…Az inasomat elküldtem. Keressen magának más baleket. Nekem már nem kell. Nagy gazember volt. Csíp az hamar egy magának való urat. Tizenkét óra lesz rögtön. Az én Bali Mihályaim – képzelem – milyen izgatottak lehetnek. Micsoda találgatások folyhatnak.
– Sótisztnek küldik Szlavóniába.
Akad nemes, jó barátom is persze, aki keményen jelenti ki:
– Antal gróf tudja a kötelességét!
Csakugyan. Mintha ezt az utolsó mondást hallanám is. Persze revolver volna ez a kötelesség… Sajnos: az én nemes jó barátom igen megcsalódik ezúttal. Egyelőre sok szamár gondolat vibrál a fejemben. De revolver? Ezt a csacsi tervet volt időm végleg elejteni, míg az én Bali Mihályaim kezeikbe foghatták a fekete golyókat…
Ha nagyon boncolom, aprózom magam, hasonlít a lelkem állapota azokhoz a katzenjammerekhez, melyek kaszinó dáridóik, kártyázások s orfeumi murik után annyiszor látogattak meg. Csak a gyomrom nem émelyeg. Sőt határozottan éhes vagyok. Hát az étvágyom is most kezd megjönni? Ez derék dolog, de aggasztó is. Ha a gyomrom megegészségesedik, sokat kell majd dolgozni!… Hiszen nagy kedvem volna nekem a dologra, de veszekedett módon nem bízom magamban…
Hivő, naiv ember nem vagyok. Nem áltatom magam, hogy sikerül kicserélődni s egészen új életet kezdeni. De muszáj valami módon úgy koncentrálnom az erőmet, hogy a legmesszebb kerüljek azoktól, kik közt eddig éltem. Persze nem térben, ahogy ők szeretnék.
Haszontalannak elég haszontalan ember voltam eddig, de nem lehettem más.
Mesés egy ország ez. A rossz vért itt kék vérnek hívják, a majomságot modornak, a hülyeséget előkelőségnek. Én beleszülettem ebbe az ügybe. Mit tehettem én róla? Én joggal hihettem, hogy ez rendjén van. Hiszen itt ebbe belenyugszik mindenki s boldog, ha csak fantáziájával fölérhet hozzánk… Mikor már kezdtem magam is gondolkozni, akkor meg nem voltam sült bolond, hogy ostobán és haszontalanul áldozzam fel a magam kényelmes megszokását… És mégiscsak az siettette az én dolgom, hogy észrevették a tisztánlátásomat.
– Ez az alak kezd látni politizálni, gondolkozni és gyötrődni. Akár egy hitvány lateiner. Jó lesz ezt megfojtani…
És a született hülyék rám feküdtek. A kaszinó, a piszkos magyar hazugságok e ragyogó institúciója, elvágta utolsó fonalát az én régi életemnek… Gróf Forgách Antalnak hívnak ma is. Élek. Sőt e pillanatban éhes is vagyok. Mégis meghaltam annak a világnak, amelyé eddig voltam…
De vajon csak annak-e?… Hiszen ebben az országban ez után a világ után igazodik minden. Csak az újságokra gondoljak. Alig akadt egy pár, amely megütődjék az én dolgomon. Oly feudális, oly arisztokrata nálunk a kis zilált vallású riporter is, mintha Eszterházy és Nádasdy grófék abban a pillanatban, mikor az én nyakamra ráhúzzák a hurkot, a világ becsületét és igazságát mentették volna meg. Sőt a kedves skriblerek ütődnek meg talán legjobban majd holnap, hogy én bátorkodtam életben maradni.
Fatális állapot az bizonyos. Hercegi, grófi, bárói és dzsentri hülyéké itt az ország, a hatalom és a dicsőség. Ha magam jószántából mentem volna lefelé a milliókhoz, akkor bolondnak tartanak. Így a kényszerűség sodor le s ott lent még talán becstelenebbnek látnak, mint a kaszinó s a kaszinó Bali Mihályai…
Mondhatom: keserves és nagyon válságos dolog ebben az országban grófnak születni. Itt mindenki arisztokrata s olyan szabályok követésére berendezkedett, amelyekhez semmi köze nincs a józan észnek…
…Mindegy. Ha már elhatároztam, élni fogok. Bajos lesz, de élni fogok. Nem a messze valahol, de itt fogok élni. A gyomrom korgását valahogy csak sikerül elhallgattatnom s mellékesen ráadom magam a filozofálásra… Nem fogok dühöngeni: filozofálni fogok. Ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet.
…Már bánom, hogy elkergettem az inasom, de nem akartam, hogy lenézzen. Csak egy inast kaphatnék, aki nem kaszinói módon gondolkozik. Most a lefekvésnél látom, hogy inasra szükségem lesz. Aligha akad más, aki józan igazságokat meghallgasson… Most már aludjunk. Bali Mihályok szerencsés kártyázást s új delikvenst kívánok…
Nagyváradi Napló 1902. június 25.