Banális dolog, felnőtt, intelligens emberhez nem illő: közmondásokat használni, de ez alkalommal muszáj örömmel lármáznunk a régi öreg közmondással: aki másnak vermet ás, maga esik bele. A nemzeti párt, agráriusok s ugronisták a N. Fr. Pr. egy budapesti leveléből megragadták az alkalmat, hogy Bánffy Dezsőn még egyet üssenek, s öblös hangon ordították szét, hogy Bánffy el akarta adni a hazát, s azt is kivitték, hogy a „Sárga földig”, vagy milyen című budapesti asztaltársaság vád alá helyezési kérvényt adtak be Bánffy és minisztertársai ellen nagy komikusan a parlamenthez. És mi történik? Egy budapesti lap szenzációs leleplezést közöl, hogy mint szövetkeztek Bánffy megbuktatására a nemzeti pártiak Luegerékkel és egyéb klerikális, aulikus bécsi körökkel. Ezt a leleplezést pedig most szintén erős kommentárral hozza a N. Fr. Pr. Pokoli kis história. Persze most már nem lármáznak a mocskos szájú Bartha Miklós és társai! Pedig most kellene lármázniok. Mert a N. Fr. Pr. mostani közleménye nem olyan abszurdum, mint az első, hanem egészen valószínű és hihető.
Nagyváradi Napló 1901. augusztus 28.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.