43. GÖRÖG RABSZOLGA

Full text search

43. GÖRÖG RABSZOLGA
Bilkey Irén sikere –
A kis Iris, a csintalan, pajkos kis veréb, tegnap versenyző szárnyakra kelt s olyan magasra röpült, hogy beleszédültek a pacsirtákká előléptetett összes szárnyasok. Tekintettel azonban, hogy e figurális beszéd során olyan bókokat mondhatnánk, hogy gorombaságoknak is beillenének, maradjunk az egyszerű, becsületes szavaknál s konstatáljuk egyszerűen és becsületesen, hogy Bilkey Irén, a kis ezüsthangú szubrett, tegnap második ízben játszott a nagyváradi színpadon s ma már ez a mesés kisleány annyira primadonna, hogy valósággal keresztülgázolt aranyos kis cipőivel minden riválisán.
Bilkey Irénre kevés dicséret az a közhely, hogy az igazi szubrettek közül való. Nem. Ő egy más szubrett. A legtarkább s legharmonikusabb egyéniség, akinél művészetté válik még a furcsaság is. Pici, édes, csengő hangja s pompás tánca csak kicsi eszközök abban a művészi arzenálban, mely nem más, mint az ő gazdag, aranyos egyénisége. Az ő „Iris”-e elragadó és elragadott tegnap mindenkit. Valósággal Bilkey-ünneplés volt a tegnap este.
Az előadásba pedig színt vitt és hangulatot Bilkey. Ámon Margit is jobban tetszett, mint máskor. Székely Anna énekét is megismételtették. Új volt és jó Szatmáry Marcus Ponponiusa. Benkő Jolán, Bérczi, Pintér s a többiek is jók voltak s ne feledkezzünk meg a derék és kitűnő Müller Ottóról, ki bravúrosan fegyelmet tartva vezette a zenekart, a kórust.
Nagyváradi Napló 1902. április 26.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit