárdonyi is elszokott attól, hogy még csak légies érdek nélkül is, egy kevéssel ifjabb író áradozzék előtte. Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt, mint a legújabb Gárdonyi. Tudom, hogy szerénységében bántom meg, ha Dickens nevét írom ide, de ő mégis egy szentségesen primitív, de magyar, de új Dickens, vagy legalább bölcs derűjében hozzá hasonló. Boldog vagyok, hogy a Nyugatban s éppen a Nyugatban írhattam meg ezt Gárdonyiról, a Nyugatban, ahol nem csak „lapunk íróit” lehet meglátnunk, s ahol nagy öröm minden, ami szép, bárhonnan, bárkitől, bármikor s bárhogyan késve-keletiesen jön. Gárdonyi megnyergelte, megszelídítette, megfinomította a magyar anekdotát, s ma Ő itt van, és ír előttünk olyanként, akinek be kell vallanunk a már nagyon-elmúlt kétségeinket is.
Ny 1912. december 16.
Ady Endre
