122. A MIKSZÁTH CSEHEI
122. A MIKSZÁTH CSEHEI
S ha már lehet a cseheknek beszélni s a csehekről is beszélni, már miért is aludjanak a Mikszáth csehei Swehla vezérükkel egyetemben. Az igazán nagy Mikszáth Magyarország lovagvárai ciklusában többek között ír egy cseh afférról is, olyan pompásan, olyan drágán: csodálom, hogy ki nem halászták a nap krónikásai.
Hát úgy volt – és most Mikszáthot beszéltetem – „Swehla, a cseh vezér, a Mátyás király seregében szolgált cseh csapatjával jó zsoldért. De a barátság csak addig tartott, míg Mátyás a horvátok ellen nem indult.”
„Swehla vezér ekkor így szólott:”
„– A csehek és horvátok majdnem egy nyelvet beszélnek, egy vérből valók. Vér a vére ellen nem harcolhat. Eressz engem haza, fölséges királyom.”
„A király a fejét csóválta:”
„Ritkaság a csehben ilyen becsületes ember. Majd hangosan mondá:”
„– Hát eredj, nem bánom. A kedvetlenül kihúzott kardnak, jól tudom, úgyis tompa az éle.”
„Ellátta költséggel, s a cseh hazaindult. Amint ment[,] mendegélt danoló csapatjával Morvaország felé, egyszerre eléjük tárult a reggeli szende napfénytől bearanyozva a gyönyörű völgy Kosztolán festői várával.”
„– Ez a paradicsom! – lelkesedének a csehek.”
„– Itt volna jó lakni… Vajat enni, olvasztott zsírt inni (mert ez a jólét non plus ultrája a cseheknél).”
Így Mikszáth, s a többi, a folytatás megolvasható egészen addig, hol Magyar Balázs uram kiéheztette a várat, s fölakasztatta a várból szökő Swehla vezért, kinek a vár elfoglalása előtt megjósolta egy cigányasszony, hogy „magas állásban fog meghalni”.
Szegény nagy palóc, vajon ilyen humorosak volnának ma is az ő csehei, mint a Swehla vezéréi voltak?
Ny 1917. november 1.
Ady Endre
