155. A SZÍNHÁZI SAJTÓIRODA

Full text search

155. A SZÍNHÁZI SAJTÓIRODA
A nagyobb színházak sajtóirodát tartanak. Kivált ott, hol több napilap jelenik meg. A sajtóiroda üzleti orgánuma a színháznak. Bejelenti a műsort. Fölhívja a figyelmet az ígérkező érdekesebb estékre. Esetleg egypár dicsérő jelzőt nem sajnál. A lapok dolga, hogy ezeket a jelzőket megtartják-e, vagy kihúzzák. A színház és sajtó között levő természetes kontaktus úgy hozza magával, hogy [a] színház inkább csak szenteltvíz hatású jelentéseit kiadják a lapok. Hiszen inkább segíteni, mint ártani kötelesek talán egy-egy kultúr-intézetnek. Ilyenformán aztán Budapesten és Nagyváradon mindenütt megesik, hogy a lapok premierek, föllépések stb. előtt leközlik a színház dicsérő jelentéseit, viszont a premierek, föllépések stb. után elmondják a maguk véleményét, melyek nagyon sokszor cáfolják le az előleges dicséretet. Ez így van s jól van így. A közönség pártfogására érdemes színházat szívesen támogatja a sajtó, az érdemetlen előtt pedig begombolkozik. Ez megnyilatkozik a színházi sajtóiroda jelentéseinél is. Vagy leközli, vagy félredobja az ember őket. Kázust belőlük nem sokszor csinál.
Egy laptársunk, melynek színházi politikájáról nem nyilatkozunk ma még másutt és bővebben, nem így csinált. Nem dobta félre a jelentést, hanem kifigurázta, hogy Hegyesi Mari asszony föllépését a jelentés előre nagy sikerűnek mondta, mert a lapokban e jelentésnek másnap reggel kell megjelennie. Ezt laptársunk amerikai gyorsaságnak nevezte. És bár hasonló amerikai gyorsaságnál máskor nem volt ilyen aggodalmas, ezúttal a színház ellen fordult. Miért lett laptársunk egy nap alatt ellensége a színházi sajtóirodának, melynek berendezését, mivoltát, célját olyan sokáig volt alkalma ismerni? Hát ez nem amerikai gyorsaság?…
Nagyváradi Napló 1902. március 20.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit