207. EGY ELLENFÉLRŐL

Full text search

207. EGY ELLENFÉLRŐL
Egy kemény, bátor ellenfélről akarunk szólni nehány szót. Ez a kemény, bátor ember valószínűleg ma is doronggal támadt reánk, de ötven súlyos dorong sem ijeszt vissza bennünket attól, hogy ne ismerjük el az ő érdekes egyéniségének az értékét. Pálffy Béláról írunk, erről a reverendás forradalmárról, erről az elhibázott Pázmány Péterről. Mert ő valósággal egy új Pázmány – nagyváradi s elkésett kiadásban. Voltaképpen ő Mikes Kelemennek született. Kurucnak és bátornak. Goromba ellenfeleink között ő a legszimpatikusabb. Őreá nem lehet soha haragudni. Ő az, aki egyházi téren nagy karriert nem fog csinálni. Mert szeretik ám a békétlen embereket ott is, amely táborban Pálffy Béla küzd, de zsíros kanonokság, plébánia, püspökség nem az ilyen forradalmár papok számára ürül meg. Ő harcias, bátor, mert eleme, élete a harc. Bárhova is állítanák Pálffy Bélát, az ő harcos kedve ugyanaz volna. Hiszen önérzetesen szokta mondogatni:
– A reverendám ne tessék nézni. Tessék ütni Pálffy Bélát a reverendája nélkül. Pálffy Béla kiállja ám az ütést.
Nekünk egyébként egy más nyilatkozata cseng folyton a fülünkbe. Ez a nyilatkozat majdnem szóról szóra így hangzott:
– Higgyék el az urak, hogy én az én igazságaimnak majdnem mártírja vagyok. Nem szeretnek ám az igazságaimért azok, akikről Önök azt hiszik, hogy én érettük viaskodom. Bizony nem…
Ez a nyilatkozat már szimpatikussá teheti előttünk Pálffy Bélát. Bizony mondjuk, ez az ember, ha szerencsés körülmények között születik és nevelődik: ma radikálisabb ám sokkal Vázsonyi Vilmosnál
Nagyváradi Napló 1902. február 20.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit