85. A RABOK MECÉNÁSA
85. A RABOK MECÉNÁSA
Azok a nagyváradi és Bihar vármegyei úri emberek, akiket hosszabb vagy rövidebb időre beinternáltak a szegedi államfogházba, mind sok hálával gondolnak Pálfi Antalra, a közülünk elszármazott derék emberre, ki áldozatkészségével ma is és minden nagyváradi és Bihar vármegyei kulturális mozgalomnál [ott volt] s aki becsült polgár s városatya Szegeden is. Valóságos kultuszt csinál abból, hogy megkönnyítse a Bihar vármegyei és nagyváradi államfoglyok rabságát. Ő közvetít minden érintkezést a külvilággal. Ő hoz naponként sok tucat lapot a rab földieknek. Ő hoz be bort, melynek üvegén gyógyszer felírás van. Szóval csak ott a rabságban megbecsülhető sok nagy szolgálatot tesz ő rab patrióta társainak. De az államfogoly urak telhetetlenek. Egy nagyváradi rab egyszer mindenképpen kint akart sétálni az utcán. Pálfit kérte meg természetesen. Ez azonban nehezen ment. Pálfi ennek is kitalálta a módját. Bepörölte az államfoglyot egy forint tartozás miatt. A bagatell-bíró pedig megidézte az adóst, aki így mégis börtönőr kíséretében ugyan, de kint sétálhatott. A bíróság előtt aztán különös dolog történt. Az államfogoly nem akarta elismerni az egy forint adósságot.
– Még nekem tartozik Pálfi úr tíz forinttal – mondta.
A derék Pálfi csak egy percre döbbent meg. Aztán a zsebébe nyúlt.
– Tévedésből pöröltem – jelentette ki. Tessék itt a tíz forint.
És kifizette. Azóta azonban ezt az egy szívességet nem hajlandó megtenni a rab honfitársaknak.
Nagyváradi Napló 1902. július 26.
